Ahol újra kell keretezni a képet Beszélgetés Moór Ferenccel, az Agrospic Kft. Vezetőjével
Ha Seregélyes felől érkezünk Sárosdra, jobb kéz felől takaros épület, parkosított udvar, csillogó-villogó mezőgazdasági gépek, lobogó zászlók fogadnak. Itt található a mezőgazdasági gépek forgalmazásával, szervizelésével és alkatrészellátásával foglalkozó Agrospic Kft. székhelye. Moór Ferenc ügyvezető igazgató mosolyogva idézi a mondást: annyira kibővült a család, hogy újra kell keretezni a képet, azaz annyiféle új terméket és szolgáltatást kínálnak, hogy újra kell gondolni a marketingstratégiát.
- Hogy lesz valaki márkakereskedő Sárosdon? - Véleményem szerint a mi tevékenységünk a vidékre épül ezért nem szükséges a telephelyet nagyvárosba, megyeszékhelyre vinni. A Dunántúlon a norvég Kverneland cégnek velünk együtt mindössze három kereskedője van, így az érdeklődők könnyedén megtalálnak bennünket. Ha alkatrészre van szükségük, egyszerűen úgy szervezik a beszerző körútjukat, hogy minket is útba ejtenek, de a csomag küldés vagy a kiszállítás is megoldható. A sárosdi telephely eddig még semmiféle hátrányt nem jelentett. Egyébként magam is itt élek, 1983-ban úgymond Sárosdra nősültem, a feleségem itt tanító a helyi általános iskolában.
- Mindig mezőgazdasági gépekkel foglalkozott? - Természetesen nem. Zirci születésű vagyok, 47 éves. A középiskola elvégzése után Győrben, a műszaki főiskolán folytattam a tanulmányaimat, járműgyártó az alapszakmám. Itt ismerkedtem meg a későbbi feleségemmel, akivel aztán Sárosdon telepedtünk le. Munkahelyem a helyi TSZ volt, ahol megjártam a szamárlétrát. Voltam energetikus, ipari ágazatvezető, majd műszaki vezető. Voltak érdekes feladataim, például az itteni asszonyokra építve – akik addig jórészt csak a földeken dolgoztak – sikerült elindítani, működtetni egy varrodát. A műhelyt a volt lóistállóból alakítottuk ki, a varrógépeket lízingeltük, az asszonyokat képeztük, tanulmányútra vittük őket például Békéscsabára. Komoly eredménynek számít, hogy a korábban csak mezőgazdasággal foglalkozó hölgyekből interlock gépen dolgozó varrónőket sikerült nevelni. A melléküzemág fénykorában 20-30 fővel tevékenykedett, elsősorban lepedőket, melegítőket varrtunk. Ebben az időszakban én is tovább képeztem magamat, elvégeztem a pénzügyi és számviteli főiskolát. A rendszerváltás után a TSZ egyre visszafogottabb, kevésbé sikeres gazdálkodást folytatott, különösebb célok nélkül. Ezt a környezetet önszántamból elhagytam. 92-ben egy évig a seregélyesi szakképző intézetben voltam gyakorlati oktató, majd következett a kereskedelem. Egy-két fehérvári cégnél tanultam ki a mezőgazdasági gépkereskedelem csínját-bínját.
- Hogyan lett saját vállalkozása, cége? - Így hozta a sors. Előző munkahelyem megszűnt, így választhattam: munkanélküli leszek, vagy vállalkozó. Az utóbbi mellett döntöttem. Mondhatni tégláról-téglára építettem, majd később kollégáimmal építettük fel a céget. Az első évben egyedül dolgoztam, a Kverneland alkatrészeit értékesítettem. Sikerült kb. harmincmilliós forgalmat csinálnom, ennek a hozadékából 2002-ben indult a mostani telephely építése. Bővült a tevékenységi kör is, hiszen elkezdtem gépforgalmazással is foglalkozni. Ehhez persze szerviz is kellett, így lett első munkatársam egy szervizszerelő. Ahogy nőtt, bővült a tevékenységünk, szaporodtak a kollégák is. Jelenleg öten vagyunk, de most gondolkodom egy újabb szervizes szakember felvételén. Ezzel a létszámmal az idei nettó árbevételünk négyszázmillió forint körül alakul.
- Foglaljuk össze az Agrospic kft. tevékenységét! - Az Agrospic Kft 2000. decemberében alakult, melyet mezőgazdasági gépek és alkatrészek forgalmazására hoztunk létre. Célunk, hogy a mezőgazdasági üzemek, vállalkozások részére jó minőségű, magas műszaki színvonalú, tartós gépeket kínáljunk, társítva az alkatrészellátás és a szerviz-szolgáltatás biztonságával. Cégünk a Magyarországon már bevált és bizonyított gépgyártók - Kverneland, Rau, Accord, Vicon, Taarup, és a Valtra- márkakereskedőjeként működik. A kínálatunkban szereplő gépek a felhasználók igényeinek és méretének megfelelően alakíthatóak, így lehetővé teszik a széleskörű felhasználást és biztosítják az eredményes gazdálkodás alapjait. 2004-ben megkezdtük a jó minőségű kerti kisgépek forgalmazását, melyekre szintén egyre nagyobb igény mutatkozik. Gépkínálatunkat folyamatosan bővítjük külföldi és hazai mezőgazdasági gépgyártók termékeivel. Az idén kötöttünk márkakereskedői szerződést a Dammann permetezőgépek, Schaffer és a Doosan rakodók, Clark targoncák valamint a Valtra traktorok forgalmazására. Az új termékek bevezetésénél a legfontosabb feltétel számunkra az árú minősége és ár/érték aránya. Vevőink részére beruházási elképzeléseik megvalósításához segítséget tudunk adni pályázatuk elkészítésében és igény esetén a banki finanszírozásban is, a CIB, illetve a BNP Paribas bankok közreműködésével.
- Sikeresnek érzi magát? - Attól függ, mit nevezünk sikernek. Én soha nem vágyódtam palotára, luxusra, csak szerettem volna megélni a munkámból. Ez úgy érzem sikerült, hiszen szépen fejlődünk. Másik oldalról azt kell látni, hogy a jó minőségű, ám drága mezőgazdasági gépek megvásárlása ma még itt-ott meghaladja a gazdák erejét. Az a cél lebeg a szemem előtt, hogy a csúcstechnológia segítségével könnyebbé tudjam tenni a falusi gazdák életét. A siker itt még sajnos odébb van, akkor fog kiteljesedni, ha tömegével fogják igényelni a jó minőséget. Ezen dolgozunk, hiszen csak kipróbált, bevált termékeket adunk el, amelyek biztosan megfelelnek a követelményeknek.
- Mi a jó vállalkozás receptje? - Nincsen bevált recept, csak néhány fontos paraméter. Nekem az alapot a nagyon erős, több szálon futó szállítói- és vevői kapcsolatrendszer jelentette. Ha ez megvan, akkor a második legfontosabb a gyakorlat, a szakmai tudás. Ezután következik az ambíció, a mindig többet, jobbat akarás, és persze nagy munkabírás is kell. Ha ezek együtt vannak, szerintem muszáj sikerülnie egy vállalkozásnak. Én sváb származású vagyok, mindig meg tudtam becsülni a pénzt, a munkabírásomat az őseimtől örököltem. Mondhatni, a munkám a hobbim. Ebben a cégben én vagyok az ügyvezető, az éjjeliőr, a takarító, a kertész, egyszóval a mindenes. Nagyon jók a kollégáim, de tudomásul kell venni, hogy a vállalkozás nem a sajátjuk, így mindenre oda kell figyelni.
- Marad azért szabadideje? Mikor volt utoljára üdülni? - Üdülni? Azt hiszem 2002-ben, mióta komolyra fordult a vállalkozás, azóta nem igazán sikerült. A feleségem persze igényelné, hogy többet legyek otthon, most már lassan nekem is át kell értékelnem, szerveznem az életemet, hiszen az egészséget, a munkabírást ajándékba kaptuk, de ezeket könnyű elveszíteni. A gyermekek már nagyok, lányaim tanulnak. Egyikük környezetmérnöknek, a kisebbik pedig építészmérnöknek készül. Amikor kicsik voltak, sokszor mentünk nyaralni, kirándulni. Jó lenne ismét többet együtt lenni a családdal!
veér
Agrospic Kft. 2433 Sárosd, Seregélyesi u. 8/A
Telefon: 25-509-390, Mobil: 30-927-8583, Fax: 25-260-290 E-mail: agrospic01@vnet.hu |