Értékmentés tűvel, cérnával
Hampel Katalin szalonjában jártunk

Budapesten a Váci utcát senkinek nem kell bemutatni, hiszen amikor valaki ismerkedik a fővárossal, szinte kötelező program a bevásárlóutca megtekintése. Ha végigsétálunk rajta az Erzsébet-híd irányából a Vörösmarty tér felé, jobboldalt, a nyolcas házszám alatt csodálatos ruhakölteményeket fedezhetünk fel egy üvegvitrinben. Hampel Katalin szalonja az udvarban – igazít útba egy tábla.

A nemzeti viseletet kedvelők, értékelők Mekkájaként ismert szalonban szebbnél-szebb, paszományokkal, hímzésekkel dúsan díszített viseletek pompáznak. Férfi és női esküvői, alkalmi ruhák, kiegészítők, udvarias munkatársak fogadják a betérőket. A tulajdonos Hampel Katalin kávéval kínál, majd mosolyogva idézi fel életét, és az éppen 25 éve alakult cég történetét.
– 1954-ben születtem Budapesten, olyan családban, ahol nagyon fontos volt a nyelvtanulás, nagyon fontosak voltak a polgári értékek. Szeretetteljes légkörben nőttem fel, sokat sportoltunk, nyáron vitorláztunk, télen az erdőt jártuk. A Toldi Ferenc gimnáziumban érettségiztem, majd azonnal férjhez is mentem, mert halálosan szerelmes lettem. Húszéves koromban született a kislányom aztán sajnos gyorsan kihűlt ez a kapcsolat, így hamar el is váltunk. A lányom ma Amerikában él, és nemrégiben ajándékozott meg egy csodálatos unokával.
Katalin az idegenforgalomban kezdett el dolgozni, de mindig is az volt az álma, hogy saját üzletet nyisson. Gyermekkora óta vonzódott a régiségekhez, otthonukat édesanyja – akit mindig elkísért beszerző útjaira a bizományi áruházba – jó ízléssel rendezte be régi tárgyakkal. Később Tihanyban építkeztek a szülei, ott népi tárgyakkal díszítették a lakást, így a régi, népi dolgokat is megismerte, megszerette.
– Sokat jártam az Ecseri piacra, és akkor jutott eszembe, hogy a Budapestiek 30 km-re is elzarándokolnak ide a régiségek kedvéért. Arra gondoltam, milyen jó lenne a belvárosba is egy ilyen piacot csinálni! Így született meg az első üzletünk a Párizsi utcában pontosan 25 évvel ezelőtt. Régi népi tárgyakkal, ruhákkal foglalkoztunk, jártuk a pécsi vásárt, az Ecserit, és megvettünk mindent, ami ilyen volt. A régi ruhák gyönyörű szép kézi munkák voltak gyönyörű szép hímzésekkel, de nem volt senkire sem jó, mert száz évvel ezelőtt sokkal alacsonyabbak, kisebbek voltak az emberek. Így elkezdtük méretre alakítgatni a ruhákat, ebből nőtte ki magát a varrodánk. A rendszerváltás időszakában aztán kiment a divatból a népi ruha, egyre kisebb lett iránta a kereslet. A sors és az égiek ebben a kritikus időszakban vezéreltek az üzletbe egy aranyos erdélyi bácsikát, aki behozott öt pár paszományt, hogy nem kell-e ez nekünk?

A paszomány a két világháború között divatba jött nemzeti viseletek jellemző díszítése volt, így ilyen ruhák készítése addig nem jutott Katalin eszébe, hiszen az ötvenéves diktatúra alatt nem lehetett Bocskai kabátban járni, mert a viselőt azonnal elvitte a rendőrség. Megvették az öt pár paszományt és elkezdték nézni, kutatni a második világháborútól teljesen a feledés homályába tűnt nemzeti viseletet. Akkor csinálták meg az első Bocskai kabátot, és ebből fejlődött ki a mostani üzlet és a mostani szalon. Itt a ruhák teljesen modernek, divatosak, de a díszítés az abszolút autentikus, a nemzeti viselet jegyeit hordozza magán. Hampel Katalin szalonja volt az első (ma sincsenek sokan) a paszománnyal díszített ruhákat készítők, forgalmazók között.
- Akkoriban kezdtek Erdélyben is itt-ott paszományos ruhákat készíteni, de azért az igazi minőséget igazán ma hordható formába átültetve a mi cégünk találta ki, és kezdte el csinálni. A ruhákat közösen tervezzük a vevőkkel, a munkatársaimmal Ez valahogy nem úgy van, hogy rajzok alapján készülnek, hanem a közös gondolkodás segítségével szinte megszületnek. A díszítő elemeket régi könyvekből, múzeumi anyagokból vesszük, a fazonok esetében pedig igyekszünk a divattal lépést tartani. A mi kabátjainkat még húsz év múlva is lehet viselni, de azért ha a rövid kabátka a divat, akkor mi is a rövid felé megyünk. Minden évben van egy jó pár új darabunk is, de a régi Bocskai kabátok a mai napig divatosak, és a mai napig rendelik és szeretik őket a vevőink. Elődünknek Zsindely Ferencné Tüdős Klárát tekintjük, akinek a közreműködésével a 30-as 40-es években németellenes éllel, a magyarság lelkesítésére újra divatba hozták a magyar viseletet.

– Vásárlóink eleinte szinte csak külföldiek voltak, mára viszont hála Istennek nagy részük magyar. Nagyon sok ruhát készítünk esküvőkre, de sok politikus, művész, híres ember, pedagógus, orvos, például ha külföldre megy konferenciára, nálunk csináltat ruhát. Legutóbb Balin volt egy olajjal kapcsolatos konferencia két magyar résztvevővel, és mint hallottam, mind a ketten a mi ruhánkban voltak. Nagyon jónak találom, hogy akik külföldre mennek, azok magukkal viszik a magyar viseletet, hiszen olyan gyönyörű szép!
Hampel Katalin szalonját nemrégiben nagy megtiszteltetés érte, hiszen a Magyar Olimpiai Bizottság a szingapúri Ifjúsági Olimpiára tőlük rendelte a fiatalok ruháját. Katalin ezt nem csak azért tartja fontosnak és jónak, hogy a magyar gyerek magyar ruhában vonuljon, hanem hogy minél többen egyáltalán megismerjék, mert ez az egész magyar viselet kimaradt az emberek tudtából. Véleménye szerint ahogy a magyar táncot, a magyar népdalokat, ugyanúgy a magyar viseletet is az iskolában kellene tanítani.
– Nagyon fontos lenne, hogy mindenki tudjon egy kicsit népi táncolni, egy picit értsen a népzenéhez, a hagyományos viseletekhez. Ezek olyan hatalmas kulturális örökségünk, amiket nagyon meg kéne becsülnünk és tovább kéne vinnünk. A múltkor Brüsszelben jártunk az Európai Unió meghívására, és négyen-öten a mi ruhánkat viseltük. A reptéren odajött egy belga hölgy és megkérdezte, hogy honnan vagyunk? Amikor megtudta, hogy Magyarországról, azt kérdezte, hogy minden magyar hölgy ilyen gyönyörű ruhában jár? Elkérte a címünket, és el is jött, csináltatott egy magyar ruhát. Én például azt szeretném, ha minden nagykövetnek lenne egy Bocskai kabátja, és azt is nagyon szeretném, hogy végre ne politikai üzenete legyen a magyar viseletnek. Azért hordjuk, mert szép, mert igényes, mert magyar, mert magyarok vagyunk, és ne azért mert milyen párthoz tartozunk.

A ruhakészítés és értékesítés mellett kölcsönzéssel is foglalkoznak esküvőkre, bálokra, nem túl magas áron, mert szeretnék, elérni, hogy minél több fiatal díszmagyarban esküdjön. Hampel Katalin elégedett embernek tartja magát. Jó kollégák, jó szellemiség van a szalonban, nagyon jól együtt tudnak dolgozni, a közös munkának pedig mindig nagyon szép alkotás az eredménye. Munkájukat nem csak az elé-gedett vásárlók, ügyfelek értékelik, Katain az idén kapott Rogán Antal polgármestertől Pro Civibus díjat.

– A hagyományos nemzeti viselet propagálását tartom életem céljának, és a civil életből is kiveszem a részem. Nagyon sok divatbemutatót, jótékonysági estet csinálunk minden évben. Idén decemberben az Uránia Filmszínházban kárpátaljai nyugdíjasok javára szervezünk egy estet Beregszászi Olgával, ahol lesz egy divatbemutató is. Prominens embereket hívunk meg, politikus asszonyokat, művésznőket, nagyon nagy sikere van az ilyen bemutatóknak. A bevételt Beregszászi Olga elviszi Kárpátaljára, és így száz nyugdíjasnak tudunk adni 10-10 000 Ft-ot, hogy a fűtésszámlájukat ki tudják fizetni.

A gazdasági válság a szalon forgalmában is érződik, a felére, vagy még talán annál is kisebbre csökkent. Az emberek manapság inkább a rezsire gyűjtenek, és nem arra, hogy ruhát csináltassanak maguknak. Egy méretre készített ruhának negyven óra az elkészítési ideje, és ez pénzbe kerül. A paszomány is nagyon drága, egy gomb – egy ruhára kilenc gomb kell általában – az hatszáz öltés. A ruha árának egyharmadát, felét a paszomány meg a gombok teszik ki.

– Van egy fantasztikus paszománykészítő mesterünk, Tóth János, neki egy tradicionális, százéves családi műhelye van. A zsinórt, díszítést és magát a motívumot viszont itt varrják rá a kolléganőim nagyon precíz, alapos munkával. A varrodánk eddig 10-11 fős volt, most sajnos csak öt főt tudunk foglalkoztatni. Az volt a szerencsénk, hogy pont elmentek szülni meg nyugdíjba, így nem kellett senkit elbocsátani. Bizakodom, mondom a lányoknak, hogy ezt a nehéz időszakot túl kell élni, és akkor lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér. Igyekszünk termékeinket is fejleszteni. Szeretnénk egy kicsit a fiatalok ízlését is kielégíteni, farmert díszíteni nemzeti motívumokkal. A dolog még kísérleti stádiumban van, sajnos még nem tudtam igazán jó minőségű farmeranyagot szerezni. A nehéz időszakban is próbálunk tehát valami újjal előállni, fiatalos, modern viseleteket készíteni!

„…Hazánk nemzeti viselete, a török kaftánból magyarosodott, paszománnyal gazdagon díszített dolmány II. Rákóczi Ferenc idejében terjedt el. A nemzeti viseletek, mint a díszmagyar, mindig akkor kerültek előtérbe, ha viselőjük így fejezhette ki ellenállását az elnyomó hatalommal szemben. A reformkorban pedig már a nők ruháján is megjelent a tüntetően magyaros díszítés.
1933-ban született egy különleges gondolat, méghozzá erősen Hitler-ellenes éllel, amely dr. Ferenczy Ferenc belügyminisztériumi titkár ötlete volt és Tüdős Klára, az Operaház jelmeztervezőnője által teljesedett ki. Ferenczy létrehozta a Magyaros Öltözködési Mozgalom Országos Bizottságát, s tervezői pályázatokat írt ki, amelyeknek az volt a célja, hogy a magyar történelmi, illetve népviseleti formákat és díszítéseket egyeztesse az akkori divattal…
…Tüdős Klára volt az egyik legismertebb tervező, aki a legutolsó párizsi divatot követve valósította meg Ferenczy elképzelését. 1936-ban saját divatszalont hozott létre Pántlika néven, és saját ruhaosztálya volt a Magyar Divatcsarnokban, illetve a Corvin Áruházban. Alapelve szerint „a ruha vagy anyagban, vagy vonalban, vagy dekorációban legyen magyaros, de sohasem mindháromban egyszerre”. Sokoldalú nő volt, aki színdarabot és filmet is rendezett, megszervezte a Református Nőszövetséget, és annak lapját, a Magyar Asszonyt…”
Fehérváry Krisztina:
A népi és a nemzeti viselet a divatban (Magyar Demokrata 2005/16.)

A fenti cikket is megtekintheti modern, FPF alapú digitális kiadásban!