Rotáció Kft. – Tata Akik ma is hitel nélkül gazdálkodnak
A Rotáció Kereskedelmi, Szolgáltató és Beszerző Kft.-t 1990-ben alapította Harmath József és Végvári István, a két család közös vállalkozásaként. Kezdetben vegyes műszaki tevékenységet folytattak, azaz a fő profil autóalkatrész- és gép-kereskedelem, valamint villamos gépek, motorok javítása és tekercselése volt. Az eltelt húsz évben sok minden változott körülöttük, csak egy maradt állandó: soha nem folyamodtak a működésük érdekében hitelhez. Harmath Józseffel beszélgettünk.
– Istvánnal együtt az a véleményünk, hogy hitelből nem lehet élni, hiszen azt bizony valamikor, valamiből vissza kell fizetni. Az induláshoz használtunk ugyan rulírozó hitelt, ám 2000-től már ezt sem vesszük igénybe. A magán- és az üzleti életben sem éltük fel soha a pénzünket, mindig csak annyit költöttünk, amennyire feltétlenül szükség volt.
A szerviz és a kiskereskedelmi részleg először Végváriék vértesszőlősi műhelyében és Harmathék tatai pincéjében kapott he-lyet. Hamarosan sikerült mai, Bacsó Béla úti telephelyüket kibérelni az ÁFÉSZ-tól, amelyet aztán hamarosan meg is tudtak vásárolni.
– Ezt követően, a kilencvenes évek első felében kezdtük az épületet korszerűsíteni kívül-belül. Építettünk egy hangárt és egy műhelyt is. A kb. 2004-ig tartó időszakban a fejlesztéseket az tette lehetővé, hogy abban akkoriban évente 15-20%-kal nőtt a forgalmunk. Időközben profilt váltottunk. A nagy ipari cégek megszűnésével a villanymotor tekercselést abbahagytuk. A szerviz mindig alkalmazkodott a piachoz, a kereskedelem pedig egyre bővült. A kiskereskedelmi tevékenység fejlődését 1992-től a Stihl gépek és alkatrészek forgalmazása hozta meg. Márkakereskedők lettünk, üres volt a piac, így dinamikus lehetett a cég növekedése, gyarapodása.
Végvári István szlovák nyelvtudásának köszönhetően a cég életében jelentős változást hozott a cseh és szlovák gépgyártókkal történő kapcsolatfelvétel, melynek eredménye 1993-tól öt konszignációs raktár. A fejlődés következtében jött létre a kiskereskedelmi, az országos nagykereskedelmi (mintegy 150 kereskedőn keresztül bonyolítják), majd a külkereskedelmi tevékenység. Motorfűrészek, motoros kaszák, permetezőgépek, fűnyírógépek, kistraktorok, adapterek, ágvágógépek, ágaprítók, lombszívók, rönkmarók forgalmazásában és azok alkatrészeinek kereskedelmében ma is vezető szerepet tölt be megyénkben a Rotáció Kft.
– A gazdasági visszaesést mi már 2007-ben éreztük a kereslet csökkenésén. Abban az évben még végrehajtottunk egy beruházást, korszerű, számítógépes vállalatirányítási rendszert vezettünk be. Előrelátó, takarékos gazdálkodásunknak köszönhetően még stabilnak mondható a működésünk. Úgy gondoljuk, ki kell várni az új kormány gazdaságélénkítő programjának pozitív hatásait, azt, amíg újra indul az élet. Bízunk a fejlődésben, csak addig húzzuk ki valahogy. Annak idején ketten kezdtünk a cégben Istvánnal, ma 14-en vagyunk. Nálunk nem jellemző a fluktuáció, aki egyszer idejött dolgozni, az ma is velünk van többségében. 1992 óta rendezzük meg minden tavasszal a Rotáció Expót Tatán, az utóbbi időkben az edzőtáborban. Jövőre ez a rendezvény is húszéves lesz, reméljük, a kerek jubileum alkalmából ismét találkozhatunk partnereinkkel és kedves vásárlóinkkal!
|