Jubileumi, XXV. Várpalotai Napok Testvérvárosi szerződés Grottazzolinával
A bányásznappal egy időben, szeptember első hétvégéjén rendezték a jubileumi, XXV. Várpalotai Napokat. Péntektől vasárnapig színes szórakoztató műsorokat, kiállításmegnyitókat, koncerteket láthatott a szépszámú közönség. Küldöttséggel érkeztek Várpalota testvérvárosai Petrozsény, Fermo és Wolfsberg, emellett egy újabb olasz kisváros, Grottazzolina képviselői is eljöttek. Ennek oka, hogy ebből az alkalomból írták alá a két település közti testvérvárosi nyilatkozatot.
Az ünnepélyes aláírási ceremónián Grottazzolinát Mariano Ambrogi polgármester és Giancarlo Fermani, Várpalota újdonsült díszpolgára képviselte. A vendéglátók nevében Németh Árpád polgármester és Talabér Márta országgyűlési képviselő mondott köszöntőt. Talabér Márta elmondta, hogy a sportnak, azon belül is a maratoni futóknak köszönhető az új kapcsolat létrejötte. Ez a kezdeményezés azért is örvendetes, mert alulról, a sportemberek egymás közti barátságából, civil akaratából eredeztethető. Németh Árpád polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az új testvérvárosi kapcsolatot a TEMA Hungária Egyesület 2001 óta végzett munkája alapozta meg, s ebben komoly érdemei voltak Várpalota és a környező települések korábbi vezetőinek. A most hivatalossá váló kapcsolat jó alapot szolgáltat arra, hogy a két város önkormányzatai és civil szervezetei közösen pályázhassanak Európa Uniós forrásokra. Mariano Ambrogi, Grottazzolina polgármester üdvözölte a közös uniós pályázati lehetőségeket, majd így folytatta: – Nagy örömömre szolgált, hogy még alpolgármesterként, 1999-ben megismerhettem ezt a várost, élvezhettem a magyar vendégszeretetet, a különleges gasztronómiát. Az elmúlt években részt vettem több közös rendezvényen, amikor megszületett a kölcsönös tiszteleten, a személyes barátságokon nyugvó szoros kapcsolat.
A köszöntők elhangzása után a két polgármester aláírta a testvérvárosi szerződést, majd kölcsönös ajándékokkal pecsételték meg a barátságot. Ezt követően – egy szerény fogadás keretében - immár kötetlen beszélgetéssel fejeződött be a találkozó.
Vk. |