Varga Ágota – filmrendező

Varga Ágota neve mindenki számára ismerősen cseng a dokumentumfilmezés világában. Emberi sorsokat, szociográfiai témákat, közelmúltbeli, mégis mára történelminek számító eseményeket örökít meg a mozgóképen. A Komárom-Esztergom megyéből származó alkotó munkáit országszerte ismerik, láthatják tévénézők, mozikedvelők. Sőt, felfigyelt már rá a világ Kínától Rio de Janeiróig.

Varga Ágota Császáron született, sorsának alakulása, életpályája egyaránt számos szállal kötődik Komárom-Esztergom megyéhez. Császáron született, az általános iskolát a községben, valamint Oroszlányon, Bokodon végezte. Kisbéren érettségizett, Esztergomban szerzett tanítói diplomát. Elvégezte a MÚOSZ újságíró-iskoláját is. A rendezőt pályafutásáról, munkáiról kérdeztük.

- Iskoláim elvégzése után dolgoztam az oroszlányi szénbányáknál, a városi nevelőotthonban, a megyei gyermek- és ifjúságvédelmi intézetnél. A rendszerváltás előtt, 1986-tól pedig elszegődtem az oroszlányi televízióhoz, ahol, vezető-szerkesztői minőségemben foglalkozhattam aktuális problémákkal. Akarva-akaratlanul részesei voltunk akkoriban a nagy váltásnak. A helyi televíziók országos megméretésén és az amatőr filmszemléken rendre az élen végeztünk.
- 1992-ben váltottam, lettem szabadúszó. Szerkesztő-riporter, filmrendező. Dolgoztam az MTV szószóló, átmenet, Ablak, Háló és Théma című műsorának. És jöttek sorra alkotásaim. Példaként említve: A szénnek ára van, Örökbefogadás, Szakítópróba, Eksön, Porrajmos, Cigány holocauszt, Leszármazottak, Súri apáca, Szemünk fénye.
- Nem maradtak el az elismerések sem különféle szinteken. 1990-ben fődíjasa lettem a videoszemlének, 1999-ben UNESCO-díjat vehettem át. A Súri apáca hozott Tolerancia-díjat, míg a Cigány holokauszt szintén, utóbbi négy díjat is kiérdemelt.
- Térjünk át a közelmúlt, a ma, illetve ez már hozzátartozik az eseményekhez: a közeljövő történéseihez. Napjainkban a Szemünk fénye című filmem van az egyik középpontban. Vak házaspárról szól, akiknek látó gyermeke született. Műsorra tűzte a filszemle idején a Magyar Televízió, a napokban sugároztaa hír tv. Az alkotást bronz Grammy-díjjal ismerték el Houstonban. Baválogatták továbbá a lengyelországi, kínai, brazíliai versenyre. Kínában ez az egyetlen dokumentum-filmszemle. Rió de Janeiróban pedig egyxedül az én filmem képviseli ezúttal Közép-Kelet Európát.
- Tavaly őszön elkészült a csolnoki rabtáborról készült munkám. A duna televízióban már láthatták, az Uránia mozi ma is műsoron tartja a kétszer ötven perces alkotást. Megjegyzem, a köztársasági elnök az idén Csolnokon tartotta a megemlékezést a kommunizmus áldozatainak napján. A helyszín kiválasztásánál filmem adta az apropót.
- Nos, dióhéjban ennyit a pályámról. Folytatom, amit elkezdtem, megmarad bennem továbbra is a problémaérzékenység. Munkáimat továbbra is a szociográfia, a portré és a történelmi téma jellemzi. Ügyelek arra, hogy ne lerágott csont legyen, amit kiválasztottam, és filmkockákon örökítek meg. Munkámhoz sokszor szerencse is kell. Ilyen volt például, amikor a Súri apáca forgatásának helyszínén elcsíptük azt az epizódot: a szülők egy fiatal lányt menekítettek ki. Mondom: szerencse ez az elkapott epizód, ám ahhoz a helyszínen is kell lenni…
- Az is megadatott, hogy filmjeim látogatottak. A Duna Televízió, az MTV valamennyit műsorra tűzte. Mozikban vetítik alkotásaimat. Azokkal járom a világot, mint említettem, immáron távoli földrészekre is eljutnak. A tapasztalat pedig az, hogy a külföldi bemutatkozás újabb meghívásokat hoz magával. Leköteleztem magam a filmes szakmánál. Ebben benne kell élni. Jelenleg két témával foglalkozom, a pályázatokat beadtuk, az elbírálásra várunk. Miről szólnak ezek? Csak annyit: közelmúltunk történetei. Bővebbet babonából nem mondok.

M. Tóth Sándor