Hagyomány, minőség és megújulás a Vizák Vízműnél
Gondolták volna, hogy Komáromban 104 éve van vezetékes vízellátás? És azt, hogy az ivóvíz köbmétere cirka negyven forinttal olcsóbb, mint a megyeszékhelyen, Tatabányán? Ráadásul a vízszolgáltató százmilliós, önálló beruházást hajtott végre? Mihácsi István, a Vizák Vízmű igazgatója tehát jogosan büszke a cégre, és munkatársaira.
- Honnan a névválasztás? - Hivatalos elnevezésünk Komárom - Ács Vízmű Kft. Jobban szeretjük azonban a Vizák nevet, amely összefoglalja tevékenységünket, álmainkat. Víz, Ács, Komárom, ebből áll össze a rövidített név, ám célunk, hogy a Komáromnál olyan tiszta legyen a víz, hogy újra lehessen fogni vizát, amely vizeink óriása volt valamikor. Vannak 8-9 méter hosszú példányai is 1400-1500 kilós súllyal. Valamikor ívni járt a Duna Komárom feletti szakaszára és híres zsákmánya volt a magyar halászatnak. Ma az al-dunai erőmű miatt már alig juthat el hozzánk.
- A hagyomány tehát kötelez. Mit mondhatunk a szolgáltatott víz minőségéről? - Jóval megelőztük az Uniós követelmények bevezetését, hiszen cégünk immár hat éve dolgozik az ISO 2000 minőségbiztosítási szabvány szerint. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy parti szűrésű vízbázisunk – mintegy száz méter széles kavicságy szűri a Duna vízét – tiszta, egészséges. Átlagban napi 7500 köbmétert szolgáltatunk, gondoskodunk a megfelelő klórozásról. Évtizedes gondunk volt azonban a víz magas vas és magnézium tartalma.
- Beszélhetünk erről múlt időben? - Legnagyobb örömünkre, igen. A próbaüzem végén tartunk, júliusban üzembe állíthatjuk a saját beruházásban – a mintegy százmillió forint értékű – vas- és magnéziumszűrőnket. Tudjuk, hogy a hozzánk hasonló cégek életét, működését évtizedekre meghatározzák eszközeink, ezért is tartjuk fontosnak ezt a régi igényt kielégítő beruházást.
- A hagyomány, minőség és megújulás hármassága nem képzelhető el megfelelő csapatmunka nélkül. - Ez így van. Büszke vagyok kollégáimra, munkatársaimra. A közelmúltban végeztünk egy számítást, ami azt az eredményt mutatta, hogy dolgozóink átlagban tizennégy éve tevékenykednek a cégnél! Nem jellemző nálunk tehát a fluktuáció, a munkaerő vándorlása. Nagyon összetartó társaság a miénk. Belépő kollégáinknak soha nem fogalmazunk meg maximális elvárást, hanem húzunk egy minimum szintet, aki efölött tud megfelelni a feladatának, esélyt kap, hogy nálunk dolgozzon. Aztán négy – öt év képzéssel eljuthat oda, hogy képbe, helyzetbe kerüljön, és felelősségteljesen végezhesse a munkáját. A közelmúltban nagy veszteség ért bennünket, egyik legjobb szakemberünk, Pintér Péter váratlanul, ötvenegy évesen elhunyt. Harmincöt évet dolgozott a cégnél, a komáromi telep vezetője volt, nagyon nehéz lesz pótolni. Képzési rendszerünk azonban – rendszeres tréningen vesznek részt kollégáink, az ügyfélszolgálatosok, a szerelők és a menedzsment is – biztosítéka lehet annak, hogy hamarosan megtaláljuk az ő utódját is. |