„Balatonfüred a kultúra és a művészetek városa” Nyertes TDM pályázat segíti a balatonfüredi turizmust
Új lendülettel kezdte meg a munkát ebben az évben a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület. Egyrészt új elnökséget alakítottak, másrészt nyertek az úgynevezett turisztikai desztinációs menedzsment (TDM) pályázaton. A TDM feladata a turisztikában - rendszerint helyi, vagy regionális szinten - érdekeltek összefogása, együttműködésük megszervezése. A desztináció szó utazási célterületet jelent.
Rádóczy Andrea, a négy éve működő Balatonfüredi Turisztikai Egyesület újraválasztott elnöke is sokat vár a nyertes pályázattól. Mint mondja, eddig az önkormányzattól kapott évi kilencmillió forintos támogatásból és a tagdíjakból gazdálkodtak, ebből adott ki az egyesület a várost bemutató szállás és gasztronómiai kalauzt, Füred Guide-ot, és egy, a kistérséget bemutató kiadványt. A turisztikai pályázaton az 52 millió forintos támogatást ötéves fenntartási kötelezettség mellett nyerték el. A projekt időtartama a szerződéskötéstől számított két év, tehát várhatóan 2010 február és 2012 január kö-zött kell azt megvalósítani.
A TDM pályzat fontos elemei a szervezet és humánerőforrás-fejlesztés, eszközök beszerzése, valamint a marketingkommunikációs tevékenység. Az elnyert pályázati lehetőség lehetőséget nyújt - többek között - a Balatonfüredi Kártya továbbfejlesztésére, versenyképességi stratégia, arculatterv, arculati kézikönyv és védjegyrendszer kidolgozására. Fontos elem a TDM munkaszervezet létrehozása, külföldi és belföldi tanulmányutak, külföldi jó gyakorlatok bemutatása, a külföldi szakemberek meghívásán keresztül. Az elnyert támogatással lehetőség nyílik eszközök beszerzésére: információs táblarendszer fejlesztésére, Tourinform iroda (front office) mellett úgynevezett back office, azaz háttériroda kialakítására, berendezésére, informatikai eszközök, szoftverek beszerzésére. A marketingkommunikációs tevékenységre is nagy hangsúlyt fektet az egyesület az elnyert támogatásból: kiállítási installációkra, kiadványok fejlesztésére, óriásplakát kampányra, tv-spot készítésére, sugárzására, külföldi vásári megjelenésekre, Balatoni RMI akciókhoz való csatlakozásra, internetes marketing akciókra, banner kampányokra költenek.
Januártól az eddigi 18 fős választmány és a 3 fős elnökség helyett ez évtől 11 fős, a különböző szakterületeket képviselő elnökség dolgozik majd. Az új elnökség kifejezetten szakmai alapon működik, szekciókra osztva. A szálloda szekción belül Forstoffer Ágnest, a vendéglátásnál Köteles Zsoltot, a kereskedelem, szolgáltatás, utazási irodáknál Csonka Endrét, a sport, szabadidőnél Vá-szolyi Dobrosi Ágnes, a kultúra szekcióban Doncsev Andrást, a kistérségnél Benke Brigittát, a szobakiadók, panziók szekcióban Kiss Sándort, a gyógyászatnál dr. Somi Adriennt, a PR, protokoll, rendezvényeknél Tanay Gabriellát, a borászatnál Koczor Kálmánt, elnöknek pedig ismét Rádóczy Andreát választotta meg a közgyűlés.
A ma már 110 tagú egyesülethez csatlakozóknak a tagdíjért cserébe ingyenes megjelenést biztosítanak a turisztikai piacon, elviszik kiadványaikat, prospektusaikat a különböző vásárokra, például a bécsi Ferien Messe-re, a müncheni CBE-re, és ingyen szerepelhetnek kínálatukkal az egyesület kiadványaiban, honlapján, a www.balatonfüred.info.hu-n is. Szerencsére a térség turizmusból élő vállalkozói is egyre inkább felismerik, hogy csak közös erővel és összefogással lehet megjelenni a magyar és akár az óriási külföldi piacon is. |