Átadták Tótvázsony-Hidegkút Óvodájának új épületszárnyát A régi óvodaépület felújítása most kezdődik
Tótvázsony Község Önkormányzata 60 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert el a Közép-Dunántúli Operatív Program Közoktatási infrastruktúrafejlesztés pályázatán Tótvázsony és Hidegkút Óvodájának felújítására és bölcsődével történő bővítésére.
A több mint 76 millió forint összköltségvetésű beruházás múlt év augusztusában kezdődött el. Mára az új szárny teljesen elkészült, ide az elmúlt hét végén költözhettek be az óvodások. A régi épület teljes felújítása azonban még csak most kezdődik, ennek köszönhetően 2010. szeptember 1-jén két óvodai és egy bölcsődei csoportban mintegy 76 gyermek kezdheti meg az új tanévet. „Olyan az óvoda, mint a fényes palota”- hangzott el a mondóka az óvodások műsorában Hauck Jánosné óvodavezető köszöntőjét követően. A közoktatási infrastruktúra fejlesztésére kiírt KDOP pályázat keretében óriási volt a verseny, hiszen a kiírásra 238 pályázat érkezett be 52 milliárd forintos támogatási igénnyel, holott a pályázat keretében rendelkezésre álló forrás összege közel 9 milliárdos volt – emlékeztetett a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke. Pál Béla elmondta, a sikeres pályázatoknak köszönhetően Veszprém me-gyében 19 közoktatási intézmény újulhat meg 3,3 milliárd forint összegű vissza nem térítendő uniós támogatással. A beruházás keretében az új építésű szárnyban két új csoportszoba, öltöző, mosdók, tornaszoba és szertár, új melegítőkonyha került kialakításra, a fejlesztés további részében elvégzik az épület komplex akadálymentesítését, orvosi szobát alakítanak ki, felújítják az udvart valamint új bútorokat, játszó- és fejlesztőeszközöket is vásárolnak a létesítménybe. Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke beszédében kiemelte, ez a fejlesztés a jövő generációinak szól, hiszen nem mindegy, hogy a kisgyermekek milyen körülmények között nőnek fel. A beruházás során létrejött 21. századi körülményeket sokan megirigyelnék – fogalmazott. Lasztovicza Jenő hozzátette, a most átadásra kerülő fejlesztést a megyei önkormányzat is támogatta, mint ahogy tette ezt több kistelepülés esetében is, biztosítva számukra a különféle pályázatokon való indulást. Tótvázsony és Hidegkút Óvodája jelenleg is 100%-os kihasználtsággal működik, az elmúlt év őszétől az 50 főre tervezett létszám helyett 60 kisgyermeket látnak el itt- mondta el Tótvázsony polgármestere. Magasi János kiemelte, az önkormányzat saját forrásból nem tudta volna felújítani az intézményt, bizakodással fordultak a pályázati lehetőségek felé, már csak azért is, mert a településen 2007-től folyamatos igény mutatkozott a bölcsődei szolgáltatásra is. Amikor egy intézmény sorsa eldől, arról mindig a településen élők döntenek. Többek között azzal, ha gyermekeiket oda íratják be- fogalmazott a térség országgyűlési képviselője. Dr. Horváth Zsolt szerint a következő időszak igazolja, hogy jó döntés született akkor, amikor ezt a fejlesztést támogatták, hiszen egyre több gyermek jár majd ebbe az intézménybe, a pedagógusok jobb körülmények között dolgozhatnak, ez pedig mindenki számára fontos lesz. A köszöntőket követően a résztvevők rövid séta keretében megtekintették az új szárnyban található csoportszobákat, helyiségeket. |