Megújulhattak Bakonysárkány oktatási intézményei
A Mór és Kisbér között fekvő Bakonysárkány néhány hete vehette át megújult, kibővül iskoláját, illetve óvodáját. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a Közép-dunántúli Operatív Program Közoktatási Infrastrukturális Fejlesztés elnevezésű pályázat révén ugyanis a Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás 471 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert öt település fejlesztéséhez. Ezek egyike Bakonysárkány, akik a közös siker eredményeként 95,9 millió forintot költhettek oktatási intézményeikre. Az önkormányzat ehhez további 36 millió forint önerőt biztosított. A közbeszerzési eljárás nyertese a kivitelező, a tatabányai É.R.T. Építőipari Fővállalkozó és Szerelőipari Kft. lett, aki a munkálatokat határidőre befejezte. A létesítményen elvégzett munkákról a település polgármesterétől Weilandits Istvántól, illetve az iskola igazgatónőjétől, Benisné Manner Melindától tudhattunk meg részleteket.
Eddig is folyt önerőből a fejlesztés – Az iskolánk a település legrégebbi – 1750-ben épült – létesítményében működik – kezdte a bemutatkozást a polgármester. Az elmúlt három évben részben pályázatokból, részben önerőből már komoly fejlesztéseket hajtottunk végre. 60 millió forintot költöttünk a felsőosztályosaink épületrészére. – Tágas aulát, esztétikus mosdókat alakítottunk ki. Minden tantermet felújítottunk, új informatikai szaktantermet, szerverszobát hoztunk létre, illetve interaktív táblákat szereltünk fel. Igazi különlegessége az iskolának a 2007-ben kialakított kétkultúrájú alkotópadlás. Ebben a hangulatos műhelyben a kézműves-foglalkozások megtartása mellett lehetőség van a magyar és a német hagyományok átörökítésére is – egészíti ki a bevezető gondolatokat az iskolaigazgató.
Összefogás a szomszédos községekkel – Bakonysárkány mindig önálló település volt, s azt akartuk, hogy az is maradjon – veszi vissza a szót Weilandits úr. Arra törekedtünk, hogy a szomszédos településeinkkel együttműködést alakítsunk ki. Ma itt Bakonysárkányban tanulnak az akai, vérteskethelyi és a felsődobosi fiatalok. Az összefogás eredményeként sikerült elérnünk az oktatási tárca által előírt normatívákat, így iskolánknak hosszú távon is megnyugtató működési feltételeket tudunk biztosítani mindannyiunk megelégedésére. Szomszédos településeink válláról levettük az iskolai oktatás finanszírozásának problémáját, annak minden költségét mi vállaljuk, beleértve a diákok, vagy ha úgy adódik a szülők szállítását is. Nagyon fontos azt is látni, hogy így egyetlen munkahely sem veszett el, hiszen a diákokkal együtt a tanárokat is átvettük. – Tovább segítette a normatíváknak való megfelelést, hogy a 2006-os választásoknál megalapítottuk a német kistérségi önkormányzatot, így kedvezőbbek voltak a ránk vonatkozó előírások.
A kivitelező ÉRT-ÉFSZ Kft. jól vizsgázott – A kistérségi beruházások közül – mivel megfelelő ajánlatok híján meg kellett ismételnünk a közbeszerzési eljárást – a mi felújításunk kezdődhetett el a legkésőbb, 2009. október 9-én. Az ÉRT-ÉFSZ Kft. tette a legkedvezőbb ajánlatot. Az ÉRT-ÉFSZ Kft. vezetése – Garbacz Lászlóné és Wéber Lajos és dolgozói példátlan szervezettséggel és szorgalommal végezték munkájukat, versenyt futottak az idővel, és az időjárással. Az eredmény nem maradt el, december 20-áig 80%-os készültségre hozták az épületet. A sikeres gázbekötés ugyan lehetővé tette az épület fűtését, de így is a januári kemény tél, majd az azt követő esős tavasz több hetes kényszerpihenőt parancsolt. – Az alsósok épületében gyakorlatilag a négy fal maradt meg, minden belső és külső fal teljesen át lett építve. Egy 250 éves épület átalakításakor mindig előfordulnak nem várt események. Ráadásul a tervezők nem igazán vették figyelembe az épület jelenlegi adottságait, nem azt nézték, hogy mit lehetne ebből megmenteni. Beterveztek például egy plusz ablakot, ami miatt teljesen az ablak síkjáig le kellett bontani a falakat, s új pilléreket kellett építeni. Ez természetesen rengeteg plusz költséget jelentett, amit a kivitelező azzal tudott csökkenteni, hogy a régi téglákat építette be újra, sőt, ahol csak lehetett az eredeti gerendákat is megtartották. Új téglát csak az új szárny megépítéséhez használtak. Az sem volt kis feladat, hogy a régi, iszonyatosan hullámos falakat kiegyenesítsék. Ma már ezekből semmi sem látszik. A kivitelezők igazán szép munkát végeztek.
Végre minden a helyére kerülhetett – Ezzel a beruházással feltettük az i-re a pontot. Immár a legkisebbeket is korszerű, megújult, szép tantermek és óvodai foglalkoztatók várják, s ezekbe kerülhettek bele az új eszközök, felszerelések – meséli az igazgatónő, miközben végig vezet az új épületrészeken. Emellett fejlesztő- és logopédiai szoba, multifunkcionális terem és ehhez tartozó öltözők teszik egésszé ezt az átalakítást. Az új szárnyban korszerű tálalókonyha, étkező és tanári szoba is helyet kaphatott. Az épület adottságai, felszereltsége tehát minden tekintetben megfelelnek a mai kor követelményeinek. |