Határozatok végrehajtása az Európai Unióban
A globális világgazdaság legkülönbözőbb szereplői között kialakult kölcsönös függőség és egymásrautaltság kihívást jelent nemcsak a vállalkozások működésének biztonságára, hanem a folyamatokat szabályozó jogi háttér kidolgozása szempontjából is. Az „öreg kontinens” helyzete az Európai Unió intézményrendszerének, és az egyre intenzívebbé váló jogharmonizációnak köszönhetően egy árnyalatnyival könnyebb. Az uniós tagállamok közötti igazságügyi együttműködés hangsúlyos területe a tagállamok bíróságai által a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok végrehajtása.
Amennyiben egy határozatot a közösség egyik tagállamában hoztak, egy másik tagállamban is végrehajtható, ha a hatáskörrel rendelkező bíróság, kérelemre megállapítja annak végrehajthatóságát. A jogharmonizáció célja a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok szabad mozgásának biztosítása. A 44/2001/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó tagállamok határozatait el kell ismerni, és végre kell hajtani a többi tagállamban akkor is, ha a végrehajtás alá vont személy harmadik államban rendelkezik lakóhellyel. Fel kell hívni a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a hivatkozott rendelet hatálya nem terjed ki a természetes személyek jog- és cselekvőképességére, házassági vagyonjogára, a végrendeletre és öröklésre, a csődeljárásra, a szociális biztonságra, valamint a választottbíráskodásra sem. A rendelet alkalmazásában „határozat” bármely tagállam bírósága által hozott bármely határozat, annak elnevezésére tekintet nélkül. Az egyik tagállamban már jogerős határozat érdemben semmilyen körülmények között nem vizsgálható felül a végrehajtás államában. A végrehajtásához azonban szükséges, hogy az érdekelt fél kérelmezze a végrehajthatóvá nyilvánítást. A nem vitatott követelésekről szóló határozatokra, bírósági egyezségekre és közokiratokra, továbbá az európai végrehajtható okiratként hitelesített határozatok megtámadását követően hozott határozatokra külön közösségi rendelet vonatkozik (805/2004/EK rendelet). Az európai végrehajtható okiratként hitelesített határozatot úgy kell tekinteni, mintha azt a végrehajtás tagállamában hozták volna meg. A jelen írás által feldolgozott témakör talán leglényegesebb, a gazdasági szereplőket közvetlenül érintő közösségi rendelkezése a fizetésképtelenségi eljárásról szóló közvetlenül alkalmazandó 1346/2000 számú EK rendelet. A rendelet lehetőséget ad arra, hogy az EU egyik tagállamában megindított fizetésképtelenségi eljárás hatálya kiterjedjen a többi tagállamra is. Lehetőség nyílik arra, hogy a felszámoló a más tagállamban lévő vagyontárgyakat is bevonhassa a felszámolási vagyonba, és a felszámolás során őt megillető jogosítványait mindazon államokban gyakorolhassa, ahol a cég külföldi érdekeltségének felszámolása érdekében ez szükséges. A rendelet nagy mértékben megkönnyíti a hitelező társaságok jogos követeléseinek kielégítését, gyakorlatilag az egyik tagállamban lefolytatott eljárás hatályos azon tagállamban is, ahol adós cégnek érdekeltségei vannak. Az „alap” fizetésképtelenségi eljárás az adós fő érdekeltségének központja szerinti tagállamban indítható meg. Emellett a rendelet lehetőséget biztosít párhuzamos eljárás megindítására is az adós telephelye szerinti tagállamban. A bírósági végrehajtás módosításáról szóló 2005. évi XLI. törvény vezette be hazai jogunkba, új intézményként a belföldi végrehajthatóságról szóló tanúsítványt, amelyet a határozatot hozó állam bíróságának kell kiállítania. A tanúsítványnak tartalmaznia kell a határozat leglényegesebb, a végrehajthatóság megállapítása szempontjából jelentőséggel bíró adatait. A tanúsítvány kiállítását a hazai végrehajtás elrendelésére a jogosult bíróság végzi. A hivatkozott rendeletek értelmében elismert határozatok végrehajtásának foganatosítása rendszerint már a belső jog szerint történik. Az európai joganyag egységesítése, és ennek hatásaként a gazdasági együttműködés „akadálymentesítése” a bemutatott témakörben tovább folytatódik: folyamatban van egy európai fizetési meghagyásos eljárás bevezetéséről szóló rendelet elfogadtatása, illetve a kisösszegű követelések érvényesítése esetén alkalmazandó európai eljárás bevezetéséről is szó van. |