Várpalotán két új gyár is termelni kezdett
Hosszú évek teltek úgy el Várpalota életében, hogy az évértékelőkben nem esett szó új munkahelyek teremtéséről, a foglalkoztatás növeléséről. 2009-ben a jég végre megtörni látszik. A válság ellenére két új gyártó cég kezdte meg működését, a sikeres pályázatok eredményeként több nagyberuházás is folyamatban van, Várpalota szemmel láthatóan épül, szépül. Németh Árpád polgármester arra kértük, értékelje az elmúlt évet, éveket.
– Mi történt tavaly Várpalotán a fejlesztések terén? – Elindult a felújítás a városi panelprogram keretében, a megújult városrészekre szinte alig lehet ráismerni, szépek, színesek lettek az épületeink. De voltak más sikereink is: megkezdte működését az új-zélandi gyár, tavaly májusban pedig egy másik befektetőnek köszönhetően elindult a bányagépgyártás. Sajnos az uszodaépítést átmenetileg le kellett állítanunk annak érdekében, hogy a város működőképességét továbbra is biztonságosan meg tudjuk őrizni. Úgy vélem ugyanis, hogy a legfontosabb, hogy tisztességesen működjön a városunk, az uszoda csak ezután következhet. A pénzügyi helyzetünk tehát nem alakul túl jól, a bevételeink elmaradtak az elvárttól, ennek ellenére Várpalotának egyetlen fillér hitelt sem kellett igénybe vennie, így is teljesíteni tudtuk a Japán hitelből ránk háruló kötelezettségeinket. – A tavalyi év egyértelműen a gazdasági válság éveként könyvelhető el. Volt például egy aláírt gazdasági megállapodásunk egy üzletemberrel arra vonatkozóan, hogy 440 millió forintért megvásárolja az ipari park teljes megmaradt részét. Miután írásos megállapodás volt a kezünkben, ezt az összeget természetesen be is terveztük a költségvetésünkben. Sajnos az üzletember tavasszal bejelentette, hogy a gazdasági válság következtében nem tudja fenntartani a vállalását, így visszalépett. Sajnos ma ez a jellemző mindenütt.
– Milyen pályázati lehetőségeik, sikereik voltak? – Bölcsődefejlesztési pályázatunk keretében 80 millió forint támogatást nyertünk, s ehhez 8 millió forint önrészt tettünk hozzá. Ennek eredményeként bővülhetett a bölcsőde egy csoporttal, és megtörtént a már meglévő ötcsoportos épületnek a teljes, kívül-belül történő felújítása is. Emellett a kornak megfelelő, mondhatni XXI. századi felszereléssel is sikerült ellátni ezen oktatási intézményünket. – A tési domb rehabilitációjára 582,5 millió forintot, illetve 110 millió forint önrészt, a Thury vár felújítására pedig 624 millió forintot és szintén 110 millió önrészt fordíthattunk. Célunk volt a vár látogatóbarát fejlesztése, ami egy 500 fős konferenciaterem kialakítását jelenti multimédiás felszereléssel, illetve a Keleti szárnynak a teljes felújítását, látogathatóvá tételét. Ezen kívül a pályázat a Nyugati oldalon, a földszinti árkádsornak a gépészeti és építészeti előkészítését egy középkori étterem számára, illetve a várudvarban egy nagyon-nagyon magas színvonalú színpad és koncerttechnikai felszerelés beépítését tartalmazza, ahol színi előadásokat, koncerteket és egy kizárólag magyar filmeket vetítő mozi kialakítását szeretnénk megvalósítani. Az önrész ezekhez a pályázatokhoz természetesen biztosított.
– Milyen előrelépések vannak a munkahelyteremtés területén, a foglalkoztatás bővítésében? – Az új gyáraknak az idetelepülése nagyon fontos a város életében. 2009 áprilisában elindult a termelés a próbaüzem után az új-zélandi gyárban javarészt várpalotaiakat foglalkoztatva. – Nyilván a válság rájuk is hatással volt, mert nem tudták olyan ütemben felvenni az embereket ahogy akarták, most olyan 40-50 fő dolgozik ott, a végső cél a 160 főre történő bővítés. – Egy másik cég, a bányagépgyár is megkezdte a működését tavaly tavasszal. A bányagépgyártásunk annak idején világhírű volt, éppen ezért ennek itt nagyon nagy hagyománya van. Jelenleg 40-50 fővel dolgoznak, de a terveik között egy új, 5000 m2-es csarnok építése is szerepel a közeljövőben. Mi természetesen – ha bővítik a gyárat – minden erőnkkel segíteni fogjuk ebben őket. Nekünk ez óriási dolog, Várpalota egyik évek óta tartó fő problémája, hogy a város nem volt képes új munkahelyeket teremteni. Ennek az új gyárnak a létezése valahogy nem ment még át a köztudatba, de nagyon remélem, hogy hamarosan el fog majd terjedni a híre, s további jó hírét fogja majd vinni városunknak.
– Záró gondolatként értékeljük a ciklusból eltelt időszakot is. Milyen az összkép? – Az elmúlt években Várpalota folyamatos fejlődést mutatott, köszönhetően a pontról-pontra követhető cselekvéseknek, programunknak. Semmi olyat nem tettünk, ami ne lett volna benne a programunkban, s amelyből persze vannak már olyan pontok, amelyeket teljesen, s vannak amelyeket – eddig – részben sikerült teljesítenünk. De a ciklus még nem ért véget. Ezt a töretlen munkát szeretnénk a jövőben is folytatni, bízva abban, hogy az emberek átlátják, hogy az átmeneti rossz gazdasági helyzet nem az önkormányzat eddigi munkáját minősíti. |