Jó példa a tudatos gazdálkodásra: Zámoly
Zámoly fejlődése az elmúlt években nagy lendületet vett, amely nem csak az elkészült beruházásokból látszik, hanem abból is, hogy pontos elképzelésekkel rendelkeznek a jövőre vonatkozóan. Ujvári József polgármester ismerteti az eddigi eredményeket, terveket.
- A közelmúltban megvalósult jó néhány olyan terv, amely a zámolyiak életét nem csak könnyebbé teszi, hanem biztonságosabbá és komfortosabbá is. Könnyebbség a helyieknek mindenképp, hogy kialakítottunk egy buszfordulót. Így a Zámolyig közlekedő hét járat bemegy a faluba, közelebb a főúttól távol eső részekhez. Az úthálózatot a csatornázás óta helyreállítottuk, mára a 90 %-a portalanított út, tehát aszfaltozott, vagy ún. itatott makadám út. Sajnos a településen átvezető 8123 számú főútvonal igen rossz állapotban van, ez a Magyar Közút Kht. Fejér megyei Igazgatóságához tartozik. Az idei évben hibajavítás történt ugyan, de igazi megoldást egy 4 centiméter vastag új aszfaltréteg jelentene. Biztonságosabbá vált Zámoly abból a szempontból, hogy a jelentős átmenő forgalmat – a falu a legforgalmasabb főútvonalon fekszik Tatabánya és Székesfehérvár között – sikeresen lelassítottuk útburkolati jelekkel, sebességmérővel és közlekedési lámpákkal. Így mind a kerékpárosokra, mind az úton átkelő gyalogosokra nézve tompítottuk a közúti forgalomból eredő veszélyeket.
- A nagy átmenő forgalmat a legtöbb település nem tartja szerencsésnek és mindent megtesz azért, hogy elkerülőutak épüljenek… - Mi igyekszünk mindent megtenni azért, hogy megállítsuk az átutazókat. Sokat jelent a helyi vállalkozásként működő, messzi földön ismert házi serfőzde, valamint a falukép szebbé, otthonosabbá tételével igyekszik az önkormányzat is kivenni a részét a munkából. Ennek keretében évente rendbe hozunk egy-egy közterületet az útkereszteződésekben, parkolókat alakítunk ki a közintézmények, boltok előtt, parkosítunk. Kevesen tudják, hogy van egy igen szép környezetű halastavunk, ahol remek lehetőség nyílik horgászásra, pihenésre. A település életében aktívan részt vesz a lakosság is, civil szervezetek, egyesületek formájában. Külön kiemelném a Háló Zámoly Fejlődéséért Egyesületet, amely komoly pályázati munkát végez. A képviselőtestület megalkotta civil koncepcióját, amely iránymutatást ad az önkormányzat és a civil szervezetek kapcsolatában és rendeletben szabályozza a támogatás rendszerét is.
Kistérségi szinten a fejlesztési koncepció kidolgozásánál tartunk. Fontos együttműködés alakult ki a csákvári Pro Vértes Közalapítvánnyal a természetvédelmi területek turisztikai értékeinek kiaknázása érdekében; ennek eredménye a Vértesi Natúrpark megszületése. Nagyszabású terveink közé tartozik még a Zámoly-Pátka összekötőút megépítése – ennek célja Pátka zsáktelepülés-jellegének megszüntetése, illetve továbbépítve az utat Pákozd felé közelebb hozná Zámolyt a Velencei-tóhoz. Szintén Pátkával, és a környező településekkel együtt oldható meg a felszíni vízelvezetés problémája, amelyre az egy vízgyűjtő területen lévő települések közösen pályázhatnak. Mivel a Velencei-tó vízgyűjtő területéhez tartozunk, a vízelvezetés fontos lenne a tó vízellátása miatt is. Ezek az elképzelések a Velencei-tó – Vértes Térségi Fejlesztési Tanács által is támogatottak. Szűkebb körben érinti Zámolyt a régi Áfész épület átépítése, ahol a Faluház kapna helyet könyvtárral, 160 fős rendezvényteremmel, irodahelyiségekkel a civil szervezetek részére. Véglegesítés előtt állnak az iskolabővítés tervei. A bővítés szükségessé vált, hiszen most kilenc tanteremmel működünk, amely három helyszínen található. Ezen kívül külön helység kell a technikateremnek, a számítástechnika-teremnek, a könyvtárnak is. A bővítés kapcsán megoldódna az étkeztetés is. A Zámolyi Mezőgazdasági Zrt-vel létrejött csereszerződés alapján az önkormányzat tulajdonába került az 1802-ben épült magtárépület, amely a település ékessége lehet. A magtár a szabályozási elképelésekben rekreációs terület, beruházót keresünk hozzá. Hosszú távú tervünk egy 25 erőműből álló szélerőmű-park létesítése – a szükséges területet fenntartottuk, az engedélyezés folyamatában vagyunk. Várhatóan 2008-ban lesznek szemmel is látható eredmények. |