Elültették az összefogás és partnerség fáját Vértessomlón
Igazán ünnepi alkalom az, ha egy kistelepülésen új beruházás valósul meg, de ha egyszerre kettő, az már valóban ritkaságszámba megy, pedig ez történt, amikor a külsőleg teljes rekonstrukción átesett tűzoltószertárt, és a polgármesteri hivatal megújult udvarát vehették birtokba a vértessomlóiak.
A helyi önkormányzat igen nagy hangsúlyt fektet épületeinek felújítására, és az otthonos környezet kialakítására. A hivatal belső udvarának rendezetlensége, a parkolási problémák megoldása érdekében pályázatot nyújtottak be tavaly a Velence-Tó-Vértes Térség Fejlesztési Tanácshoz, mely sikeres volt, s három éves ütemezésben, 4 millió forint támogatást kaptak. Ezt az összeget egészítették ki a közel ötmilliós önerővel, s készült el a térburkolat, a parkolóhelyek, a kerékpár és babakocsi tároló, s a zöldfelület kialakítása. A tűzoltó szertár is hosszú ideje várt felújításra, és az önkéntes tűzoltóknak köszönhetően az egyesület pályázata sikeresnek bizonyult. A BM-től nyert 700 ezer forintot egészítette ki aztán az önkormányzat, a lelkes segítőknek köszönhetően pedig több 100 óra társadalmi munka egészítette ki az anyagi forrásokat, hogy megújuljon a tetőszerkezet, a nyílászárók, a külső falak. A megvalósításban és a koordinációban külön is meg kell említeni Schäffer László elnök, valamint Németh Ferenc parancsnok munkáját. A rendezvényen Hartdégen József polgármester méltatta a falu összefogásának újabb megnyilvánulását, majd dr. Csermák Vilmos megyei főjegyző szólt elismerőleg a beruházásokról. Az ünnepség fényét emelte, hogy jelen volt Vértessomló német partnertelepülésének, a németországi Bockhorn-nak negyvenfős delegációja is, Ewald Spikermann polgármester vezetésével. A jeles eseményen dr. Csermák Vilmos, Ewald Spikermann, Schäffer László, Németh Ferenc és Hartdégen József elültette az ,,összefogás és partnerség” fáját, majd a somlói iskola diákjainak műsora zárta az avatást. |