Majdnem új polgármester Sárosd élén
A mintegy 3200 lakosú Fejér megyei nagyközségben 2004-ben feloszlatta magát az önkormányzat, így időközi választásokra került sor, ahol az addig képviselőként dolgozó Lehotainé Kovács Klárát választották polgármesternek. Idén, első „rendes” megmérettetése alkalmából egyedül több szavazatot kapott, mint a másik két jelölt, így folytathatta munkáját a település élén.
- Meglepetésként érte a fölényes győzelem? - Inkább örömmel töltött el, hogy a választók az elmúlt két év munkáját ismerték el. Tősgyökeres sárosdi vagyok, huszonnégy évet tanítottam az iskolában matematikát, fizikát, majd informatikát is. Ismernek az emberek, ezért örülök az ismételt bizalomnak. Nem volt ismeretlen számomra az önkormányzati munka, hiszen 1998-tól tagja vagyok a képviselőtestületnek. Hét éve özvegy vagyok, a gyereke nagyok, kirepültek, így teljes energiámat a falunak tudom szentelni.
- Milyen problémákkal találkozott megválasztásakor? - Újra kellett írni a vágyakat, elképzeléseket. Korábban Sárosd szeretett volna a környék központja lenni, ez azonban sehogy sem sikerült. Így aztán 2004-ben csatlakoztunk az Aba-Sárvíz kistérséghez, nagyon jól együtt tudunk működni a többi környékbeli településsel, hiszen közösek a gondjaink. A TSZ megszűnésével szinte nem maradt munkahely, néhány mezőgazdasági termelő és mesterember, egy-két vállalkozás kínál csak megélhetési lehetőséget az embereknek. A legnagyobb munkáltató a volt Esterházy kastélyban működő szociális intézet, valamint az önkormányzat, a lakosság nagyobbik része ingázik. Mi a magunk részéről közmunkaprogramokkal, közhasznú munkák szervezésével igyekszünk a hátrányos helyzetben élő munkanélkülieken segíteni.
- Mit sikerült megvalósítani az elmúlt két évben? - A kistérséggel közös ROP pályázaton, amelyet az oktatási intézmények felújítására írtak ki, sikerült nyernünk, így 5% önrésszel százmilliós beruházással megvalósítottuk az iskola teljes felújítását. A TRFC és TEKI pályázatok segítségével négy-öt utcát aszfaltoztunk, megszépült az orvosi rendelő, a Közkincs hitelprogram segítségével pedig húsz millió kamatmentes kölcsönből elkezdtük a Művelődési Ház régóta esedékes átépítését, megújítását. A falu számára nyílt internetezési lehetőséget biztosítottunk, az öt munkaállomás jelenleg a könyvtárban használható. Reméljük a Magyar Kultúra Napjára elkészül a művház is, és megfelelő szakembert is találunk irányítására.
- A távolabbi tervek? - Uniós pályázati lehetőséget keresünk a faluközpont rehabilitációjára a kistérség többi településével közösen. Szükség lenne parkolókra, zárt vízelvezetésre, parkosításra, kerékpárutakra. Ezt a projektet elsődleges feladatnak gondoljuk. Régi igény lenne egy rendezvény- és tornacsarnok is, reméljük ebben a ciklusban ezt is meg tudjuk építeni. A falusi turisztikai kínálat növelése lehetne fejlődésünk záloga. Van lovaspályánk, horgásztavunk, kovácsműhelyünk ahol patkolt tojások is láthatók, az Esterházyak által ültetett, egy kilométer hosszú, csodálatos, ritkaságszámba menő gesztenyefasorunk. Ha sikerülne a VADEX tulajdonában lévő Nagyerdőből parkerdőt létrehozni, valamint rehabilitálni a Seregélyes - Sárosd vízfolyást, ideális körülményeket teremthetünk a pihenésre, kikapcsolódásra. Templomunk műemlék jellegű, van éttermünk, bár a szálláslehetőség még nem adott a faluban. Július második hétvégéjén tartjuk a Sárosdi Napokat, amelyek keretében tizenötödik alkalommal rendezzük meg az immár országos hírnévre szert tett Imre István díjugrató versenyt. Igyekszünk tehát vonzóvá tenni ezt a szép, ám talán ország-világ előtt kevésbé ismert nagyközséget. Ehhez jó segítség honlapunk is, a www.sarosd.hu-n az érdeklődők megtalálhatnak rólunk minden fontos információt.
- Hogy telik a polgármesterasszony szabadideje? - Ha tehetném, sokkal többet járnék színházba. Most volt nálunk a magyarkanizsaiak előadásában a Világ és a vége című produkció, amelyet Wass Albert műveiből állítottak össze, reméljük, még több előadásukat is láthatjuk. Ha hazajönnek a gyerekek, akkor kirándulunk, a hazai tájak nagy barátja vagyok, itt érzem jól magamat, ez jelent igazi kikapcsolódást.
Veér Károly |