Közigazgatási szakemberből politikus
Bemutatjuk Gombaszöginé Dr. Balogh Ibolyát, a Fejér Megyei Közgyűlés új elnökét

Csinos, fiatal, agilis, vibrál körülötte a levegő. Gombaszöginé Dr. Balogh Ibolyát a jobboldali többségű Fejér Megyei Közgyűlés október 12-én választotta elnökének, és már nyakig elmerült a munkában, a problémák feltárásában, a megoldások keresésében.

- Milyen út vezetett az elnöki székig?
- 1985 óta élek Székesfehérváron, az ELTE jogi karán végeztem, szakvizsgáztam. Férjem a gazdasági szférában dolgozik, gyermekeim továbbtanulnak, egyikük ügyvédjelölt, a másik pedig gazdasági főiskolára jár. Húsz évig dolgoztam a közigazgatásban, természetesen ez a mostani feladat merőben eltér az eddigiektől. Három településen dolgoztam jegyzőként. Székesfehérváron kezdtem, majd a baloldal győzelmével nem volt számomra lehetőség a munka folytatására, így Budapestre kerültem a VI. kerületi önkormányzathoz. Ez nagyon jó iskola volt, folyamatosan meg kellett újulni, hiszen a főváros egy teljesen más világ. Ezután Gárdony következett, amely megint más stílust követelt, az ottani munka más alapokon nyugodott. Elmondhatom tehát, hogy közigazgatási szakemberként közelről megismertem a főváros, egy nagyváros és egy kisebb település életét, gondjait, problémáit. Az is nagy tanulság volt, hogyha az embernek váltani kell – még ha nem önszántából is – akkor ki kell használnia az adott lehetőséget, tudni kell újrakezdeni. Nem érzem tehát bajnak ezeket a váltásokat, hiszen rengeteg tapasztalatot szereztem. Az elnöki megbízatás óriási váltást jelent, hiszen a közigazgatás helyett politikusként kell dolgoznom, de mindig szerettem az új kihívásokat. Három éve léptem be a FIDESZ-be, természetesen örülök, hogy a megye vezető testületében markáns többséget szereztünk. Mindig is hittem abban, amit csinálok, így a mostani feladattól – a közgyűlés támogatását is élvezve - sem riadok vissza.

- Mi van a Mikulás puttonyában? Mit örököltek az előző megyei vezetéstől?
- Erről sajnos nem sok jót mondhatok. Az országos rossz helyzet egy objektív körülmény, ám a helyi bajok többsége az előző vezetők hagyatéka. Nem volt átgondolt a gazdálkodás, a 2006. első háromnegyed éves beszámolójából, valamint a költségvetés módosításának indokaiból kiderült, hogy nagyok a problémák. Óriási a hitelállomány (900 millió forint), ellehetetlenültek az intézményeink, elmaradott az informatikai rendszerünk, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Megdöbbentő, hogy például idénre 300 milliós bevételt tervezetek ingatlanhasznosításból, ám ebből egy vas nem folyt be a megyei kasszába. Ez a téma valahogy senkit sem foglalkoztatott. Bár jogilag talán nem, de erkölcsileg elfogadhatatlan, hogy az elmúlt négy évben a mintegy egymilliárdra rúgó illetékjutalékot a korábbi vezetők és a dolgozók egy szűk köre felosztotta egymás között! Ez éppen akkora összeg, mint a jelenlegi hitelállományunk. Ezt néhány képviselő már az előző ciklusban elfogadhatatlannak tartotta, és vizsgálatot kezdeményeztek az ügyben. Két világ áll itt szemben egymással: egyrészt pénzszórás, osztogatás néhányaknak, másrészt intézményeink rossz gazdasági körülményei. Különösen fájdalmas a Szent György Kórház működésének ellehetetlenülése. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy jövőre mintegy 1,2 milliárdos bevételkieséssel kell számolnunk – az illetékbevételek az APEH-hez kerülnek, csökken az SZJA-ból és az ÁFÁ-ból befolyó pénz, nőnek az energiaárak -, akkor jól látható, hogy ez így nem folytatható. A hivatal és az intézmények informatikai rendszere, berendezése már évekkel ezelőtt is elmaradott, elavult volt, ez nagyfokú igénytelenséget, oda nem figyelést jelez. Mintha megállt volna az élet.

- Mi lehet a megoldás?
- Egyrészt sokkal jobban ki kell használnunk a pályázati lehetőségeket, erre az előző ciklusban nem nagyon figyeltek oda. Profi pályázatfigyelők és pályázatírók megbízására van szükség, csak ők hozhatnak plusz bevételt a megyének. Másrészt szakembereink dolgoznak az új ingatlanhasznosítási koncepción, a tervek már nagy vonalakban elkészültek, tárgyalásra kész az anyag. A gazdálkodást új alapokra kell helyezni, a mechanikus, fiskális módszer helyett úgy kell dolgozni, hogy csak a bevételek megérkezése után legyenek kifizetések! Ahol lehet, muszáj szigorítani, hiszen a kormányzat elsorvasztásra irányuló szándékai miatt a megyei területfejlesztési tanácsok elenyésző támogatásokat fognak kapni a jövőben.

- Mi a helyzet a megye településeivel?
- Több mint száz település tartozik Fejér megyéhez, az ő érdekeiket is nekünk kell védenünk. Arra törekszünk, hogy a velük való kapcsolat túllépjen a formális kereteken. Három alelnökünk - akik mind kiemelkedő szakemberek a maguk területén – rendszeresen részt vesz a kistérségek összejövetelein, a területfejlesztési tanácsok ülésein. Erőteljesebben kell véleményt nyilvánítanunk, el kell érnünk, hogy a megye települései bizton számíthassanak ránk. Óriásiak az egyenlőtlenségek, gondolok itt elsősorban a sárbogárdi kistérség hátrányos helyzetére. Feladatunk, hogy csökkentsük a lemaradást, elősegítsük a felzárkózást számukra is.

- A kormányzat rendeleti úton megkezdte az állami intézmények regionalizációját. Hogy érinti ez a megyék szerepét?
- A Megyei Elnökök Országos Szövetsége állásfoglalásában felszólította a miniszterelnököt és a szakminisztert, hogy hagyjanak fel az önkormányzatiság elsorvasztásával, az erőszakos regionalizációval. A kormány egyszerűen figyelmen kívül hagyja a középszint, a megye szerepét, évezredes hagyományait. Diktatórikus módszerekkel baloldali többséget teremtettek a Regionális Fejlesztési Tanácsokban, pártkatonákat ültettek ezek vezetői székébe. Ez tarthatatlan, és felháborító, ellenkezik az EU elveivel, amelyek szerint az uniós pénzek elosztásáról döntő testületeket választott képviselőknek kell vezetni, nekik kell a döntéseket meghozni! Aggályosak a ROP-ok is, hiszen csak látszategyeztetések folynak, kész helyzet elé állít a kormány mindenkit. Mi lesz az utakkal, a közlekedésfejlesztéssel, az elővárosi vasutakkal, az idegenforgalommal? Sürgősen be kellene emelni a Velencei-tó kérdését például a kiemelt projektek közé, mert ennek fejlesztése, rehabilitációja nem oldható meg helyi erőből, forrásokból. De említhetem a fehérvári Nemzeti Emlékhelyet is, amelyet súlyos milliárdokért, a szakma és az egyház egyöntetű elutasítását figyelmen kívül hagyva le akarnak vinni a föld alá. Hol van itt az egyeztetés, a konszenzus keresése? Számolt-e azzal a kormány, hogy az intézményrendszer regionalizációjával, a források csökkenésével, az összevonásokkal hány szakember kerül az utcára? Velük mi lesz? Hol fognak munkát találni?

- Ön a magánéletben, a családban is ennyire határozott, agilis?
- Az egy másik világ. Ha több szabadidőm lenne, inkább a családon, baráti körön belüli beszélgetésekre tenném a hangsúlyt, hiszen egymás megértése, a problémák és örömök közös feldolgozása a legfontosabb az életben. A munka viszont olyan, amit csak teljes gőzzel lehet csinálni. Ne hagyjunk semmit sem holnapra, amit lehet, azt most, azonnal, még ma meg kell oldani!

Veér Károly