Taszárról Tatára Kinevezték a tatai Tiszti Klub új igazgatóját
A Honvédelmi Minisztérium Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. Tatai Intézményének korábbi vezetője – Kemecsi Lajos ezredes – még tavaly, tizenhat év után távozott posztjáról, s végérvényesen nyugdíjas teendőkkel foglalatoskodik. A Kht. Vezetése pályázatot írt ki az igazgatói teendők ellátására, azonban ez az első nekifutásra nem sikerült. Egyéb feladatai ellátása mellett Lengyel Józsefné irányította a patinás intézményt egészen a közelmúltig, ugyanis többedik kiírásra sikerült egy pályázónak elnyerni az ítészek bizalmát. Ismét egy hölgy, Gárdos Éva lett immáron a kinevezett intézményvezető Tatán, a Tiszti Klubban.
Taszárról Tatára Hivatalba lépésének első napján kerestük meg a munkahelyén, a fiatalkora ellenére már nagymama titulussal /is/ rendelkező, frissen kinevezett direktorasszonyt. Megtudtuk, hogy Taszáron nevelkedett, így szinte gyerekkorától kezdve otthonosan mozog a „marcona” katonák között, mi több, élete párja, Tibor is hivatásos katona. Ilyen ismeretek birtokában már nem is tűnik olyan furcsának, hogy Éva is elkötelezettnek érzi magát a honvédségi teendők egy speciális területének művelésében. Ez pedig abszolút összecseng a végzettségével, hiszen Kaposvárott a Csokonai Vitéz Mihály Egyetem pedagógiai szakán szerzett diplomát. Mint az közismert, egyáltalán nem egyszerű a parancsuralmi rendszerben dolgozó katonák élete. Éva férjének munkahelye is áldozata lett a Magyar Honvédség átszervezésének, így rákényszerültek, hogy megszokott otthonuktól kissé távolabb keressék meg a kenyérre valót. Ez pedig Veszprémben, a HM Szárazföldi Parancsnokság híradós alakulatánál valósult meg, legalábbis Tibor számára. Éva a Kodolányi Főiskola Siófoki intézményében dolgozott, majd egy tucat jelentkező közül nyerte meg a HM Kulturális Szolgáltató Kht. Pályázatát, így került a tatai intézmény igazgatói posztjára.
Megnyerni a katonákat, megnyerni a civileket Amikor találkoztunk a céltudatos igazgatónővel, Gárdos Évával, meggyőződhettünk arról, hogy valóban vannak elképzelései a Tiszti Klub jövőbeli működését illetően. Kifejezetten arra törekszik, hogy visszahódítsa az egykori patinás Tiszti klub rangját. Legyen valóban egy olyan hely, ahol szívesen töltik el szabadidejüket a katonák, tisztek, tiszthelyettesek, akár a hivatásos, akár a szerződéses jogviszonyban dolgozó harcosok és az igényjogosultak. Persze nem csak a katonákra számít az igazgatóasszony, hanem korrekt partneri kapcsolatokat szeretne kiépíteni a város civil szervezeteivel, társadalmi, gazdasági és kulturális csoportjaival. Hangsúlyozta, hogy számukra fontos a nyugállományú katonák sorsa, s alapjában meghatározó lehet, hogy a majd háromszáz embert tagjai között tudó, Tata Honvédség Nyugállományúak Klubja mekkora vonzerő az intézmény életében. De egyáltalán nem maradnak el a már jól bejáratott szakkörök, rendezvények, sőt, szeretné bővíteni az események palettáját. Ismereteink szerint az igazgatóasszony bátran számíthat elődei és jelenlegi munkatársai segítségére. Úgy tudjuk, hogy a gyerekekkel már nem lesz gond, mivel a legnagyobba: Johanna /20/ és Dániel /19/ már felnőttként segítik Olíviát /15/, így valóban a feladatra koncentrálhat az új direktorasszony.
Berg Endre |