Ajkai hírek
Egy város, tele élettel – hirdeti Ajka weblapja, és így hiszik, érzik az itt lakók is. A legfrissebb hírek gyűjteménye mindesetre arról tanúskodik, hogy a Veszprém megyei településen nem állt meg az élet: beruházások, felújítások, avatások jelzik az ajkaiak életminőségének folyamatos javulását.
Megint gurult a söröshordó Megint gurult az útátadásoknál tavaly már megszokott alumínium söröshordó. (Képünkön Schwartz Béla polgármester és dr. Kovács Géza önkormányzati képviselő mozgatják az ominózus "göngyöleget.) Avatássorozat kezdődött ugyanis július 20-án a városban: elsőként a Rózsa utca felújításának rövid ünnepségén vehettek részt a környék lakói.
Az igazság és a tudás utcájának nevezte dr. Kovács Géza a Rózsa utcát, mert hiszen itt van a Bíróság és az utca a Vörösmarty Iskolához vezet. Előtte azonban még a polgármester sorolta, hogy a város 11,5 milliárdos költségvetéséből idén 3,1 milliárdot fordít beruházásra, ebből négyszázmillió jut az utakra. Megkezdődött ugyanakkor a minden eddiginél nagyobb volumenű panelfelújítás, zajlik a strandberuházás a hozzá tartozó játszóterekkel, újjáépül a Sportcsarnok, s ezek az építkezések előbb-utóbb befejeződnek. Akárcsak a balatonszepezdi ifjúsági tábor felújítása, vagy a Vásárcsarnok régóta és türelemmel "megvárt" megújítása. Háromszáztízmillióért újulni kezd a VMK Háromszáztízmillió forintért - amelynek döntő hányada pályázati pénz!- két és fél - három év alatt megújul a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ Szabadság téri épülete. A felújítás kezdetét augusztus 11-én un. munkaterület-átadó ceremónia jelezte.
Az összes eddig működött önkormányzat megkísérelte, hogy korszerűsítse a mostanra negyven évessé lett VMK épület együttesét. Sikertelenül. Komoly változásra tavaly került sor: a könyvtár gondjait szinte maradéktalanul megoldotta az önkormányzat azzal, hogy átadta a bibliotéka számára a csaknem teljes emeleti épületrészt. Most a földszint felújítása kezdődik azon paraméterek mentén, amelyekről már jó egy éve beszámoltunk. Beépülnek az árkádok, 65 személyes multifunkcionális (többek között mozizásra is alkalmas) terem kerül oda, készül új főbejárat, információs központ terasz, belső lift stb. Schwartz Béla külön kiemelte, hogy a színházteremhez egyelőre nem nyúlnak, hiszen annak rekonstrukciója önmagában mintegy 450 millióba kerülne. De az elkövetkezendő 2,5 - 3 év során az ajkaiak napról napra tapasztalhatják majd, hogy az épülettel együtt a park is miként újul meg. Az utolsó tizennégyek Most már akár meg is előlegezhetjük, hogy Ajka a négy évvel ezelőtti megyei ötödik helyezésről az elsőre ugrott a szennyvízcsatornával való ellátottság ranglistáján. Ez 14 családi háznak is köszönhető az Ibolya utcában.
Az utolsó belvárosi utca (a Suzuki szalon főbejáratával szemben) csatornával való ellátása 14 millióba került. A tendert nyert építő a pápai Boroszlán Kft. volt. Schwartz Béla polgármester köszöntő szavai után ennek igazgatója, Vörös Lajos ismertette a megjelentekkel, hogy a terep adottságai az un. egyedi keringető szivattyús rendszer kiépítését tették lehetővé. Az általuk beépített szivattyú megbízhatónak mondható: hat-nyolc évig nem szokott meghibásodni. Elektromos áram fogyasztása is kedvező: havi 150 Ft-ba kerül a lakóknak a szivattyú üzemeltetése. Győr Sándor, a választókerület képviselője vette át a lakók nevében a beruházást, és ezt az alkalmat is kihasználta arra, hogy megjegyezze: most viszont a csapadékvíz-elvezetéssel támadt gond az utca alsó végén, amit sürgősen meg kell oldani. Újságírói kérdésre erősítette meg Schwartz Béla a csatornázási "versenyben" elfoglalt előkelő megyei helyezésünket, megjegyezve, a maga részéről sokkal szebb eredménynek tartja, hogy a négy évvel ezelőtti utolsó előtti helyről a másodikra küzdötte fel magát Ajka a megyei városok között a szilárd burkolatú utakkal való ellátottság terén.
Forrás: ajka.hu |