Interjú Parragh Lászlóval
Megújulás előtt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

A kamara elnöke egy erős, hatékony érdekképviseleti rendszerben látja biztosítottnak, hogy a magyar gazdaság, azon belül is a vállalkozások kijuthassanak a válság és az elhibázott gazdaságpolitika által ásott képletes gödörből.

– Milyen lehetőségeket lát a kamara szerepének megújítására, tartalmi megújulására?
– Magyarország a rendszerváltás után nagyon sok területen egy angolszász modellt választott, miközben fő piacai, történelme, hagyományai és kultúrája a kontinentális Európához köti. Úgy gondoljuk, hogy akkor tudunk sikeresek lenni, ha ezt a mintát követve építjük ki intézményrendszerünket. Meg kell tehát erősíteni a gazdasági önkormányzatokat, hiszen például tőlünk nyugatra ezek végzik az olyan feladatokat, amelyeket nálunk a kormányzat próbál megcsinálni az íróasztal bürokrata logikájával. A kamaráknál is tapasztalható egyfajta bürokratizmus, de ők inkább a vállalkozó szemével, igényességével, és igényeit ismerve közelítik meg a problémákat. Ide tartozik például a szakképzés, a felnőtt- és mesterképzés, ide tartozhatna bizonyos ráhatás az egyetemekre, tehát a felsőoktatásra, ide tartozhat a kereskedelemfejlesztés, a piacra jutás támogatása, a forráshoz jutás elősegítése. De ilyen például az üzleti kapcsolatrendszer építése, erősítése, az etikai alapnormák betartása, és betartatása is. Ahhoz hogy ezt sikeresen láthassa el a kamara, legalábbis rá kell látni a gazdaság minden szereplőjére.
– Nem véletlen hogy Ausztriában – ami egy nagyon sikeres ország – egy nagyon erős, és kötelező tagságú kamarai rendszer működik. Az osztrákoknál még a gazdaság diplomácia is a kamarához tartozik. De a német, a francia, az olasz, vagy a spanyol rendszer is hasonló módon működik. Ezért azt állítom, ahhoz, hogy Magyarország is sikeres legyen, és kijöjjön ebből a mostani gazdasági helyzetből, ezeket az intézményeket a kontinentális Európa mintájára kell megépíteni, és annak megfelelően kell működtetni. Nem feltétlen kötelező tagságra gondolok, a feladatot el lehet látni akkor is, ha van egy regisztráció, amely akár a meglévő államigazgatási adatokból is előállítható, csak rá kell látni, Nincs bázisadat, ha azt akarjuk például megmondani egy szakképző intézménynek, hogy milyen osztályokat indítson. Ehhez tudnunk kell, hogy az adott kistérségben milyen iparszerkezet van, vagy mi várható. Tehát ezek az összefüggések azok, amik miatt erre szükség van. Nem tudunk a kontárok ellen sem fellépni, ha nem látunk rá a piaci szereplőkre.

– Valaha a céh-rendszernek voltak hasonló célkitűzései.
– Természetesen, hiszen a céh-rendszer volt a kamara elődje, gyökere, az alapja. Nem véletlen, hogy a céh-rendszer azokban a városokban, európai országokban alakult ki, ahol erős volt a polgárság, és a gazdaság jól működött. Fő céljuk – ahogy a kamaráknak is – a gazdaság önszabályozása. Tevékenységük mindenképpen tisztává teszi a gazdaságot. Erre törekszünk mi is. Arra lehet számítani, hogy ha elkezdünk következetesen végigvinni folyamatokat, akkor annak lassacskán meglesz az eredménye. Egyébként például a szakképzésben egy-két helyen már látszanak eredmények.

– Ezt szolgálják a Területi Integrált Szakképző Központok (TISZK-ek)?
– Jó lenne, ha ezt elmondhatnánk róluk. Az eredeti célt azonban felülírták a politikai és szűk csoportérdekek. Eredetileg sokkal kevesebb TISZK-ről volt szó. Először úgy volt, hogy megyénként sem lesz egy, aztán megyénként lesz egy, aztán városonként lett egy. A másik az, hogy a szakmunkásképzésben még mindig nem a piac szabályai érvényesülnek. Még mindig gyengén működik. A szakképzésnél a folyamatok hatása csak több év távlatában mérhető. Ha most elindítunk egy intézkedést, annak a szakképzésben körülbelül öt év múlva lesz eredménye. Ki kell képezni az oktatót, meg kell írni a tankönyvet, meg kell hirdetni az osztályt, és három év múlva le kell vizsgáztatni a gyereket.

– Sok vállalkozó azt mondja, azért nem lép be a kamarába, mert cserébe a tagságért gyakorlatilag nem kap semmit. Tudja ezt cáfolni?
– Kétféle válasz létezik. Az egyik az, hogy vannak olyan szolgáltatások a kamarában, ami a tagnak olcsóbb. Ha pénzben akarjuk kifejezni, akkor például a származási bizonyítvány kiállítása majdnem mindenhol fél áron van. A Széchenyi kártya kiváltási díja még talán a tagdíjnál is többet hoz, az ott adott engedmény ugyanis magasabb, mint a tagdíj. Szintén pénzben kifejezhetők a különféle képzéseken vagy a mesterképzésen való részvétel kedvezményei. A másik válasz talán még hangsúlyosabb. A vállalkozó, a piaci szereplő nem érti meg, hogy egyedül, önmagában nem tudja olyan mértékben be-folyásolni a politikai döntéshozókat, akár a kormányzatnál, akár az önkormányzatoknál, hogy az az ő érdekeinek megfelelő legyen. Rá kell jöjjön arra, hogy nagyon kevés ellenszolgáltatásért hozzá tud járulni egy olyan intézményrendszer fenntartásához, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az őt körülvevő üzleti klíma ténylegesen jó legyen. Hozzájárul ahhoz, hogy legyen egy megfelelő szakképzés, és amikor ő majd munkatársat keres, akkor találjon. Hozzájárul ahhoz, hogy ha ő exportálni akar, akkor legyen egy olyan intézményrendszer, ami segíti őt az export piacra jutásban, és információt ad arról, hogy milyen jogi szabályozás érvényes az adott országban. Hogy legyen egy olyan intézményrendszer, ami alkalmas arra, hogy a politikának ellensúlya legyen, és ki merje mondani, hogy a politika esetleg rossz irányba megy.
– Kettős ez utóbbiban a kamarák szerepe, mert a törvény a gazdasági önkormányzatok számára előírja az együttműködést, ugyanakkor azt is mondja, hogy a kamara feladata a teljes magyar gazdaság érdekeinek a képviselete. Tehát amikor mi azt látjuk, hogy a gazdaságpolitika lépései kárt fognak okozni a gazdaságnak, akkor mi nem tehetünk mást, mint hogy kiállunk, és ezt elmondjuk. Erre számtalan példa volt az elmúlt években, sajnos az élet mindig minket igazolt. Például amikor úgy próbálnak egy konvergencia-programot megoldani, hogy annak a lényege az adóemelés és a keresleti oldal szűkítése, akkor az rövidtávon úgy néz ki, mintha hasznos lenne, de már középtávon olyan károkat okoz, hogy gyengíti a gazdaságot. Emellett pedig nem mehetünk el szó nélkül. Itt az az egyetlen nagy veszély, amit hallok, meg tapasztalok, hogy az emberek egy része azt hiszi, hogy pusztán egy másik kormány önmagában meg tudja oldani a problémákat. Pedig ezt maguknak az embereknek kell megoldani.

– A gazdaság rendbetétele tehát közös felelősségünk? Mit tud ehhez hozzátenni a kamara?
– Mindenki saját magáért felelős, következésképpen senki ne várjon sült galambra. Tehát mindenkinek magának kell a problémáit megoldania, a menedzsmentnek, a tulajdonosnak kell egy cégben ezeket kezelni. Amit ma egy kisvállalkozás tehet, az az, hogy megpróbálja olcsóbbá tenni a működését, megpróbálja megtartani a piacait, és megpróbál új piacokat keresni magának. Ha ezt kamarához kötöm, kamarán át nézem, akkor azt mondom, hogy a kamara tud abban segíteni, hogy olcsóbbá váljon a működés akkor, amikor nyomást helyez a politikára, a tekintetben, hogy csökkentse az adókat, és a társadalmi tehermegosztást vegye le, legalább is részben vegye le a vállalkozókról. Az élő munka terheit lehetne például elsődlegesen csökkenteni. Az EVA kapcsán is azt mondjuk, hogy a 30%, már sok, valahol 27-28% körül lehetne ezt jól belőni. Nagyon sok kisadót is szükségtelennek, feleslegesnek tartunk. Erre vonatkozóan konkrét anyagot készítettünk, reméljük, figyelembe veszik a döntéshozók.
– A forráshoz jutásnál továbbra is ott van a Széchenyi kártya, amiben egészen konkrétan tudunk kedvező kamatozású, és kedvező kockázatú, fedezetű pénzhez juttatni vállalkozókat. Most hoztunk létre egy mikrohitel céget, amivel hitelt tudunk biztosítani vállalkozóknak, ez a KA-VOSZ-Garantiqa Zrt. Közösen hoztuk létre, 3,3 milliárd forintos tőkével fog rendelkezni, és fő feladata a KKV-szektor forráshoz juttatása. Amiben még tudunk segíteni, az a piacra jutás, hiszen a kamarák nagyon sok vevőtalálkozót szerveznek, és ott vannak a vegyes kamaráink is. A Plato Magyarország Program a nagy és a kis cégek közötti kapcsolatteremtést segíti, tehát a beszállítói láncok erősödését szolgálja. Ezek nagyon-nagyon konkrét túlélési technikák.

– Mit tehet az új kormány, hogy kilábaljon az ország a válságból?
– A válságból való kilábalás érdekében sok törvényt kell megváltoztatni. A kamarai rendszer megváltoztatása pusztán egy feladat a gazdaságszervezés területén. Munkajogi- és adózási szabályokat kell változtatni a foglalkoztatás bővítése érdekében. A kereskedelem fejlesztésének egész rendszerét meg kell változtatni, ha tényleg külpiacokra akarunk kijutni. A szakképzés rendszerében erőteljesebben bele kell nyúlni, ami szintén szabályváltozással jár. Ugyanígy igaz ez a felnőttképzésre és a felsőoktatásra is. Az uniós pénzek átcsoportosítására is szükség van, ha azt akarjuk, hogy jól hasznosítsuk ezeket a pénzeket. Rengeteg ilyen van.
Maradjunk Komárom-Esztergom megyénél. Vajon az-e a helyes megoldás, ha felújítjuk a komáromi erődöt pár milliárdból, vagy felfejlesztjük a komáromi kisvállalkozásokat arra a szintre, hogy a Nokiához és a Suzukihoz kétszer ennyi alapanyagot szállíthassanak le? Nekünk az lenne az érdekünk, hogyha ma egy multinál van 10%-nyi magyar beszállító, a többi 90% pedig Kínából, Hongkongból meg nem tudom honnét jött, akkor ebből a 10%-ból, csináljunk 30-at. Ez teremtene munkahelyeket, az ottani vállalkozásoknak, embereknek, beindulna a gazdaság, és később lenne alap az erőd felújítására is. A gazdaság irányításának életszerűnek kell lenni, mindig igazodnia kell a reálfolyamatokhoz. Ami ma jó döntés vagy jó szabályozás, az holnap már nem jó. Egyfajta követő magatartást kell tehát tanúsítani, hozzáteszem esetleg a szigorításban is.