Martonvásáron elhúzták a bicskei polgármester nótáját
Kiss Gábor polgármester örömmel számolt be arról, hogy az önkormányzati, testületi munka – ha eltérő aktivitást mutatnak is a képviselők – pozitív irányban változott. Kialakult a településért való felelősségérzet, és a kritikus hozzászólásokban, véleményekben is megjelenik a produktivitás.
– Ennek is köszönhető – tájékoztatott a polgármester –, hogy már 2009 végén elfogadtuk a következő évi költségvetésünket, amelyet sikerült stabilizálni. Szerencsésnek bizonyult 550 millió forintos kötvénykibocsátásunk, ennek csak töredékét kellett működésre fordítani, a többit tartalékba tettük. Az önkormányzatnak ma mindössze egy 25 milliós folyószámla hitelkerete van.
A martonvásáriak több sikeres pályázattal is büszkélkedhetnek az elmúlt évben. A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés pályázat keretében (25 milliós támogatással) a Beethoven Általános Iskolában zajlik az oktatás- és készségfejlesztő program. A polgármesteri hivatal szervezetfejlesztésére is nyertek 16,5 milliót, oktatás, képzések segítik a hivatal dolgozóit abban, hogy magasabb színvonalon tudják végezni a lakossági ügyintézést, erősebb legyen a pénzügyi kontroll, ügyfélbarátabb legyen a hivatal munkája. Mindkét projekt 2010 őszén fejeződik be.
– Nem sikerült sajnos az iskola energiatakarékosságát célzó pályázatunk. Pedig hatalmasak a veszteségek, égetően szükség lenne a fűtéskorszerűsítésre, szigetelésre, a nyílászárók cseréjére. Tovább próbálkozunk, esetleg részenkénti megvalósítással. Függőben lévő programunk a kistelepüléskép javítása, a hivatal felújítása, energiatakarékos fűtésre való átállítása. Előkészületeket teszünk a városközpont rehabilitációjára. Megvettük a volt gépállomás területét, a régi kétezer négyzetméteres raktárt kimeszeltük, tetőszerkezetét felújítottuk. Amíg nem érünk a központ felújításának a végére, addig ez szolgál a fiataloknak, időseknek fedett rendezvény helyszínül. Alkalmas koncertek, bálok, kézművesvásárok és egyéb programok lebonyolítására.
Rendezvények terén nem áll rosszul Martonvásár, hiszen a Beethoven-kultusz a világ minden tájáról idecsábítja nyáron a komolyzene rajongóit, így lesz ez 2010-ben is. A helyi kulturális élet másik oszlopa, a Százszorszép Táncegyüttes decemberben ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját. Budapesten, a Művészetek Palotájában, illetve Martonvásáron, a tornateremben adott fantasztikus, zsúfolt házas gálaműsort a több mint száz jelenlegi és egykori táncos. Velük ünnepelt az együttes korábbi tagja, Tessely Zoltán, Bicske polgármestere is. Ahogy Kiss Gábor viccesen megállapította: úgy táncolt a bicskei polgármester, ahogy a martonvásári zenekar diktálta!
– Közmunkásaink a halaszthatatlan karbantartási munkákat (árkok tisztítása, tetők javítása, stb.) elvégezték, alakul a közterületek rendje. Komoly eredményeket értünk el városunkban a parkfenntartás, és a zöldterületek gondozása terén. Itt egy új modellben gondolkodtunk. Pályázatot írtunk ki erre a munkára, amelyet egy helyi vállalkozó nyert. Ő gondoskodik a megfelelő gépekről, berendezésekről, és irányítja az önkormányzati dolgozók munkáját. Az eredmény szemmel látható, a lakosság is elégedett. Úgy gondoljuk, ha rend van a városban, akkor az itt lakókhoz is fordulhatunk igényekkel, ők is kövessék saját portájukon a példát.
Sajnos kevésbé jó hír a közbiztonság romlása. Van olyan utca, ahol szinte minden házban jártak tolvajok, és vitték, ami mozdítható. Az idősek, egyedülállóak félnek, hiszen úgy tűnik, egy szervezett bandáról van szó. Martonvásáron nagy az átmenő forgalom, rengeteg idegen fordul meg, így nehéz kiszúrni az elkövetőket. Az utak mentén kivagdossák tüzelőnek a közepes fákat, de „természetesen” csak a törzset viszik el, a mezőőr csak a lehangoló nyomokat találja meg utánuk.
– Szerencsére eddig erőszakos cselekménybe nem fordult a betöréshullám, de jobb félni, mint megijedni. Amit tudunk tenni, az a polgárőrség és a rendőrség fokozott jelenléte, ez éjszakai járőrözést jelent. Utcaközösségek alakultak vagyonuk védelmére, és két településőrt is alkalmazunk. Ez sajnos meg nem oldja, csak javítja a helyzetet. Sürgősen tenni kell valamit, hogy visszaálljon az emberek biztonságérzete.
Erre annál is inkább szükség van, mert az önkormányzat módosította rendezési tervét, és tíz hektár mezőgazdasági területet vont be új lakótelkek kialakítására. Nem lesz mindegy az új lakóknak sem, hogy milyen a városban a közbiztonság.
– Alakul a rend Martonvásáron – fejezi be a beszélgetést Kiss Gábor –. Persze van még mit tenni, de úgy tűnik, hogy sikerült a városért tenni akarók energiáit pozitív irányba mozgósítani. Ez lehet az a biztosíték, amire a jövőnket fel tudjuk építeni! |