Berhidán uniós forrásból elsőként az iskola újulhatott meg
2010. június 4-én zsúfolásig megtelt a berhidai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola aulája. Kicsik és nagyok izgatottan várták, hogy birtokba vehessék a gyönyörűen felújított épületet. Az Iskola- és jövőképfejlesztés Berhidán, gyermekeinkért címet viselő projekt keretében egy 238 millió forint összköltségű beruházást hajtottak végre, így az intézmény kívülről és belülről egyaránt megszépülhetett, nagyobbá vált az étkező, sőt három tanteremmel, zsibongóval és könyvtárhelyiséggel is bővülhettek.
Az ünnepélyes átadón Pergő Margit polgármester asszony vágta át a szalagot. Ünnepi beszédjében elmondta, hogy Berhidán az uniós pályázatnak köszönhetően valódi európai színvonalú oktatási körülményeket sikerült kialakítani. A cél az, hogy olyan gyerekek kerüljenek ki ezekből a padokból, akik bárhol a világon képesek lesznek megállni a helyüket. Ehhez el kell jutni oda, hogy ne csak bejárjanak a diákok az iskolába, hanem ta-nuljanak is, hogy valósággal szégyen legyen ebben az iskolában rosszul tanulni. Ez a felújítás sokaktól kívánt áldozatot – diákoktól, tanároktól, szülőktől –, de a végeredményt látva mindez feledhető – csak azt lehet mondani: megérte! Ez az első uniós forrásból felújított épület a városban, szinte jelképesnek is mondható, hogy ez éppen egy iskola. Polgármester asszony örömmel jelentette be a kisváros következő nyertes pályázatát is, melynek eredményeként szabadidős park létesülhet Berhidán.
|