Öveges József, a játszva tanító professzor
A fizika nagy varázslója, tudományos rádió- és tévéműsorok népszerű szereplője hosszú éveket töltött el Tatán, ahol diákok ezreit oktatta a tudomány titkaira a maga sajátos módján, olyan módszerrel, hogy az érdeklődés teljes hiányát mutató emberrel is képes volt megszerettetni azt. Olyan tudományos módszereket fektetett le, amelyek ma is például szolgálhatnak az új nemzedék számára.
Életpályája Öveges József pedagógus, fizikus, szakíró 1895-ben született Pákán. Iskoláit Győrben kezdte, ahol belépett a piarista rendbe. Az érettségi vizsgát Kecskeméten tette le, ezután a Budapesti Egye-temen szerzett matematika-fizika tanári diplomát. 1920-ban pappá szentelik. Következnek a gimnáziumi évek, ám természetesen már tanári minőségben. 1920-ban Szegeden kezd, majd Tatára kerül. Kétéves itteni munka után a váci gimnáziumban folytatja, az oktatást de 1930-ban újra a Komárom-Esztergom megyei kisváros középiskolájába tér vissza. A tatai időszak ezúttal lényegesen hosszabb, ugyanis tíz esztendőt tölt el oktatással a vizek városában. 1940-től 46-ig a fővárosi piarista gimnáziumban tanít. 1948-tól 1955-ig, nyugdíjba vonulásáig a Budapesti Pedagógiai Főiskola fizikai tanszékének tanára. Nem kevésbé fontos szerepet kapott Öveges József életútjában az iskolán kívüli oktatás, amely, túlzás nélkül mondható, országos jelentőségű. 1950-től írásaival, könyveivel, rádió- és tévéműsoraival lerakta az új magyar természettudományos ismeretterjesztés alapjait. Kezdeményezte az általa természettudományos játszóházaknak nevezett intézmények létrehozását. Itt a gyermekek, szülők egyaránt a saját tapasztalataik alapján ismerkedhettek meg a természet jelenségeivel, törvényszerűségeivel. Megszervezte az úgynevezett jelenségbemutató kiállításokat, amelyeken több százezer látogató játszott és kísérletezett, ezek voltak az első interaktív tudománynépszerűsítő kiállítások Magyarországon. Megvalósította a TIT tudományos mozijait is, ahol előadásait tudományos filmekkel illusztrálta.
Népoktató újságban, rádióban, tévében Öveges professzor munkabírása legendás volt. 1953-tól – több mint negyedszázadon keresztül – az Élet és Tudomány szerkesztőbizottsági tagja volt, e hasábokon saját tanulmányait is szívesen publikálta. Több mint harminc esztendeig a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos elnökségének tagja, amely újabb lehetőséget adott neki a tudományos ismeretterjesztő munkára. No és az elektronikus sajtóban végzett tevékenysége is egész embert kívánt, de a professzor úr ezt is magára vállalta hosszú évtizedeken keresztül. 1945-től kezdődtek a rádióban a matematikai-fizikai előadásai, a televízióban pedig szerkesztőként is dolgozott. A rádióban nem kevesebb, mint 256 előadást tartott, a tévében 135 alkalommal szerepelt. Atomfizika, technikai élet, 100 kérdés – 100 felelet címmel nagysikerű sorozatokat szerkesztett, vezetett. Minden adásra úgy készült kollégái szerint, mint egy ünnepre. Szórakoztatva mutatta be játékos kísérleteit, azok levezetésekor maga is föllelkesült. Hitt az élőszó varázsában, a tanári magyarázat erejében. Kedvenc hasonlata a jerikói rózsáról szólt. Ez egy összeszáradt, csúnya óriáspókhoz hasonlatos növény, ám ha vízbe teszik, megduzzad, kivirul, él. Ilyen a tankönyv is a professzor úr szerint. Ha a tanári magyarázat száraz, a csoda elmarad. Ő maga mindig a közönség helyébe képzelte magát. Színészi fogásokkal fűszerezte mondandóját. Csak olyan kísérleteket mutatott be, amelyeket a nézők bármelyike utánozhatott.
Alapelve volt az egyszerűség az eszközökben. Nyilvános versenyre hívott ki, nyilvános tv-adásba egy jól felszerelt intézetet. A kutató elhozta az ezredmásodpercet jelző elektronikus időmérőjét, amelyet a mikrofonhoz érkező hang indított el. Öveges három konzervdobozból összeragasztott csővel, egy colstokkal, egy vízzel telt befőttesüveggel és egy „A” hangsíppal érkezett. Az eredmény: a stúdió hőmérsékletének megfelelő terjedési sebességet ő kapta meg pontosabban – győzött az egyszerűség. Feljegyezték azt is: amikor az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola fizika tanszékének vezetésére kérték fel, más neve föl sem merült. Az igazgató megkérdezte tőle, vállalja-e, hiszen ez kisebb rang, mint az egyetemi, ő így válaszolt: ősei kétszáz éven keresztül mind néptanítók voltak, ő is a nép számára akar tanárokat nevelni.
Tatai évek, rádióadó és jégvitorlás Öveges József, a fizika varázslója címmel Zsoldos Tamásné írásában rengeteg epizódot említ a tanár úr tatai mindennapjairól. Öveges József tanárként óráinak sikerét azon mérte le, hogy mennyit nevetnek tanítványai. Egykori diákjai, tanárai legendákat meséltek óráiról. Öveges professzor egyik titka valószínűleg az egyszerűség volt, amiről ő így vallott: „A legegyszerűbb a legművészibb. A mi szerepünk a bányászlámpáé, csak oda akarunk világítani, ahol szükség van rá.” Ő készítette el az első rádió-adóvevőkészüléket Tatán. Legjobb tanítványaival rádión keresztül is kapcsolatban állt. Szeretett a természetben járni. Vallotta, ez óvja egészségét. Sok tatai fiatalt tanított meg úszni, korcsolyázni. Hajmeresztő atlétikai mutatványai miatt a strandon egyszer cirkuszi atlétának nézték. Még a játékban is megmutatkozott benne az újító, kísérletező ember. Ő honosította meg a jégvitorlázást Tatán. Keresztbe erősített két söprűnyelet, rákötött egy ágylepedőt, a vállára akasztotta a szerkezetet, és szélsebesen siklott azzal az Öreg-tó jegén. Mesélik, hogy nagyon félt a fertőzéstől. Csak könyökkel, lábbal nyitotta ki az ajtót. E különcsége egyszer majdnem botrányba fulladt tatai évei alatt. Tudniillik az iskolát egyik alkalommal meglátogatta az Eszterházy grófnő, Öveges professzor pedig, fertőzéstől félve nem, volt hajlandó a főúri vendéggel kezet fogni…
Követelt és példát mutatott Öveges professzor hitt a szavak, a képzelet erejében. Nála jelest csupán az a tanuló kaphatott, aki nem vett krétát a kezébe, mondandóját a nélkül is ki tudta fejteni. Az egyik leghíresebb tanítványa, dr. Bászel Károly, fizikából bukásra állt, amikor a tanár úr Tatára került. Nos, az egykori bukdácsoló diák később az aacheni egyetem professzora lett. Elmesélte, hogy találmányainak zömét Öveges professzor módszerének köszönheti, mivel a legtöbb kutató csupán a laboratóriumban illetve a rajzasztalnál tud újat kitalálni. Ő viszont, hála a tanár úr módszertanának, az erdőben sétálva, álmatlan éjszakákon is is tudott kísérletezni. Maga elé tudta képzelni azt a műszert, azt a jelenséget, amelyből egy találmány megszülethetett. Az alábbi történet pedig következetességéről szól. Öveges József, amikor még középiskolában tanított, diákjainak füzetük első oldalára íratta: A semmiből nem lesz semmi Őt is ez a jelmondat serkentette, amikor nehéz volt munkához fognia – de a tanításaihoz önmaga is tartotta magát. Diákjait felhatalmazta: megnézhetik lakása ablakát hajnali négy órakor. Ha nem látják a világosságot, akkor menjenek fel hozzá, és vonják kérdőre: így mutat példát a tanár úr..? Másik történet. Akkor is tatai tanár volt, amikor egyik órájára benyitott az igazgatója. Öveges az óra végén megkérdezte: ki akar már most jelesre felelni a jövő órára feltett leckéből? Nos, az egész osztály feltette a kezét… Öveges Józsefnek, noha 1979 óta már nincs köztünk, emléke élénken él a köztudatban ma is. Halála a tudós halála volt. Egy kísérlet elvégzése közben kapott agyvérzést Budapesten, 1979. szeptember 4-én. Nemzedékek nőttek fel tanításain, sajátos, emberközpontú oktatási módszerein. Tatán születésének 85. évfordulóján emléktáblát avattak, és azóta is rendszeresen tartják a gimnázium I. És II. osztályosai számára az Öveges-emlékversenyt matematika és fizika tantárgyakból. A tataiak különösen büszkék rá, és nem csupán az Eötvös Gimnázium egykori és mai diákjai. Az egész város ma is a magáénak tekinti, emlékezik, hajt fejet szobra előtt a vár szomszédságában, az Öreg-tó peremén.
M. Tóth Sándor |