Kétszázezer látogatót várnak, közel ezer produkcióra készülnek Pénz nincs, Művészetek Völgye lesz!
Ha akkor, jó tíz éve nincs az a véletlen, az a 89-es Kapolcsi Napokon, akkor az ország népe tán még ma sem tudná, hol is fekszik a Művészetek Völgye. Mert bizony akkor ez nem is létezne... De igenis ott van, az Északi és Déli Bakony vonulatai között a pár apró falu: Kapolcs, Pula, Vigántpetend, Monostorapáti, Öcs és Taliándörögd - ez utóbbi a letűnt érában az űrtávközlési állomásról volt híres; a tekintélyes méretű parabolaantennák immár muzeális tárgyak csupán. Nincsen itt semmi - mondhatnánk, de nem volna igaz. Barátságos emberek, a szinte érintetlen természet, és igen, a legérdekesebb, a Művészetek Völgye embertömegeket megmozgató nyári rendezvénysorozata. Az idei lehetőségekről - vagy inkább lehetetlenségekről - Márta Istvánnal, a budapesti Új Színház igazgatójával beszélgettünk, aki néhány, szintén megszállott társával együtt mozgatórugója a tán egész Európában egyedülálló produkciónak.
- Évről évre gazdasági lehetetlenséggel indul útjára az eseménysorozat. Mégis újra meg újra létrejön, hogy az egész országból és külhonból tömegek zarándokolhassanak a kultúra Bakony-völgyi oltárához... Az idei lehetőségek miként alakulnak? - Fantasztikus és nagyszerű, új elemekkel bővülő programtervezeten dolgozunk. Csakúgy, mint az elmúlt években, mintegy 970 színházi, zenei, művészeti, képzőművészeti, népművészeti, népi iparművészeti programot szeretnék a közönségnek adni a 6 településen, amelynek - érdekességképpen - összesen 3.300 a lélekszáma. Mindezt 76 helyszínen mintegy 3.400 fős művészcsoport hozza létre, s az idén is mintegy kétszázezer látogatót várunk. Erre a szintre időjárástól függetlenül mintegy három-négy éve "állt be" a látogatottság. Tavaly megéltük a monszuntól kezdve az Északi sark jeges fuvallatait és a trópusi hőhullámot, ám ez sem szegte kedvét senkinek! Itt szeretném kifejezni a mélységes tiszteletemet és szeretetemet a "főszponzorainknak", annak a kétszázezer látogatónak, akik életben tartják a Művészetek Völgyét. A financiális problémáink ugyanúgy megvannak, mint tavaly, sőt, még nehezebb a helyzetünk, hiszen a választások miatt sokkal nehezebb az állami forrásokhoz hozzájutni.
- Eszerint ismét akad bizonytalanság? - Közgazdasági szempontból és az államháztartás szempontjából nézve a nyereséges az eseménysorozat! A megafesztiválok 2004-es gazdasági elemzése kimutatta, hogy a befektetett állami pénz mintegy két és félszerese térül vissza közvetlen és közvetett úton, adóbevételekkel és egyéb formákban. S ez egy nonprofit összművészeti kulturális fesztivál! Ezek után nehezen értjük, hogy évente május-júniusra kiderül: nincsenek meg a szükséges források! Miután a kultúrával országosan egyetlen párt nem foglalkozott, ez nálunk is lecsapódott, hiszen a Művészetek Völgyéről végképp nem esett szó... Meglehet, nem is ez a dolguk. Ám az idén még az ág is húz minket, hiszen a Kulturális Minisztérium költségvetésében ha nem is nagy összeggel, de soron voltunk, azaz tudhattuk, hogy egyszer majd megkaphatjuk a nekünk szánt összeget, az idén még ott sem tartunk. Az idei fesztivál költségvetése 180 millió forint, ebből a tavalyihoz képest 50 milliós állami támogatás hiányzik, mivel megszűntek pályázati lehetőségek és más források! Abszurd helyzet, hogy a turizmus-tárca mínusz 3 millió forinttal "támogatja" a Művészetek Völgyét, mivel a pályázati költségek és a tényleges bevételek így aránylanak egymáshoz... Mégis tartozunk a látogatóinknak azzal, hogy megrendezzük, és ezt így érzik a művészek is, akik nemegyszer félgázsiért vagy akár teljesen ingyen lépnek fel!
- Jelentőségében hova tenné a Művészetek Völgyét? - Kétségkívül ez Kelet-Európa legnagyobb összművészeti fesztiválja! Nincs olyan rendezvény, amely a kialakult értékrend szerint ennyiféle művészeti ágban ilyen nagy számú művészt léptet fel és ekkora közönséget generál! A függetlenségünknek nagy ára van. Mivel párt- és politikamentesek vagyunk, ugyanakkor nem is lettünk gazdasági vállalkozás, évről évre küzdünk a nehézségekkel, elölről kezdjük a financiális alapok megteremtését. Öt pilléren áll a Művészetek Völgye,: Ha a falvak lakói, intézményei, civil szervezetei, egyházközségei nem akarják, akkor nincs... Ha a közönség megfogyatkozna, nem lenne miért fesztivált tartani. A művészvilág számára rangot jelent itt szerepelni, fellépni! A szponzorok és az állami mecenatúra jelentőségét már említettük. Végül a stáb, a csapat: Nagyon kevesen tudják, a művészetek Völgye fesztivált összesen négyen szervezzük, társadalmi munkában (egyetlen részmunkaidős alkalmazottal, aki a levelezést intézi.) Ha az öt közül egyet is elveszítünk, összeomlik a rendszer.
- A mai kilátások szerint a több mint másfél évtized után elkövetkeznek újabb sikeres évtizedek? - Szabadok vagyunk s ezt a szabadságot nem szeretnénk elveszíteni, meglehet, nagy árat fizetünk érte. A 89-es Kapolcsi Napokból - amelynek ötszáz fős volt a közönsége - a sors akaratából nőtt ki ez a nagy, ma már felnőttkorba ért fesztivál. Addig csináljuk, amíg kedvünk van hozzá, no és ameddig az öt pillér mindegyike egyaránt megtartja a közös szándékot!
Farsang Lajos
A július 28 és augusztus 6 közötti rendezvénysorozat véglegeshez közelítő tervezete hamarosan olvasható a www.muveszetekvolgye.hu és a www.kapolcs.hu honlapon. |