Anno, szinte biztos megoldásnak számított, ha sós vízzel locsolták be a tövét a nemkívánatos növényeknek. Így például a bodza, az akáccserje, és az egyéb hasztalan vadhajtások nagy százaléka elpusztítható volt kertünkben.
Hazánkban a kommunális szolgáltatók nagy része ugyanezt éri el a téli útsózásokkal. Egy-egy hidegebb napon, országos szinten akár több tízezer köbméter sót szórnak el az utakon. Bebizonyosodott, a sózásnak igen látványos eredménye van. Tavasszal, mikor felolvad az addig vízzáróként működő fagyott talaj, azonnal bekerül az alsóbb rétegekbe a sós lé, mely az utak mentén élő fák, bokrok pusztulásához vezet. A járműtulajdonosok is bosszankodnak a sós utak miatt, hiszen a karosszéria élettartama szinte a harmadára csökken az Uniós átlaghoz képest.
Amellett, hogy ma már az útsózás elavult módszernek számít, a hatékonysága is messze elmarad az elvártaktól. A sós víz ugyanis -5, -6 fok közelében ugyanúgy megfagy, mint a tiszta víz. Mi az oka, hogy mégis ezt a környezetpusztító megoldást választják a szolgáltatók? A válasz nagyon egyszerű: költségkímélés! Nyugati szomszédainknál már régóta tilos a sózás. Ott más módon közelítik meg a síkosságmentesítést. Például kőzúzalék, apróbb szemű sóder, faforgács vagy homok jelent megoldást a problémára. De a sóval ellentétben, ezen termékeket a tavaszi olvadás után be kell gyűjteni, mely a Magyarországon működő önkormányzatokra plusz terhet jelent. Ezáltal egy ideig még marad a sózás, és a vele járó bosszúskodás.
Deák Róbert Zöld Látkép Média ágazatvezető
|