Csincsi Ferenc, karnagy
Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara

1935 tavaszán a balatonfüredi tűzoltók és elöljáróik elhatározták, hogy a társadalmi ünnepek, rendezvények színvonalának emelése érdekében fúvósegyüttest hoznak létre. A községben zenét kedvelő fiatalok nagy szorgalommal és szeretettel kezdtek a hangszeres tanuláshoz a kisebb-nagyobb nehézségek árán beszerzett, s nem minden esetben kifogástalan hangszereken. A megalakult zenekar első fellépése 1936. március 15-én, nemzeti ünnepünkön volt....1938-ban már a híres füredi Anna-bálon játszott az együttes.... – olvashatjuk Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekarának honlapján. Vezetőjükkel Csincsi Ferenccel pályájáról, a zenekar sikereiről beszélgettünk.

- Miért lesz valaki éppen fúvós?
- Mert Ajkán születtem, s mivel ez egy bányászváros, az ünnepeken a Bányász Zenekar - szép egyenruhában - mindig előttünk játszott. Ez volt körülbelül négy évesen az első indíttatás. Aztán hétéves koromtól már zeneiskolába kezdtem járni, nyolc-kilenc évesen pedig elkezdtem a hangszeres tanulást. Rézfúvósokkal kezdtem, előbb trombitán, majd harsonán tanultam, s ahogyan nőttem, nőttek a hangszerek is, végül a szombathelyi zeneművészeti szakközépiskolában már mint tubás végeztem. Az érettségi után még egy évet ráhúztam, így a zenész szakképesítést is megkaptam.
Tizennyolc évesen Úrkútra kerültem a mangán ércbánya fúvószenekarába, mint zenekarvezető. Bizony eltelt három hónap, mire befogadtak. Beültem közéjük fújni. Addig hiába mondtam én bármit, egyszerűen nem fogadták el, hiszen már 40-50 éve játszottak. Végül tíz évig ott maradtam köztük. Persze közben katonának is elvittek, Tatára kerültem, ahol sokat játszottunk a helyőrségi zenekarban. A zenének köszönhetően ez idő alatt Oroszlányon is gyakran megfordultam. Ott sok jó embert volt szerencsém megismerni, 1984-ben még vezényelni is visszahívtak..

- De hogyan vezetett az út Balatonfüredre a zenekarvezetői poszthoz?
- Mielőtt bevittek katonának, én már Ajkán tanítottam, sőt 1987-től ezzel párhuzamosan főiskolára is jártam, s emellett kezdtem átjárni Füredre. Horváth Ernő meghívott a zenekarába. Épp Franciaországba készültek, s velük tarthattam. Itt ismertem meg a feleségemet, aki a zenekarban játszott. 1989-ben megnősültem, letelepedtem Balatonfüreden, s tanítani kezdtem. 1992-ben történt egy igazgatóváltás, ekkor én igazgató-helyettes lettem. 1994-ben az akkori főkarnagy úr lemondott a vezetésről, és a zenekar engem választott meg vezetőjének, a hivatal pedig támogatta mindezt.

- Milyen eredményeket ért el az elmúlt években?
- Az eredményeim a zenekarhoz és a diákjaimhoz kötődnek. Ez egy igazi csapatmunka! Meg kell találni a közös hangot a gyerekkel. Minden gyermekben ott a tehetség, arra kell csak vigyázni, hogy ne rontsuk el, illetve a vadhajtásokat lenyesegessük. Ehhez azonban a szülők partnersége is elengedhetetlen, egyedül én sem tudom kihozni belőlük a maximumot.

- Mire a legbüszkébb az életében?
- Zenekarvezetőként arra, hogy sikerült megtartanunk a növendéklétszámot, és, hogy senkit sem kellett a munkatársaim közül elküldenem. A város elismeri a munkánkat.
Saját életemben pedig – mint szülő – talán annak örülök a legjobban, hogy a gyermekeim is zenészek lesznek. Egyszerűen másolódnak a dolgok. Ez ugyanis egy életforma. Körülbelül olyan ez, mintha valaki sportolna. Sokat kell gyakorolni, rengeteget utazni, korán kelni és sok-sok barátság köttetik ezeken az utakon. Ráadásul van egy közös nyelvünk, a zene. A kotta ugyanis jobb, mint az eszperantó!

Cseh Teréz