Mór kedvelt idegenforgalmi célponttá vált
Takarékos gazdálkodás, három év alatt megvalósított négyéves intézményfelújítási program, milliárdos kórházi beruházás, idegenforgalmi fejlesztések, komoly tervek a jövőre nézve – így foglalhatnánk össze a Fenyves Péterrel, Mór polgármesterével folytatott évértékelő beszélgetésünket.
– Tekintsünk vissza az elmúlt éven kívül kicsit a vége felé közeledő önkormányzati ciklusra. Hogy alakult az önkormányzat gazdálkodása? – Mint minden önkormányzat, mi is négyéves program alapján dolgozunk, ami a választási ciklushoz igazodik. Vannak olyan kiemelt feladataink, amelyek a program gerincét alkotják. Az egyik az intézményrendszerünk működésének stabilizálása. Egy város akkor tud stabil maradni, ha a kiadásai és a bevételei egyensúlyban vannak. Tervezési szinten a gazdaság fejlődőképességét nem tudjuk ugyan előre látni, de az elmúlt három évben működési hitel nélkül tudta a város ezt a rendszert működtetni úgy, hogy kellett hozni olyan intézkedéseket, amelyek a racionalitás, a gazdasági koncentráció irányába mutatnak. Például nincs minden iskolában gazdasági egység, ez évi 10 millió forint megtakarítást hoz. Az intézményrendszer működőképes, mondhatjuk úgy, hogy az alapok rendben vannak. – Ezen felül az önkormányzat forrásai abból adódnak, amit a gazdaság megtermel. Tudtunk fejlesztési forrásokat mozgósítani gazdasági programunknak megfelelően arra a célra, hogy minden évben egy intézményünket teljes körűen felújítjuk. Természetesen a többi intézmény is kap akkora összeget, amely az állagmegóváshoz, karbantartáshoz elég. Így az elmúlt évben már teljesítettük a négy éves ciklustervünket. Megújult a mű-velődési ház, a bölcsőde, a Szabadság téri óvoda, és az öregek napközi otthonát is befejeztük. A kórházi rekonstrukció szinte hab a tortán, egy uniós pályázatnak köszönhetően ugyanis az idén az új középszintű járóbeteg- szakellátási központ egymilliárd forintból megújul. Azért is tartottuk ezt fontosnak, mert jelentős önkormányzati forrásokat igényelt a működés rendbetétele. Ez fájdalmas lépésekkel járt, keskeny pallón jártunk, de nem volt más lehetőségünk.
- Hogy szerepeltek a pályázati piacon? - Merőben más volt ez a ciklus a korábbinál, hiszen megnyíltak az európai uniós csatornák. Erre időben fel kellett készülni. Létrehoztunk egy a pályázatokkal foglalkozó munkahelyet, szerencsénk van, mert kiváló szakembert sikerült találni a feladatra. Az eredmény magáért beszél, az elnyert vissza nem térítendő támogatás meghaladja a másfél milliárd forintot. Rövidesen elkészül az ezzel kapcsolatos zárszámadás, amelyben pontosan látható lesz, hogy mennyi vagyonnövekedést tudtunk teremteni belőle. Ez az összeg fedezte a végrehajtott fejlesztések mintegy 80%-át 15-20%-os önrész mellett. Ez utóbbit kötvénykibocsájtással, még jó pénzpiaci feltételekkel tudtuk végrehajtani. Bátran állíthatom tehát, hogy a pályázatok területén sikeresek voltunk.
- Hogy érintette a válság a móri vállalkozásokat, és az önkormányzatot? - Az itt működő, főleg az autóiparba beszállító cégek termelésének visszaesése miatt jelentős volt az adókiesés (kb. 25%), de ez nem érte legyengült állapotban a várost. Hála istennek az önkormányzatnak voltak olyan többletforrásai, amit tudtunk mozgósítani a válság hatásainak enyhítésére, és így az önkormányzat pénzügyi rendszere stabil maradt. Ebben az évben a gazdaság egy picit emelkedő mértéket mutat, legalább is a vállalatok azt jelzik, hogy termelésemelkedés és beruházásfejlesztés kezdődött. Persze tudjuk, hogy nem ért véget a válság, nem mondhatjuk azt, hogy stabil növekedési tendencia van, és ez az önkormányzat gazdálkodására veszélyeket jelent, ezért óvatosan gazdálkodunk továbbra is. Több lépcsőben engedünk csak forrásokat felszabadítni, akkor indítjuk el a fejlesztéseket, ha annak a bevételi oldala is megvan. Az ipar mellett természeti adottságainkra alapozhatunk, ezért kiemelten kezeljük az idegenforgalmat. Bevezettük az idegenforgalmi adót egyetlen egy céllal, hogy az utolsó fillérig visszaadjuk a turizmus termelőszférájába. Létrehoztuk a Móri Borvidék TDM (Turisztikai Desztináció Menendzsment) Egyesületet, és működésére 40 millió forint pénzforrást nyertünk. Egy 270 milliós fejlesztési forrásunk is elbírálásra vár. Ezzel a forrással, és a visszaadott mintegy tízmilliónyi idegenforgalmi adóval természetesen a TDM gazdálkodhat. Bízom benne, hogy ez lökést ad az iparágnak. Fejér megyében tavaly a legkedveltebb üdülőhely lettünk. Míg a turizmusban általánosan visszaesés volt tapasztalható, addig Móron jelentős, 10%-ot meghaladó vendégéjszaka növekmény. Úgy látom, hogy a kistérségben jó irányba haladunk, de az még többször négy évet kíván, hogy jelentős iparág legyen, és a több lábon állás megvalósuljon. A második lábnak az alapjait leraktuk.
- Milyen terveik vannak a jövőre nézve? - Legfontosabb továbbra is a működőképesség stabilitása, ez feltehetőleg meglesz. Három kiemelt fontos célterületünk van, aminek az előkészítése zajlik. Ez a városközpont fejlesztése, az autóbusz-pályaudvar, vagyis a közösségi közlekedés fejlesztése, és a már említett turisztikai pályázat. Van egy negyedik is, a városháza mögötti kereskedelmi központ elképzelése. Erre most nem kedvező a gazdasági környezet, de jók az elképzelések. Ez egy üzleti negyed lesz vásárcsarnokkal, postával, banki szolgáltatással, de ezt magántőkéből szeretnénk megfinanszírozni. Az őszi önkormányzati választásokon újra szeretném magam megmérettetni, és ha bizalmat kapok a móriaktól, akkor ezen tervek megvalósításán fogok dolgozni a következő négy évben az önkormányzattal együtt! |