szlovák
HÍRPORTÁL TURISZTIKAI PORTÁL Cégjegyzék Regio Regia Üzleti Magazin Webstúdió Webáruház
Üzleti Kiskártya a KEM-Bridge Nettől rövid elkészítési határidővel! -=- Szeretné itt látni a saját ajánlatát is? Vegye fel velünk a kapcsolatot! -=- Regio Regia - A Közép-dunántúli Régió vállalkozóinak üzleti magazinja Telefon: 34/310-971
   Rendőrségi hírek

Bűnügyek, balesetek, rendőrségi felhívások, útellenőrzések, katasztrófavédelem.

Megnézem >>>

   Hasznos

Új rovatot indítunk portálunkon! Hasznos, megfontolandó tényekről, információkról, problémákról tájékozódhatnak cikkeinkben, ahol természetesen a megoldásról is lehet olvasni!

Tovább >>> 

   Kapcsolat

KEM-Bridge Net

2800 Tatabánya, Táncsics u. 51.

Telefon / Fax: 34/310-971

E-mail: info@regioregia.hu

Web:
www.regioregia.hu

   MTI

   Tatabánya Kártya

   Programajánlat

! Balatonfüred és térsége !
! Badacsony és környéke !
! Sümeg és Tapolca környéke !
! Pápa környéke !
! Veszprém és Várpalota környéke !
! Bakony !
! Komárom és Bábolna térsége !
Esztergom és a Dunakanyar
! Bicske és Csákvár környéke !
! Tata és Tatabánya környéke !
Velencei-tó és környéke
! Dunaújváros és környéke !
Mezőség és Sárvíz
! Székesfehérvár és környéke !

Valami kimaradt?
Ajánlj Te is programot!

Regio Regia HírportálRegio Regia HírportálRegio Regia HírportálRegio Regia Hírportál


Aki átvitte a szerelmet a túlsó partra

Aki átvitte a szerelmet a túlsó partra

Furcsa egybeeséseket produkál olykor az élet. Néha vidámakat, néha tragikusakat. Ez utóbbiakhoz tartozik ezen cikk szerkesztőjének sajátos, utolsó „találkozása” Nagy Lászlóval, az 1945 utáni magyar irodalom egyik legnagyobb költőjével. Apró gyermekkorom óta elkísértek versei, ezekből silabizáltam a versformákat, kerestem-kutattam a költészet titkait, rejtelmeit.
De ezek adtak erőt a legnehezebb pillanatokban, eligazodást a világ dolgaiban. 1978. január 30-án csoporttársaimmal bulira készülődtünk a szombathelyi főiskolán. Szinte egy időben lettünk többen is húszévesek, ez volt az apropó. Én Nagy László frissen megjelent könyvét kaptam ajándékba a többiektől. Ezt lapozgatva jött egyik társunk, és könnyezve újságolta: most mondta be a híradó, hogy meghalt Nagy László… A döbbenettől szólni sem tudtunk. Kézről-kézre járt a könyv, lapjai valamennyiünk könnyétől nedvesedtek. Felváltva olvastuk fel hangosan a címadó írást: Jönnek a harangok értem…

Nagy László:
Jönnek a harangok értem – részlet
„Megmossa anyám hajamat – utoljára mossa – nyárfahamuból készült lúgban, hogy majd ezüstben zengjen az én fejem is, mint bozontja az ezüstnyárfának. Kivasalja ingemet is utoljára, és búcsúzom immár. Agyő, ti őszi legyekkel bundás legbelső részek, ti istálló- és konyha-
falak. Megyek már az iskolák boltívein is túlra, országútnál is hosszabb kovaszagú útra… ma-rína ga-mínafa… Elejtem a verset. Majd jöjjetek el értem, harangok.”

Nagy László:
Ki viszi át a Szerelmet

Létem ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S kiviszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

Nagy László költő, műfordító, szerkesztő a Veszprém megyei Felsőiszkázon született 1925. július 17-én. Édesapja, Nagy Béla (1889-1969), elismert gazdaként különböző tisztségeket töltött be, bíró is volt. Festőnek készült. Édesanyja, Vas Erzsébet (1905-1995), nyárádi születésű gazdalány. A szülők 1923-ban kötöttek házasságot, s négy gyermekük született: Izabella, Mária, László és István. Az utóbbi Ágh István né-ven vált ugyancsak jeles költővé. Szülőháza 1984 óta emlékmúzeum.
Az elemi iskolát Felsőiszkázon (1931-1938) végezte. 1935 augusztusában csontvelőgyulladás támadta meg a lábát, többször műtötték, közben idegek sérültek meg, így élete végéig járógép használatára kényszerült. Betegsége miatt az ötödik osztályt csak 1938-ban végezhette el, kitűnő eredménnyel. A polgári iskolába Pápán járt (1938–41), az első két évfolyamot magánúton, egy év alatt járta ki. Itt indította el a tehetséges fiút a festő-képzőművész pályán A. Tóth Sándor. 1941-1945-ben a református kollégium kereskedelmi középiskolájában folytatta tanulmányait. 1945 júliusában érettségizett.
1946-ban az Iparművészeti Főiskola hallgatója, a Dózsa György Népi Kollégium tagja. 1947-ben a Képzőművészeti Főiskola rajz szakos hallgatója, a Dési Huber Képzőművész Kollégium tagja. 1948-ban a budapesti egyetem magyar irodalom–szociológia–filozófia, a második szemesztertől orosz szakos hallgatója. 1949–52-ben írói ösztöndíjjal Bulgáriában járt. 1953–56-ban a Kisdobos szerkesztőségi munkatársa. 1959-től az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd főmunkatársa.
Gyermekkori élménye a zárt paraszti világ szokásrendje, természet és ember bensőséges kapcsolata, a pogány-kori elemeket is megőrző népi kultúra, az élet minden mozzanatát a természet és közösség rendjének alárendelő szemlélet.
 „…Az erkölcsi követelmények nagyon kemények voltak nálunk. Ezt a családfő, azaz édesapám szabta meg, de ezek a normák betartandók voltak a faluban is, hiszen az teljesség volt, a munka, etika, játék, szórakozás alkotott egységet. Valaki ha valamiben vétkezett, nyilvánosan vétkezett, mert kitudódott, mindenki tudott róla, és az illető elítéltetett. Ez az erkölcsi rend fölbomlott, nagy zavarodás támadt, talán helyreáll majd, más minőségi formában. Nálunk az erkölcs volt a legfontosabb, meg a munka. Ez apám, anyám részéről mutatkozott meg, ők voltak a legközelebb hozzám. Tőlük tanultam a tisztességesen végzett munkának a becsületét. Azóta, ha valami jól megcsinálódott, én tisztelem, akár a művészetben, akár a mesteremberek munkáira nézvést…”(1)

Hatott rá a keresztény kultúra, a katolikus liturgia. A paraszti világ közvetlen szemléleti elemeit korai verseiben mitologikus vonásokkal, népi babonákkal, keresztény és folklórmotívumokkal társította (Adjon az Isten, Szentpáli vers, Kiscsikósirató, Csodafiú-szarvas).
 „Nagy László lírai személyiségének integritása, művészi-emberi alkatának példaszerű teljessége a lehető legszorosabban összefügg az archaikus léttörvények tiszteletével, illetve a költő természet- és valóságközeli szemléletével. Az alkotói személyiség archaikumba és természetbe való beágyazottságát nagymértékben a fölnevelő tájhaza szellemisége, a bakonyaljai Iszkáz mikrovilága, eleven folklórhagyománya és a szülői ház erkölcsből és emberségből tarisznyáló miliője határozza meg. Egy vele készült interjúban így vall erről a költő: „Átkozott és babonás, konzervált őskori szokások közé születtem a Bakonyalján. Ott nevelődtem mesék és balladák közt, a bájolók parancsoló ritmusában, a házra támadó regösénekek Niagarájában. Verseim néhány vonása innen való. S volt módom tüzetesen megismerni a balkáni folklórt, némileg az oroszt, spanyolt, angolt, úgyis mint műfordító, s nem utolsósorban a cigányt, a magyarországit és a balkánit. Szolgáltak nekem ezek is. […] A folklórban az édes és könnyű sablon helyett kerestem az összetettebb, dinamikusabb szöveg- és dallamritmust, az abszurditásig teljes képet, a szentségtörést, a komor, de szabad lelkületet. Nekem a népköltészet okulás és bátorítás, rokon azzal az ösztönzéssel, amit adhatnak a legerőteljesebb költőink, a bármilyen értelemben herélő kést nem tűrők: Ady, Vörösmarty, Berzsenyi, Zrínyi. Noha költészetem visel népi jegyeket is, nem tartom magam népi költőnek, sem stílus és téma szerint, sem a szó néptribuni értelmében.”(2)

Első kötetei (Tűnj el fájás, 1949; A tüzér és a rozs, 1951) túlnyomórészt a népi kollégiumokban szerzett élményei hatására keletkezett, a felszabadultság örömét éneklő verseket tartalmaznak (Tavaszi dal, Májusfák). 1949 őszétől a bolgár népköltészettel ismerkedett, és ennek fordításához új költői nyelvet kellett teremtenie. Ekkor kezdte tudatosan tanulmányozni a magyar folklórt. A népköltészet a közösségi szemléletével költői személyiségének ismérvévé tette a cselekvő, küzdő magatartást. A népköltészet tudatosította benne a költői kép erejét, a szó és a tett összefüggését, a költészet cselekvési lehetőségét, az erkölcsi normák szigorúságának igényét, fölszabadította költészetének látomásos-metaforikus karakterét. Ezt társította a szintén tudatosan vállalt magyar költői hagyomány ösztönzéseivel (Balassi, Berzsenyi, Csokonai, Arany, Ady, József Attila és mások), s García Lorca, Jeszenyin, Dylan Thomas, Zbigniew Herbert bensőséges ismeretével és fordításával. Műfordítói munkássága a bolgár és délszláv népköltészetet a magyar kultúrában eleven hatóerővé honosította (Szablyák és citerák, 1953; Sólymok vére, 1960; Babérfák, 1969; Erdőn, mezőn gyertya, 1975).
Ágh István, Nagy László öccse 2007-ben interjút adott lapunknak:„…1946-ban a bátyám Pestre került a Képzőművészeti Főiskolára, népi kollégista lett. Részt vett ebben a mozgalomban olyan kiváló emberekkel együtt, mint B. Nagy László, Juhász Ferenc, Kokas Ignác, Simon István. Lelkesen vetette bele magát az új világ új költészetébe, és nem vette észre, hogy az elhangzó szép szavak és a valóság közt óriási szakadék tátong. Ráadásul ösztöndíjasként Bulgáriába került, így kimaradt a szüleinket ért gyalázatos időkből. Amikor hazajött, akkor döbbent rá, hogy mi történik az országban, éppen vitték a tehenünket adóba. Ez a szegény jószág szinte folyamatos mozgásban volt az istállónk és a tanácsháza udvara között, annyiszor foglalták le adóhátralék miatt. Ez alapvető élmény volt a bátyám életében, hiszen alapjaiban rengette meg benne azt a hitet, amire a „fényes szelek” ifjúsága 1945 és 48 között a jövőjét gondolta építeni…”

1952-ben rádöbbent politikai megtévesztettségére, költői karaktere drámaivá alakult; a korábbi daloló versvilág helyén a dér, fagy, hideg, némaság motívumai alkottak összefüggő rendszert. A nap jegyese (1954) és A vasárnap gyönyöre (1956) már azt a költőt mutatják, aki megcsalatottságában élet és halál küzdelmeként éli át a humánus értékek veszélyeztetettségét, s rapszodikus látomásos versekben küzd a lét eszményi minőségeiért (Bolgár-tánc, Anyakép, Víg esztendőkre szomjas, Kinek fáj, emberek). A megoldhatatlan emberi, társadalmi dráma élménye hozta vissza lírájába korai költészetének látomáselemeit, szuverén, nagy látomások formájában is. Így alakította ki a dalformából az epikus számvetés és a lírai megjelenítés egyesítésével sajátos, mitologikus hosszú-énekeit. A paraszti világkép elemeiből épített egyetemes érvényű világképet – tárgyi konkrétumok, gondolati absztrakciók, mitologikus elemek ötvözé-sével. A Gyöngyszoknya (1953) mitikus-allegorikus látomásában a mindent elpusztító jégverés kapott társadalmi-politikai értelmet, a pusztítással szemben alakította ki a küzdő költői magatartást. A Havon delelő szivárvány (1954) többszólamú életanyag, múlt és jelen, öröm és bánat drámai szembesítésével teremtett egyszerre valóságos és szimbolikus világot, mely a cselekvés, újrakezdés értelmét sugallta. A Rege a tűzről és a jácintról (1956) a sirató és a himnusz társításával történelmi számvetés a magyar parasztság évezredes sorsáról. A hosszú énekek első csoportjával egy időben többrétegűvé, összetettebbé formálta a rövid dalformát is (Romantika nyolc versben, Játék karácsonykor).
Az 1956-os forradalom leverése mélyen megrendítette (Karácsony, fekete glória, Kitűnik származásom, Falak négyszögében). Újabb kötete csak 1965-ben jelent meg (Himnusz minden időben). Verseiben elhatalmasodtak a pusztítás és a halál képei, de példaszerű erkölcsi biztonsággal vette számba azokat az értékeket, melyeknek képviseletére költészete vállalkozott (Ki viszi át a Szerelmet). Sokrétű, gazdag élményvilágot volt képes illúziók nélkül összekapcsolni látomásos-metaforikus dalaiban a remény, a cselekvés elvével (Himnusz minden időben, Tűz, Szárnyak zenéje). A hatvanas évek közepén keletkezett hosszú énekeiben gazdag tárgyi és érzelmi világot szervezett ellentétes irányú részekből álló, drámai karakterű mitologikus versekké. A Búcsúzik a lovacska a humánus értékek pusztulását mutatta meg a technizált világban; a Menyegző a szép és tiszta eszmék nevében, örökké rájuk hivatkozó tomboló silányság félelmetes látomása, leleplezése. A Zöld Angyal a pusztulás és teremtés dialektikáját a paraszti világkép pusztulásra ítélt elemeitől való leszámolás rendjében, a megszüntetve megőrzés értéktanúsításával fejezi ki. A szövetségkeresés érlelte ki a hatvanas évek elején portréverseit is (József Attila!, Bartók és a ragadozók, Csontváry). Ezt a lírai műfajt a Versben bujdosó (1973) és a Jönnek a harangok értem (1978) című köteteiben gazdagon folytatta. Költészetének jellegzetes esztétikai minősége a tragikus és a fenséges, de pályája nemcsak ezeknek összetettebbé válását mutatja, hanem kiegészülésüket is a groteszk, az irónia és a játékosság elemeivel. Önálló ciklusokat épített képverseiből, betűképeiből és vidám üzeneteiből is. A látomásos-metaforikus dalok, rapszódiák, himnuszok, hosszú énekek és portréversek mellett kialakította a három műnem szintetizálásával jellemezhető prózakölteményeit (Vértanú arabs kanca, Jönnek a harangok értem).
 „...Ezerkilencszázhatvanhárom tavaszától – 20 esztendős koromtól – kezdő költőként rendszeresen Nagy Lászlóhoz vittem vizsgázni a verseimet. A Kortárs folyóiratban még gimnazistaként, talán 1960-ban olvastam Kiss Ferenc tanulmányát az új költőnemzedékekről és benne idézeteket, valószínűleg A deres majális (Összegyűjtött versek, 1957) és a Ki viszi át a szerelmet (Versek, 1957) kötetekből. Azóta belső örömmel, jó érzéssel dédelgettem a titkot, hogy az én időmben is születnek Adyéhoz, Juhász Gyuláéhoz, kedvenc költőiméhez fogható versek. Első éves egyetemistaként, 1961 őszén aztán, egy napos délután megláttam Nagy Lászlót a 2-es villamoson. Leszállt a lánchídi megállónál. Én is leszálltam, és hosszan néztem utána, ahogy botjára támaszkodva, lassan haladt a Nádor utca sarkán álló sokemeletes épület felé. Boldog voltam attól az egyszerű tapasztalattól, hogy az eddig csak könyvlapokról ismert költő ugyanabban a valóságban, hús-vér alakban él, közlekedik, amelyben én is. Innen már csak egy lépés volt, hogy kapcsolatot keressek vele. Ezt a lépést azonban csak két évvel később tettem meg, akkor, amikor beküldött verseimet – különböző, tanulságos és a humort sem nélkülöző történetek végeredményeképpen – sem a Kortársban, sem az Élet és Irodalomban nem közölték. Pedig akkor már az Egyetemi Lapokban és az egyetemi társakkal közösen írt, szerkesztett és sokszorosított Mozdulókban, Napokban rendszeresen publikáltam, és legalább a diáktársak, az egyetemi alkotókörösök és egyes tanáraim szemében ismert, ifjú költőnek számítottam.
Tehát 1963 tavaszán úgy döntöttem, hogy elviszem Nagy Lászlóhoz a hivatalos szerkesztők által visszautasított verseimet, és ha ő is azt mondja róluk, hogy rosszak, abbahagyom a versírást. Felhívtam munkahelyén, az És-nél, ahol képszerkesztőként dolgozott. Hat verset vittem hozzá. Talán két hét múlva találkoztunk az Alpári Gyula utcai szerkesztőséghez közeli presszóban. A megilletődöttségtől meg sem tudtam mukkanni. Egy másik boxban Kondor Béla várt elég morcosan és türelmetlenül – sapkában, nagykabátban, markában egy feles pálinkát vagy vodkát forgatva – a költőre. Nagy László jókedvűen, biztatóan nekikészült, és kétfelé válogatta írásaimat: három tetszett neki, három kevésbé. Megdicsérte az egyik versben a „perjefüvek”-et és „a murok összecsukódott zöld tenyerét”: „Honnan tud ilyen szavakat?” – kérdezte.
Három versem 1963 nyarán megjelent az Élet és Irodalomban, noha ugyanazokat néhány hónappal azelőtt magabiztosan utasította vissza a lap versszerkesztője.
– Nem számít – legyintett aggályaimra Nagy László. És tényleg nem számított, ha ő tette a szerkesztő asztalára a közölni valót. Ettől az időtől kezdve úgy negyedévenként meg-megjelentem újabb verseimmel szerkesztőségi szobájában vagy az eszpresszóban. Idővel feloldódott szájzáram is, válaszolgattam a kérdéseire, és áhítatosan hallgattam, ha mesélt magáról vagy bárkiről, bármiről. Egy ilyen alkalommal hosszabban tárgyaltunk az akkor hivatalosan legtöbbre tartott költőkről: Garai Gábor, Györe Imre, Váczi Mihály verseinek volt épp nagy konjunktúrája. Nagy László rosszat soha senkiről nem mondott. Anélkül is megértette az ember, hogy mit tart értékesnek és mit nem annyira. Szívesen beszélt a maga pályakezdéséről, nagy elszánásairól. Így kerülhetett sor arra, hogy elmondja Juhász Ferenccel és talán Simon Istvánnal közös, egykori elhatározásukat:
– A mi nemzedékünk forradalmat akart csinálni a poétikában, ahogy Kodály és Bartók a zenében. A magyar népköltészet prozódiája, a tagoló verselés lehetőségei minden más európai költészettől megkülönböztetik a magyart. Ez az, amire „fölesküdtünk”. Annak a gazdagságnak a tudatos felhasználására, amit a magyar népköltészet már kimunkált – kifejezőeszközökben, képekben, de főként a ritmus végtelen változatosságában. A modern magyar vers, csak ha ebből a forrásból táplálkozik, akkor tudja elérni lehetőségei teljességét. Nem a hanyagul kezelt jambusokban, amelyeken nem tud átütni a nyelv dallama. A modern magyar líra a magyar metrika és az új versgondolatok találkozásából születik meg. Kell, hogy megszülessék. Ez persze több nemzedékre szóló feladat, ez a jövő magyar költőinek közös lehetősége…” (3)

Utolsó éveiben a „lehetetlen képviseletében” érezte magát: a tisztaságot, szépséget, tehetséget veszendőnek és kiszolgáltatottnak látta a világban az ő normái szerint. Ezek védelmében alakította ki krónikás, nomád, stigmatizációs és haramia szerepeit (Krónika-töredék, Seb a cédruson, Medvezsoltár, Versben bujdosó). 1978. január 29-én, influenzából lábadozva részt vett felesége, Szécsi Margit szerzői estjén. Másnap reggel meghalt. A halál oka: szívinfarktus. A Farkasréti temetőben temették el. A síremlék kopjafa Szervátiusz Tibor műve. Szécsi Margitot 1990 végén helyezték társa mellé örök nyugalomra.

Nagy László díjai, elismerései:
József Attila-díj (1950, 1953, 1955), Kossuth-díj (1966), a Sztrugai Nemzetközi Költőfesztivál aranykoszorúja (1968), Botev-díj (1976). Rangos nemzetközi elismeréseket is kapott. 1976-ban a bulgáriai Szmoljan városa díszpolgárává választotta, halála után pedig emlékmúzeumot avatott tiszteletére. Nemcsak életútján, hanem művészetében is fontos szerepet játszottak az alkotótársak: képzőművészek, filmesek, színészek (Berek Kati, Huszárik Zoltán, Kondor Béla, Latinovits Zoltán, Sebő Ferenc, Vígh Tamás és mások).
2008. július 1-jén Pápán emléktáblát avatott a Nagy László Kör a Kossuth-díjas költő tiszteletére. A pápai egykori római katolikus fiúiskola épületének (ma Szent Anna Óvoda) Zimmermann utcai főhomlokzatán felszentelt alkotás Tirnován Ari Vid erdélyi származású művész alkotása, egy ruskicai fehér márvány lapra felhelyezett portré-dombormű.
„Nagy Lacinak különös fénye volt. Az arcának, a tekintetének, a mosolygásának, a mozdulatainak. Ezt a fényt a feje feletti glória adta, aranyozta be vele lényét. Mint a szentekét. Mert Nagy László szent ember volt. Egyetlen mindmáig, akinek a nevét az írószövetségi választólapon szavazáskor nem húzta át senki. Ha valaki népi író-költő volt valaha is ebben az országban, hát Nagy László az volt. De én soha urbánusabb, entellektüelebb lélekkel nem találkoztam, mint ő. Lám, milyen jól megfér egyazon testben kétfajta lélek: és hogy a kétlelkűség is lehet egy, sőt három is lehet egy; miként az Atya, a Fiú, a Szentlélek is egy az Igazisten képében…” (Végh Antal)
Az emléktábla avatásán részt vettek a költő tiszteletére alakult egyesületek, a pápai Nagy László Kör, a pápai Nagy László Iskolai Alapítvány, s Pápa város vezetői is.
„..Nyolcvanöt éve született, s harminckét éve halt meg Nagy László. Az azóta eltelt egyetlen nemzedéknyi idő egy társadalom történetében olykor szinte percnyinek mutatkozik, máskor viszont évszázadnyinak. Alighanem ez az utóbbi történt most is az ezredfordulón. Ha belegondolunk, hogy Nagy László nyilvánosság előtti költői pályája is három évtizedes, s akár csak kissé ismerjük is az 1940-es évek magyar világát, akkor okkal gondolhatjuk, hogy az az időszak is évszázadnyi változatosságot sűrített magába. Márpedig az ő költői világát az 1925 és 1978 közötti évek tapasztalatai formálták, így egy mai fiatal akár azt is gondolhatja, hogy özönvízelőtti korszakról van szó. Rendben, legyen özönvízelőtti, ám Noé bárkája nemcsak állatokat menekített meg az utókor számára, hanem minden szellemi kincset is. Nagy László költészete olyan szellemi kincs, amelyet eltaszíthatunk ugyan magunktól, de akkor mi leszünk szegényebbek, majd azok az utódaink is, akiknek tudatlanságunk vagy ügyetlenségünk miatt nem tudjuk továbbadni ezt az örökséget.
A költő élete végén egy megrendítő televíziós beszélgetésben azt üzente az utókor embereinek, hogy ha lesz emberi arcuk, csókolja őket. Mindössze egyetlen emberöltőnyivel későbbi utókorban élünk ma, s mintha máris homályosabbak, elmosódottabbak lennének az emberi arcok. Mintha sohasem ragyognának. Szükségünk lenne, szükségünk van ma is Nagy Lászlóra, az ő költői beszédére, hogy emberek maradhassunk, hogy átvihessük a Szerelmet a túlsó partra, s felépíthessük, képzeletünkben legalább, a katedrálist...” (4)

Összeállította: Veér Károly

Forrás:
Nagy László életrajza:
wikipédia.hu – Vasy Géza

Jegyzetek:
1. Kormos István:
A költő nem tévedhet (interjú Nagy Lászlóval) – portréfilm, rendezte: Zolnay Pál 1977.
2. Ködöböcz Gábor irodalomtörténész:
A lírai személyiség integritása és a létteljesség igézete Nagy László hatvanas és hetvenes évekbeli költészetében (Hitel 2009. szeptember)
3. Mezey Katalin költő:
Poétikai forradalom – Elhangzott 2009. július 17-én Iszkázon, a Nagy László-konferencián. (Hitel 2009. szeptember)
4. Vasy Géza irodalomtörténész:
Nagy László fájó hiánya (Hitel 2009. szeptember)

2010.03.22. 14:15
   Üzleti magazin


133. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!Lapozós verzió!



132. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!Lapozós verzió!



131. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!Lapozós verzió!



130. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!Lapozós verzió!



129. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!Lapozós verzió!



128. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!Lapozós verzió!



127. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!Lapozós verzió!



126. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!Lapozós verzió!



125. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!Lapozós verzió!



124. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!Lapozós verzió!



123. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!Lapozós verzió!



122. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!Lapozós verzió!



121. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!



120. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!



119. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!



118. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!


117. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!



116. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!


115. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!



114. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!


113. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!


112. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!


111. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!Lapozós verzió!


110. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!Lapozós verzió!


109. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!Lapozós verzió!



108. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!    Lapozós verzió!



107. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!  böngészős verzió!  Lapozós verzió!



106. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!



105. lapszám
Letölthető Pdf formátumban!böngészős verzió!Lapozós verzió!


2011. 104. szám pdf

2011. 104. szám lapozós

2011. 104. szám 
böngészős verzió

 


2011. 103. szám pdf

2011. 103. lapozós

2011. 103. szám 
böngészős verzió


2011. 102. szám
böngészős verzió

2011. 102. szám - pdf verzió


2011. 101. szám
(lapozgatós)

2011. 101. szám 
böngészős verzió




2010. 10-12. szám pdf

2010. 10-12. lapozós

2010. 08-09. szám pdf

2010. 08-09. lapozós

2010.08-09. böngészős verzió


2010. nyár

2010. nyár böngészős verzió

2010. nyár letölthető pdf


2010. március-április

2010. március-április böngészős verzió


2010. január-február

2010. január-február böngészős verzió


2009. különszám

2009. Különszám böngészős verzió

Archivum

   Borászati kalauz

A Királyi Régió borászati
és turisztikai kalauza
2011

A Közép-dunántúli
Régió Szállás és
Gasztrokalauza
2009 (20 MB)

A Közép-dunántúli
Régió Szállás és
Gasztrokalauza
2008 (23 MB)

vendeg2007.jpg

A Közép-dunántúli
Régió Szállás és
Gasztrokalauza
2007 (26 MB)

ÁllásÉpítőiparKisipari gyártóMezőgazdaságSajtó, MédiaVallás
ÁruházFaiparKisipari szolgáltat...MinőségbiztosításSzálláshelyVas, Acél, Színesfé...
Autó, MotorFémszerkezetek gyár...KiskereskedőMobiltelefonSzállítás, Fuvarozá...Vegyipar
Biztonság, Biztonsá...Film, Fotó, OptikaKölcsönzésMűszaki cikkSzámítás- és Irodat...Vendéglátás
BútorFilm-, Mozi-, Szính...Könyv, ZeneMűvészeti tevékenys...Szépség, EgészségVillamosság
CégügyekHobbiKörnyezetvédelem, h...NagykereskedésSzivattyúkÜvegtechnika
CsaládIdegennyelvKözhasznú informáci...Nyomda, Sokszorosít...Szolgáltatás
DivatáruIngatlanKözigazgatásOktatásTakarítás 
EgészségügyIpari üzem, Gyár, B...KözüzemPénzügyTávközlés, telefon,... 
ÉlelmiszerKedvenceinkLakberendezés, Otth...Reklám, DekorációTervezés 
Energia, Fűtés, VízKereskedelemLátnivalókRuházatUtazás