TATABÁNYA A II. VILÁGHÁBORÚBAN

Tatabánya Megyei Jogú Város Lavéltára 1992-ben nyílt meg. 1995-től e fiatal város legfiatalabb intézményeként, a Megyei Levéltártól függetlenül, önállóan működik, s folytatja értékőrző értékteremtő munkáját. Saját kiadói tevékenységük részeként 1994 óta Tatabányai Levéltári Füzetek címmel folyamatosan jelentet meg kiadványsorozatot. Ennek 9. köteteként látott napvilágot a Tatabánya a második világháborúban. Dokumentumok és tanulmányok című összeállítás.

Bevezetőjében dr. Ravasz Éva főlevéltáros, igazgató, a kötet szerkesztője vázolja a kor országos hátterét, az elődközségek sorsát.
Ismerteti a hadi eseményeket, egykorú napló alapján ír az elődközségekben folyt háborús cselekményekről, községi összeírások, hivatalos jelentések alapján foglalja össze az elszenvedett károkat. Simonik Péter levéltáros: A Magyar Általános Kőszénbánya Rt. vállalat jóléti politikája a II. világháború idején című nagy ívű áttekintésében arra keres választ: miként működött a bányatelep és a környező községek életének minden területén meghatározó módon jelenlévő vállalat szociális politikája, ellátó rendszere, s ez hogyan hatott a munkavállalók élet- és munkakörülményeire. A helyi társadalmi szerkezet és foglalkoztatáspolitika átalakulásának leírása után részletesen elemzi a bányamunkások életkörülményeinek változásait a bányanyitástól (1896) választott korszakának végéig.
Részletesen elemzi a vállalati élelemtárak, lakáspolitika, Bányatárspénztár és egyéb jóléti intézmények szerepét, jelentőségét.
Bemutatja az egészségügyi ellátórendszer fejlődését, a lakosság egészségvédelmének javítására tett intézkedéseit. Összegző megállapítása szerint: a második világháború időszakára jelentős átalakuláson ment át a jóléti intézményrendszer fejlődése, ami a munkavállalók egy részének életkörülményeire is kedvező hatást gyakorolt.
“Ezt a pozitív irányú változást azonban nem szabad túlértékelnünk, hiszen láthattuk, hogy a vállalati jóléti politika egyszerre volt megosztó és egyenlősítő, mivel csaknem mindig a vállalat gazdasági érdekei mentén szerveződött.”
A következő négy írás négy személy sorsán, életén keresztül mutatja be, mi mindent jelentett a második világégés az egyes ember számára. Jó ezek egymás utáni szerkesztése: egy dokumentum, egy tanulmány, visszaemlékezés, majd újabb, Tatabányához kötődő egyénre vonatkozó történészi kutatómunka összegzése zárja e szerkezeti egységet.
Az első dokumentum szerzője (néhai?) Somogyi János felsőgallai születésű honvéd, a Komáromi 22-es gyalogezred aknavetősének naplóját tartalmazza. Az írást dr. Ravasz Éva látta el elő- és utószóval. Az 1942. június 21.–szeptember 9. közötti eseményeket tartalmazó leírást ő egészítette ki, tette teljesebbé Szabó Péter: A Donkanyar című művének, és a családnál megmaradt más dokumentumoknak a felhasználásával.
A naplóból kiolvasható: a távol a hazától folytatott céltalan és értelmetlen háborút vívó emberek elkeseredettsége, honvágya, halálfélelme. “A hadnagy úr elhurcolkodik hátra a vonathoz. Hogy mi ennek az oka, azt nem tudom, talán az éjszakai bombázás, amit nem is csodál az ember, mert itt még nincs olyan ember, aki ne félt volna. Bárcsak ne volna este soha, mert semmitől nem fél úgy az ember, mint a ratától.”(szovjet harci repülőgép.) Az óriási veszteségek miatt egységük augusztusra gyakorlatilag megsemmisült. Somogyi honvéd, többhavi frontszolgálat után rövid időre hazamehetett szabadságra. (Így került a családhoz e napló.) A frontra visszaérkezését követően 1943 januárjában az urivi áttörés után hadifogságba esett. Eltűnt a Szovjetunióban.
Dr. Fülöp Éva történész tanulmányában néhai földinkről, a szovjet hadifogságban fiatalon életét vesztett, a hadseregben műszaki beosztásban harcolt szintén felsőgallai Gesztesi Sándorról ír. Az ő “magán történelmét” családi dokumentumok alapján dolgozta fel és publikálta. A tényszerűség itt is megrázó, drámai erővel érzékelteti a nagy világégéshez képest kicsi, de sokak számára legnagyobb pusztulást.
Az idén százesztendős Zsoldos Ferenc a Bányatárspénztár egykori jogászának személyes hangú, dokumentum értékű visszaemlékezését életútjának azon szakaszára, amely egybeesett történelmünk “vészkorszakával”, dr. Ravasz Éva szerkesztette és látta el bevezetővel. A rövid összefoglaló életrajzi ismertető után olvasmányos, kalandos történet következik hátországi eseményekről, emberekről. A memoárrá szerkesztett írásban a MÁK Rt. tatabányai üzemének “kasztrendszeréről”, a megyében eltöltött munkaszolgálat mindennapjairól, Budapest ostroma közben átélt megpróbáltatásokról kapunk ma már elképzelhetetlenül megrázó képet. Ez utóbbi azért is fontos, mert Tatabánya (1947-től város) előd községeinek és lakóinak sorsa szorosan kötődött a főváros szovjetek általi bevételéhez, – később vitatott szóhasználattal – felszabadításához.
Szűkebb családjából csak e visszaemlékező élte túl azokat az embert próbáló és tipró borzalmakat, amikre ma már csak nagyon kevesen emlékezhetnek.
A MÁK Rt. vállalat vezetésében 44 évig részt vett Vida Jenőről szintén a kötetet szerkesztő dr. Ravasz Éva írt életrajzot, amely természetesen egyes pontokon érintkezik Simonik Péter tanulmányával és Zsoldos Ferenc memoárjával.
Ez az írás a kötetben közölt tisztviselői visszaemlékezés után a környék meghatározó gazdasági vállalata elsőszámú vezetőjének életútjával ismertet meg. Levéltári dokumentumok (MÁK Rt. iratok), a helyi sajtó cikkei, összefoglaló korszak monográfiák segítségével mutatja be a vészkorszakot és benne a tatai szénmedence községei díszpolgárának tragédiába torkolló pályafutását.
Vida Jenő a sikeres gazdaságszervező, iparfejlesztő tevékenységének, életének legfontosabb tényei röviden. A 19. század végén indult és akkor még a helyét kereső bányászati vállalatot felfejlesztette, Trianon után is versenyképessé tette, nemcsak az alaptevékenységet, a szénfeldolgozást preferálta, de új iparágakat is meghonosított Magyarországon. A 20-as évekre saját tudása és munkabírása, személyes képességei révén az ország 50-60, zömmel zsidó származású nagypolgári rétegébe emelkedett, akik együtt a magyar gazdasági élet minden ágában döntő befolyással bírtak. Vida Jenő széles társadalmi megbecsülésnek örvendett, sok egyéb elismerése mellett a tatai szénmedence községeinek díszpolgári címét is viselte. Lojális volt a fennálló rendszerhez, de politikai szerepet nem vállalt. Az erősödő jobboldali nyomás hatására 1941 augusztusában lemondott elnök-vezérigazgatói posztjáról, ami után egyenes út vezetett 1944 március végi letartóztatásához és elhurcoltatásához.
Nem érhette meg az új korszak kezdetét. Fontos értéke e tudományos műnek. hogy mindezek az írások kötetbe szerkesztve az utókor számára is olvashatóak. Az elemző értékelő tanulmányok és a forrásközlések jól kiegészítik egymást.
Forrásértékű összeállítás Szilaj Ákos: Tatabánya bányatelep, Bánhida, Alsógalla és Felsőgalla II. világháborús halottai című munkája, amely az anyakönyvek alapján eddig legteljesebb formában teszi közzé 658 ember nevét, adatait. A hadi eseményekben, hadifogságban elhunyt katonák, a háborús események következtében életüket vesztett polgári személyek, elhurcolt és elhunyt polgárok, továbbá a Tatabányán meghalt férfiak, nők és gyermekek nevét, lakóhelyét, halálának helyét és időpontját közli. Az áldozatok listáján nem szerepelnek az előd községekben a harcok során életüket vesztett német és szovjet katonák.
Őket szám szerint közli: Dokumentum-emlékkönyv a II. világháborúban a történelmi Magyarország területén elesett, meghalt magyar katonákról és munkaszolgálatosokról (2001) 2. kötet 285-299. l. Ezzel együtt Szilaj Ákos közleménye a leghitelesebb számvetés, amely a kegyelet és a végtisztesség helyi mementója. Miként az egész kötet is főhajtás azok előtt, akik “életüket adták a hazáért, vélt vagy valós igazságokért, szenvedtek halált származásuk miatt, másságukért. Nekünk, utódoknak nem szabad különbséget tennünk közöttük, nincs jogunk bárkitől megtagadni a főhajtást.”(Szakály Sándor előszava a Dokumentum-emlékkönyv előszavában.)
A kötet Dokumentumok – című utolsó fejezetében döntően más levéltárból vett egykorú hivatalos iratok közlésével tették teljessé az évfordulóra emlékezést. A borítón stílszerűen szerepel Nausch Géza helyi szobrászművész 1997-ben a bánhidai városrészben felállított emlékműve. (A síkvölgyi temetőben, 2004-ben avattak kegyeleti parkot az itt elesett szovjet katonák emlékére.)
E mű méltó folytatása a levéltár kiadói tevékenységének. A tudományos alapelvek szerint íródott kötet “nemcsak” a kegyeletet -, de a “csinált város” önbecsülését is szolgálja. A szakszerű pártatlanság és szikár tényközlések új adalékokkal szolgálnak a változó történettudomány-, kor- és hadtörténetírás számára is.
(Tatabánya a II. világháborúban: dokumentumok és tanulmányok. 2006)

Dr. Horváth Géza