Sikeres gazdaságnövelés
Csöbönyei Imre a cukorgyár igazgatóhelyettese volt, majd Ács polgármesterévé választották. Az ősszel leköszönő polgármester az elmúlt két ciklus alatt sikeres gazdaságnövelő intézkedéseket hajtott végre, a vezetése alatt Ács kiheverte a cukorgyár 2001-es bezárását. Az iparűzési adóbevételek újra elérik a még működő gyár idején megszokott nagyságot, amelynek köszönhetően elindulhatott a város fejlesztése.
– Milyen intézkedésekkel fejlesztették a város iparát a cukorgyár bezárása után? – Az ország egyik legrégebbi, 1871-ben alapított cukorgyára 2001-ben fejezte be működését. A végleges bezárás előtt osztrák tulajdonba került. A privatizálás és fejlesztés után végül a felszámolás lett a sorsa, – lényegében piacot vettek az osztrákok, nem cukorgyárat. Ekkor világosan láthatóvá vált, hogy az önkormányzatnak lehetőségeihez mérten segítenie kell a vállalkozások bővítését. A volt cukorgyár területén ipari parkot hoztunk létre, ahol jelenleg több, mint 70 hektár áll rendelkezésre a befektetők számára. 2006-ban kaptuk meg az Ipari Park címet, azóta a gazdasági válság miatt csekély a kihasználtság. Szerencsére a városban működő dán Hartmann Hungary Kft. folyamatosan fejlődött, s egyre több embernek adott munkát, a vállalat 2009-ben elnyerte a Komárom-Esztergom Megyei Beruházói Díjat. A gazdaságnövelő intézkedések nyomán 30 milliárd forintos beruházással jelentős nagyságú szélerőműpark valósul meg településünk határában (23 db). Emellett a kisebb vállalkozások száma eléri a négyszázat, így a cukorgyár kedvezőtlen hatása szinte teljesen megszűnt. – Jelenleg is folynak beruházások a városban – az autópálya mellett az Agrár Invest Gépkereskedelmi Kft. gépátadótelepet épít. A vállalkozás ahhoz a bábolnai IKR Zrt.-hez tartozik amely sokat segít az ácsi gazdáknak. A cukorgyár megszűnésével, a nyolcezer hektáros cukorrépa-termesztés is megszűnt, a talpraállás a mezőgazdasági termelőknek sem ment könnyen. – A kereskedelem vonalán is jelentős változások várhatóak – bővíti élelmiszerüzletét a VAKOM Rt. és újabb CBA üzlet nyílik a Zichy parkban. Az új áruházak belépésével a lakosságnak végre nem kell a szomszéd településeken bevásárolni, hiszen helyben is megkapják ugyanolyan áron ugyanazt az áruféleséget. A régebbi vállalkozások közül a Shell Hungary Zrt. belépett az iparűzési adót fizetők közé, amely további jelentős fejlesztésre fordítható bevételt jelent Ácsnak. Összességében a településen működő cégek átvették a korábban meghatározó gyár szerepét, és ma már túlhaladták tevékenységükben és a foglalkoztatásban is.
– Milyen önkormányzati beruházásokról beszélhetünk? – Befejeződött az óvodafelújítás, amely 37 millió forintos támogatással 52 milliós beruházása volt az önkormányzatnak. Számos pályázatunkat bírálták el 2009-ben. 207 millió forintot nyertünk a KDOP keretből közoktatási infrastruktúrafejlesztésre, majd ehhez kapcsolódóan Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben című pályázatunk is nyert 44 millió forint támogatást. Szintén KDOP keretből nyertünk bölcsőde létesítésére. A többfordulós elbírálás első két szintjét sikerrel vettük, s 10% önrész mellett 22,5 millió forint támogatásra számíthatunk. Önkormányzatunk célja a fiatalok letelepedésének elősegítése, amelyhez szükséges a bölcsődei szolgáltatás. TEÚT pályázat segítségével újítottuk fel a Nyárfa utcát. Két pályázatunk van elbírálás alatt – a LEADER keretből nyertünk 23 millió forintot múzeum létesítésére. A településkép javítása című pályázatunk sajnos ez évben sem nyert.
A fiatalok letelepedése mellett a helyi munkaerő elhelyezkedésének elősegítése érdekében szakiskolát hoztunk létre, amely a mostani modern nyugati cégek szakember-igényeit igyekszik kielégíteni (nyomdász, műanyag-feldolgozó, stb.)
A jövő feladata a lezárt szeméttelep rendbetétele. A rekultiválást a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. által létrehozott konzorcium végzi el, erre pályázatot nyújtott be az érdekeltségi körébe tartozó települések részére. A pályázat nyert, mintegy 5,5 milliárdot amely Ács vonatkozásában mintegy 200 millió forintos költséget jelent, amelyet a konzorcium vállal. |