Felelős fejlődés az útépítésben
Az ország úthálózatának felújítása folyamatos és sürgető feladat, amelyből jut bőven az önkormányzatoknak is. Mivel az útépítés nem olcsó mulatság, fontos szempont a kivitelező munkájának minősége és az általa képviselt értékek is.
A Közép-dunántúli Régióban folyó útépítéseknél gyakran találkozunk a Colas Út Zrt. -vel, amely szervezeti átalakításának és tevékenységtisztításának köszönhetően év eleje óta a regionális útépítés területén nyújt megoldást az önkormányzatok és a magánerős beruházások számára. A megbízókat is érintő változásokról Bányavári Gábor területi igazgatót kérdeztük.
– Mozgalmas évet zárt a Colas csoport. Milyen változások történtek? – A Colas története több mint nyolcvan esztendőre nyúlik vissza, Magyarországon 1994 óta van jelen. Azóta rengeteg változás ment végbe itt is, mint minden nagy múltú szervezet életében. Az átalakítások mindig a változó piaci versenyhelyzethez igazodtak, s céljuk a hatékonyság növelése és a megbízók pontosabb kiszolgálása volt. – A Colas csoport az építőipar teljes vertikumát lefedi. A csoporton belül a főként autópályaépítéssel foglalkozó Colas Hungária bír tulajdonosi jogkörrel, közmű-, csatornahálózat, nagy ipari létesítmények kivitelezésével a Colas-Alterra, kőbányászattal a Colas-Északkő foglalkozik. A Colas Építő Zrt.-ből a vasút- és magasépítési területek nélkül, kifejezetten a regionális útépítési feladatokra koncentráltan 2009. december 31-ével megalakult a Colas Út Zrt. Hét útépítő területi igazgatósággal országos viszonylatban vezető szerepet tölt be a regionális útépítésben. A megújult és hatékony szervezet, a korszerűsített regionális központokban dolgozó munkatársak szaktudása és több évtizedes szakmai tapasztalata, a korszerű eszközpark és műszaki háttér valamint a minőség és környezetirányítási rendszerek együtt teszik megbízható és színvonalas teljesítményű partnerré a Colas Út Zrt.-t.
– Az átalakítás vezetőváltással is járt? – Igen, a Colas Út Zrt. vezérigazgatója Boncz Zoltán lett, aki 1997-ben területi főmérnökként került a Colas csoporthoz. Azóta végigjárta a ranglétrát, s az átalakítások menedzselésében is nagy szerepet vállalt. Munkájának eredménye egy átlátható és tiszta profilú cég, amely rugalmasan reagál a gazdasági környezet problémáira.
– A megbízókat hogyan érintik a végbement változások? – A hét területi igazgatóság az ország adottságainak és úthálózatának megfelelően került kialakításra. A Közép-dunántúli Régió Győr térségével kiegészülve a Tatai Területi Igazgatósághoz tartozik, amely veszprémi főépítés-vezetőséggel és győri aszfaltkeverő-teleppel alkot szerves egységet. Az eddig képviselt értékeink nem változtak, továbbra is a legfontosabb számunkra hitelesnek maradni a megrendelőnél a határidőre elvégzett minőségi munkánkkal, illetve az alkalmazottainknál és az alvállalkozóinknál a pontos, korrekt, szerződés szerinti teljesítéssel. A mai gazdasági helyzetben a magánerős beruházások volumene erősen csökkent, a megbízóink jórészt az önkormányzati szférából kerülnek ki. Az önkormányzatok a kezdetektől stratégiai partnereink, ezért amellett, hogy a közbeszerzési eljárások tekintetében nagy tapasztalattal rendelkezünk, számukra műszaki tanácsadással, a költségvetés elkészítésével, az engedélyezési eljárásban való részvétellel, illetve a pályázati anyag összeállításában is segítséget nyújtunk.
– Francia tulajdonú vállalatként milyen szerepet vállalnak a magyar gazdaság fejlődéséből? – Innovatív és környezetbarát technológiák kifejlesztésére a Colas Hungária működteti az ország egyik legjobban felszerelt technológiai központját, ahol aszfaltspecifikus kutatás-fejlesztési tevékenységet végzünk. Az újrahasznosítható anyagok mellett kutatási témát jelent az alacsony hőmérsékleten gyártható aszfalttermékek és gyártástechnológiák kifejlesztése is. Legfontosabb célkitűzésünk az energiafogyasztás és a Co2-emisszió csökkentése. A környezetünk változásait ma már a felelős fejlődés elveinek szem előtt tartásával kell újragondolni. A fenntartható burkolatépítési tevékenység olyan biztonságos, hatékony és környezetbarát útburkolatot hoz létre, amely a jövő generációk elvárásainak is megfelel. |