Interjú a leköszönő elnökkel XIII. Víz, Zene, Virág Fesztivál - Tata
Az idén XIII. alkalommal öltözik díszbe Tata városa a Víz, Zene, Virág Fesztivál háromnapos ünnepére, június 23-24-25-én. Kálovics Imre, a Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület elnöke immáron tizenkét esztendeje vesz részt a rendezvény szervezésében. Tervei szerint az idei rendezvény az ő „búcsú-fellépése” lesz, hiszen leköszönő elnökként szeretné átadni a stafétabotot a fiatalabbaknak. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan látja az elnök a több mint egy évtizedes múltú, nagysikerű tatai rendezvénysorozatot, az elmúlt évek munkáját.
- Mesélne az indulásról? Miért pont Víz, Zene, Virágok? - Tizenhárom évvel ezelőtt még nem volt semmiféle komolyabb rendezvény a városban, legalábbis ilyen jellegű. Hiányzott tehát egy ütősebb, nyári programokat, kikapcsolódást kínáló rendezvénysorozat. A víz adott volt, hiszen az Öreg-tó adta lehetőség keveseknek adatik. A zene elengedhetetlen része a fesztiváloknak, hiszen gazdag programokat vár tőlünk a közönség. A virág esetében pedig elsősorban nem élő, vagy vágott virágok bemutatására gondoltunk, hanem a virágra, mint alkotásra. Nagyon jó kapcsolatokat ápolunk a Magyar Virágkötők Országos Szövetségével, ők díszítik fel ilyenkor a várfalat, a hidat és a tereket. Egy kétfordulós virágkötő verseny zajlik a háttérben, amelynek ez a válogatója, s a nyertes megy tovább a külföldi versenyre. Emellett van egy standard kiállítása is a virágkötőknek, a téma minden évben előre megadott, az idén az esküvő van a központban, az asztaldíszek, szülői és menyasszonyi csokrok.
- Az elején ez csupán egynapos rendezvényként indult, ma már három napon át gazdag programokkal és két tűzijátékkal is várják az érdeklődőket. - Igen. A tűzijátékoknak külön története van. Az első fesztiválok még egynaposak voltak, s így szombaton tartottuk őket, a tűzijáték mindig a záró program volt. Aztán amikor többnapossá vált a program, a zárónap már vasárnap volt, így oda illett a tűzijáték, de már szombaton is várta a közönség, ahogyan azt már korábban megszokhatta, ezért úgy döntöttünk, hogy mindkét napot ezzel az attrakcióval fejezzük be.
- Megemlítene néhány újdonságok a programok, helyszínek közül? - Alapvetően a megszokott helyeken zajlik majd az események nagy része a vár környékén, de az idei évben új helyszínekkel is bővülünk. Az Építők Parkjában például önálló rendezvénysorozat lesz színpaddal, játékokkal, Luna-parkkal. A kézművesek is kiemelt szerepet kapnak az idén, a bemutatókon a látogatók ki is próbálhatják a mesterségeket, s az árusok csakis zsűrizett, minőségi termékeket kínálnak majd. A kapcsolódó rendezvények közül megemlíteném például a Fényes Fürdőn a strandröplabda bajnokságot, vagy a Helyőrségi Művelődési Házban (a Tiszti Klubban) a Madárkiállítást, sőt több étterem is csatlakozott a rendezvénysorozathoz.
- Hol érdeklődhet, aki a részletes programokra is kíváncsi? - A www.tataifesztival.hu oldalon már minden program megtalálható. Gyakorlatilag már minden startra kész.
- Tizenkét év után miért döntött úgy, hogy lemond a továbbiakban az elnökségről? - Ennyi idő alatt kialakult egyfajta rutin, amitől nagyon nehéz szabadulni. Pedig tudni kell megújulnia egy ilyen fesztiválnak. Úgy vélem, hogy itt az ideje ennek, s azzal, hogy friss erőknek adjuk át a feladatokat, bízom benne, hogy a fesztivál is még jobbá válhat. Egyelőre úgy néz ki, hogy lesz utánpótlás, de természetesen mi magunk – a jelenlegi elnökség – is továbbra is kötődik a fesztiválhoz és a magunk módján ezután is segíteni fogunk, ahol tudunk.
- Kik dolgoztak együtt az elnökségben? - Az elnök-helyettes Csaba Attila, a gazdasági ügyeket Csigéné Kecskés Erzsébet végzi, és bizottsági tagként tevékenykedik dr. Varga József és Essősy András. Természetesen – főleg a gazdasági ügyek vitelében – a régiekre továbbra is számíthatnak az elnökségi munkában, s háttérben biztos, hogy még én is szívesen asszisztálok majd a további rendezvényekhez.
- Úgy legyen! Kívánom, hogy közénk állva – mint látogató – még sok öröme teljék majd a Víz, Zene, Virág Fesztiválban!
Cseh Teréz |