Sárbogárd városnak is akar látszani
„Nem elég városnak lenni, annak is kell látszani!” A sárbogárdi önkormányzat terveit röviden így foglalta össze Juhász János polgármester. Különösen nem könnyű ez egy olyan városban, ahol hét, egymástól viszonylag különálló részből áll. Ugyanakkor a ritkán idelátogató Sárbogárd utcáin dinamikus fejlődésnek, a városkép folyamatos megújulásának lehet szemtanúja.
– A hét településrészen évente két-két alkalommal tartunk lakossági fórumot, ahol mindenkit meghallgatunk, közösen tervezzük meg a fejlesztés lépéseit. Nem dicsekvésből mondom, de a sárbogárdiak úgy fogalmaznak, hogy az elmúlt tizenkét év nem hozott összesen annyi pozitív változást, mint az utolsó három. Ez a megerősítés ad erőt, kitartást a munkánkhoz.
– Milyen konkrét lépéseket hajtottak végre az elmúlt időszakban? – A befektetők egyelőre nem kapkodnak Sárbogárd után, ezért a munkahelyteremtésben az önkormányzatra hárul a legnagyobb teher. Különösen a hátrányos helyzetűek foglalkoztatása terén értünk el látványos sikereket. A közmunka-pályázatokon évről-évre nyerünk, tavaly például hetven főt tudtunk foglalkoztatni – a megyében a legtöbbet, míg például Székesfehérvár csak 41 főre kapott támogatást. Így karöltve a Cigány Kisebbségi Önkormányzattal együttműködve a romák közmunkában való foglalkoztatását is meg tudjuk oldani, akik örülnek, ha dolgozhatnak. – Megújult a városközpont is, 3650 négyzetméter térkő burkolatot fektettünk le, tizenegymillióból utcabútorokat (padok, virágtartók, információs táblák, szemét- és kerékpártárolók) állítottunk fel. Az építés-szépítésre mindösszesen 56 millió forintot költöttünk. Májusban a miniszterelnök adta át a régóta áhított új postaépületet, és az OTP is felújította helyi fiókját. A központban a magánvállalkozók is csatlakoztak ehhez a tendenciához, egyre többen renoválják, korszerűsítik a régi épületeket. – Lezárultak közmű-beruházásaink, szennyvíztisztítónk a legszigorúbb EU-s normáknak is megfelel. Nyolcvanhét utunkból harminckettőt újonnan aszfaltoztunk, ahol ez nem sikerült, ott javítottunk, felújítottunk. A pusztegresi városrészben 1300 méter hosszban aszfaltoztuk a főutcát, míg a kislóki peremkerület öt rövidebb útját újítottuk fel. A belterületi utak fejlesztése érdekében évről-évre 35 millió forint pályázati önrészt különítünk el, ehhez az idén például 34 milliónyi támogatást sikerült nyerni különböző célokra. Az útvédelem érdekében kitiltottuk a városból a nehézgépeket, ezek most egy kiváló minőségű, kilenc méter széles, 2,5 km hosszú földúton kerülhetik ki a városközpontot. Igazából egy kb. tizenegy kilométer hosszú elkerülő útra volna szükségünk, ám ennek megépülésére tíz éves távlatban nem látunk reményt. Lehet, hogy az M8-as autópálya előbb fog hozzánk elérni. A tervek szerint a főútnak két sárbogárdi leágazója is lesz, ez a logisztikai tényező remélhetőleg megnöveli a városunk iránti befektetői, ipartelepítői kedvet.
– Mit mondhatunk el a város kulturális és civil életéről? – Legnagyobb rendezvényünk hagyományosan a Sárbogárdi Napok, amely évről-évre igényesebb programokkal jelentkezik, és sokakat vonz városunkba. A kulturális élet szervezésében élenjár a könyvtár, ahol rendszeresen szerveznek kiállításokat, találkozókat, előadóesteket. A Művelődési Központ főleg a gyerekeknek és a fiataloknak kínál programokat. Sárbogárd évi hárommillióval támogatja a rendezvényeket, így megemlékezünk a Pedagógus Napról, az Idősek és a Fogyatékosok Világnapjáról, Gyermekszeretet karácsonyt rendezünk, mikulások járták az utcákat. Nem marad ki nemzetei ünnepeink, és a Nőnap megünneplése sem. Sportolóinknak sem kell szégyenkezni, van egy megyei első és egy másodosztályú focicsapatunk, szintén megyei A osztályosak kosárlabdázóink és asztaliteniszezőink. A Sárréti Íjászklub számos csúccsal, felnőtt világbajnoki részvétellel büszkélkedhet. Korosztályos hip-hop dance csoportunk két éve világbajnok volt, harminc éve működik galambász egyesületünk, és a lövészklub is jól működik. Az öt nyugdíjas klub, a Sárbogárd és Térsége Egyesület, a városrészi faluvédő közösségek egyaránt sokat tesznek a településért, az itt élők szabadideje hasznos eltöltésének szervezésében.
– Végezetül ejtsünk szót a kistérségről is! – Május ötödike óta működik a tíz települést, 26600 lakost összefogó többcélú kistérségi társulás, ahol közösen vállaltuk a területfejlesztés, a gyermekjóléti szolgálat, a logopédiai és gyógypedagógiai szakellátás, a belső ellenőrzés és a központi orvosi ügyelet (Cecén és Sárbogárdon működik) megszervezését, ellátását. Ezekhez a feladatokhoz negyvenmilliót nyertünk, így októbertől működhet a munkaszervezet, melynek biztosítottak a személyi és tárgyi feltételei. Hátrányos helyzetű kistérség lévén most nyertünk egy pályázatot 29 millió ft értékben iskolabuszra, és egy szűkebb körű, négy települést (Sárbogárd, Hantos, Mezőszilas, Nagylók) érintő összefogás a GVOP 4.4.2-es pályázaton 194 millió forintot nyertünk a szélessávú internethálózat kiépítésére.
– Mit vár a 2006-os évtől? – Szigorú költségvetést tervezünk, mint mindig. Szeretnénk a megkezdett beruházásokat folytatni, intézményrendszerünk fenntartását zökkenőmentesen biztosítani. Bízunk a szintentartásban, esetleg egy kisebb volumenű növekedésben is, hiszen óriási EU-s fejlesztési pénzek várnak felhasználásra. Reméljük, ebből Sárbogárdnak és térségének is minél több jut!
Veér Károly
|