Szent István Ünnepe Esztergomban
Idén is nagyszabású, három napos rendezvénnyel tisztelgett Géza fejedelem és Szent István városa Esztergom augusztusi ünnepünknek. A fesztiválszínpadon, a Mindszenthy hercegprímás terén és a Duna-parton egymást érték a színvonalasabbnál színvonalasabb, látványosnál látványosabb programok.
Péntek Augusztus 18-án, pénteken az Ehengeni Nagyzenekar fúvós térzenéjével kezdődött a műsor. Ezt követően az Igricek régizene-együttes Ah, hol vagy magyaroknak tündöklő csillaga című műsorát láthatta a szépszámú közönség. Az Igricek nevüket azokról a középkori énekmondókról kapták, akik a királyi udvartartás zenészeiként megénekelték a történelmi idők és a magyar nép nagy tetteit. Az Igriczek együttes ezt a hagyományt eleveníti fel, amikor például Szent István és Szent László nagy magyar királyokról énekel Európa-szerte ismert középkori dallamok kíséretében. A lengyel Tücsök modern táncegyüttes Tűzkarikák című műsorát követően került sor a Jazztergom fesztivál záró gálájára. Elsőként a Lattmann Béla Quartett és Bontovics Kati lépett fel. A Bontovics Kati Group - melyben közreműködik még Friedrich Károly harsonán és basszusgitáron, Cselik Gábor billentyűs hangszereken és Berdisz Tamás dobon - a mainstream, be-bop, rhythm-and-blues, soul stílusok kedvelőit kápráztatta el műsorával. Ezt követően Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas előadóművész szólózongora koncertje következett. Szakcsi arról álmodozva kezdett kilencéves korában zongorázni, hogy híres zeneszerzővé és a klasszikus zene jeles interpretálójává váljon. Ám miközben elvégezte a Bartók Béla konzervatóriumot, megismerkedett a jazzel, s ez az élmény elterelte további klasszikus zenei tanulmányaitól. Így vált a mai jazzélet idoljává, nemzetközileg is elismert képviselőjévé. Az estét az Esztergomba szinte hazajáró felvidéki Ghymes-együttes koncertje zárta. A Ghymes-zene magyar, valamint közép- és kelet európai népzenei gyökereken táplálkozik. Ars poeticája a muzsika egyetemessége. Zenéjük azt keresi, hogy miben hasonlítanak az emberek egymáshoz s nem azt, hogy miben különböznek. Ezt a hasonlóságot mindig meg is találták, valahányszor megszólaltak, példa erre a hasonlóan meleg és szeretetteljes fogadtatás a teljesen különböző kultúrájú és életvitelű emberek részéről (pl. Japán, Irak, Jordánia, Finnország, USA, Kanada).
Szombat Szombaton is az ehengeniek térzenéje nyitotta az ünnepet, majd a Holló együttes Vásárfia című gyermekműsora következett. Az ötórai muzsikát ezúttal a középkori és reneszánsz dallamokat, 16-17.századi erdélyi és felvidéki udvari zenét, valamint magyar népzenét játszó Talea együttes szolgáltatta. Sokan voltak kíváncsiak a Gneznio-i Tánccsoport lengyel viseletes néptáncaira is. Majsai Gábor Besenyõ Blues Bandje mindig kivételes élmény, ezúttal is elvarázsolta hallgatóit. Ezt követően Iváncsits Tamás Damaszkusz című rock musical-ét nézhettük, hallgathattuk. Pál apostol életét mutatja be jelenetekben a nagy sikert aratott musical. A kerettörténet az apostol kivégzése előtt, római börtönében játszódik. Innen tekint vissza a Saulból lett Pál küzdelmes útjára. Esztergomban minden év augusztus 19-én kerül megrendezésre a tűzijáték, melyet évről évre több mint harmincezreses tömeg látogat. Ezúttal is tízezrek feledkeztek bele a ragyogó látványosságba. A szombat esti hangulatért az utcabálon a Madarak zenekar volt idén a felelős.
Vasárnap Az ünnep napja a Szerényi quartett A magyarok symphoniája című műsorával kezdődött. Ezt követően Bencze Laci konyhája kóstolóval egybekötött ételbemutatóján csoroghatott a nyálunk, hiszen a fő menü "Vaddisznóragu Bakócz érsek úr kedvére" volt. Az Aranysólyom Lovagrend lovagi tornáját ünnepélyes középkori felvonulás követte, melynek fő attrakciója az olasz Fresco Ballo zászlódobálók produkciója volt. A Megyersarja Lovas Egyesület honfoglalás kori harci játékokat mutatott be, majd a Csillagszemû táncegyüttes és a Fuszulyka mese-játszókör műsora következett. A parádés három napot Malek Andrea és zenekarának fellépése koronázta meg.
T.O. |