Átadták a Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért 2009. díjakat
A Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért 2009. díjak átadására – ünnepélyes keretek között – 2010. április 8-án került sor Tatabányán, az Árpád Hotelben. A 2004-ben alapított díjat eredetileg négy kategóriában adták át a megye legjobbjainak, 2006-ban végül kiegészítették egy ötödikkel, s azóta az év kis- és középvállalkozóját is ünnepelhetjük. Az idei díjátadó további meglepetéssel is szolgált, mert Komárom-Esztergom megye képviselő-testülete az öt díjazotton kívül egy különdíjat is átadott.
A megyei közgyűlés elnöke, dr. Völner Pál köszöntőjében hangsúlyozta: 2009-ben a vállalkozások talpon maradása volt a tét. Az eredményességen túl ezért a munkahelyek megtartását, a gazdasági szereplők helyi, közösségi szerepvállalását is értékelték a díjak odaítélése során. Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hazánk gazdasági helyzetét értékelve elmondta: Magyarországon a válság mélyebb, mint arra sokan számítottak, s ennek legfőbb oka, hogy nem történtek gazdaságélénkítő intézkedések. Óvatos becslések szerint 2010 második félévében már szerény mértékű növekedésre számíthatunk. Olyan kormányzati gazdaságpolitikára van szükség, amely felerősíti a növekedést, s amely képes hozzányúlni a nagy elosztórendszerekhez, megreformálni s ezáltal takarékosabban, hatékonyabban működtetni azokat – összegezte elvárásait a választások után felálló kormányzat gazdaságpolitikájával kapcsolatban a kamara elnöke. Komárom-Esztergom megye egyéni vállalkozója 2009-ben Magyar Attila, agrárvál-lalkozása a Solum Mezőgazdasági, Ipari és Kereskedelmi ZRt., innovációs vállalkozása a Rosenberg Hungária Kft., míg a tavalyi év megyei beruházója a Reneszánsz Kőfaragó ZRt., kis- és középvállalkozása a M-U-T Hungária Kft. volt. Különdíjban részesült a Piszkei Öko Kft. A díjátadót a dorogi Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárainak műsora tette még ünnepélyesebbé. |