Hetvenedik születésnapját ünnepelte az idén dr. Horváth István, a Balassa Múzeum igazgatója
Az Ezeregyéjszaka esztergomi meséi

Mesébe illő történet az övé, de micsoda mese ez! Mintha az ezeregyéjszaka esz-tergomi fejezeteibe csöppentem volna. Egyre nagyobb ámulattal hallgattam dr. Horváth István, az esztergomi Balassa Bálint Múzeum igazgatójának már-már hihetetlennek tűnő élettörténetét, melyet át meg átszőnek a szinte csodaszámba menő régészeti feltárások. Mert ki hallott már olyat, hogy egy régész a saját ott-honában kutat, s ott egy törökkori fürdőre lel? Ámulatba ejtő véletlenek egész sorozata, csodába illő fordulatok, negyvenéves beteljesült Csipkerózsika-álom, a régi öregek életre kelt meséi!

– Miért akart régész lenni, s főleg miért ennyire Esztergom-elkötelezett?
– A várépítészet, a magyarországi várak egy időben nagyon érdekeltek, de valahogy mindig Esztergom volt a szívem csücske. Felvidékiek vagyunk, apám Bényben volt kántortanító. Két Árpád-kori templom és a Kárpát-medence legnagyobb Árpád-kori földvára található ott, mi ezek tövében éltünk. Később Párkányban laktunk. A konyhánk ablakából a Várhegyet, a várat, a bazilikát csodálhattam gyerekkoromban. 1945-46-ban kényszerűségből átkerültünk Esztergomba. A Vízivárosban kaptunk lakást, ahol az udvarunkat középkori városfal határolta és egy beépített rondella. Az esztergomi Víziváros erődítményének sarkában laktunk. A régi öregek arról meséltek, hogy itt rejtett, betemetett törökkori átjárók, alagutak, fürdők voltak.

– Mikor és hol tanulta ki a régész szakmát?
– Már gyerekként is bejártam a múzeumba, részt vettem Zolnay László ásatásain, mindig is érdekelt a történelem, a régészet. ’56 után bizony nem vezetett egyenes út az egyetemre, évente csupán kis létszámú képzés indult, nehéz volt bekerülni. 1961-ig – ekkor nyertem felvételt az Eötvös Lóránd Tudományegyetemre – repülőgép-műszerészként dolgoztam az esztergomi repülőtéren. Egy történelemkedvelő ezredesnek köszönhetően akkoriban is sokat foglalkoztam a történelemmel, sőt a környék műemlékeit repülőből, a levegőből is megcsodálhattam.
– Az egyetemen László Gyula volt a professzorunk, a Nemzeti Múzeumban pedig Méri István, a középkori osztály vezetője foglalkozott velünk. Ők ketten igazán nagy hatással voltak rám. Egyetemistaként aztán lejártunk a veszprémi múzeumba is, ahol a gyakorlati régészettel, a terepmunkával ismerkedtünk. Éri István volt a megyei múzeum igazgatója, s tőle mindent megtanulhattunk a kiállításszervezésről, a muzeológiáról.

– 1966-ban végeztem. Az egyetemi évek végén megnősültem, a feleségem Szekszárdon volt muzeológus, így egy időre én is odakerültem. Később Szentendrén kaptunk lehetőséget, majd először nekem, később feleségemnek is sikerült Esztergomban állást szereznem régészként, itt, a Balassa Bálint Múzeumban. 1969 óta pedig a múzeum igazgatójaként dolgozom.

– Több mint negyven esztendő a Balassa Múzeum élén. Termékeny évtizedek voltak ezek?
– Amikor ide kerültem, akkoriban nem igazán jutott pénz az ásatásokra, mégis – a csatornázásoknak köszönhetően – rengeteg új adatot sikerült összegyűjtenem. 1974-ben doktoráltam A középkori Esztergom helyrajza című témából. ’74-78 között pedig a múzeumi főállásom mellett az ELTE Régé-szeti Tanszékének külső előadója is voltam.

– Alapvetően a működési területünk a dorogi – korábban esztergomi – járás volt, sok kisebb-nagyobb kutatást hajtottunk itt végre, rengeteg adatot gyűjtöttünk össze. Eddigi legjelentősebb munkám a Magyarország Régészeti Topográfiája című sorozat keretében jelent meg: Esztergom és a dorogi járás régészeti topográfiája címmel. Alkotótársaimmal – feleségemmel, H. Kelemen Mártával és Torma Istvánnal – 1981-ben ezért a munkánkért Akadémiai Díjban is részesültünk.

– 1979-től 1984-ig a nagymarosi vízierőművel kapcsolatos, – Esztergom térségében folytatott régészeti feltárások egyik szervezője voltam. Az 1979-1999 közötti időben (több évi megszakításokkal) az esztergomi vár királyi-érseki palotájának régészeti kutatását vezettem. Ennek során ismertük meg az Árpád-házi ki-rályok palotájának teljes kiterjedését, ill. feltártuk az egykor csodálattal emlegetett „Vitéz érsek palotájának” jelentős maradványait.

– Sajnos – így utólag – úgy érzem túl sok időt fordítottam olyan dolgokra is, ami elvonta a figyelmemet és az energiáimat a régészettől, a tudományos munkától. Nem is annyira a föltáró munkákra szánt időt sokallom, mint inkább a más irányú elfoglaltságaimat. Több cikluson át városi és megyei képviselő is voltam, két cikluson át (1994-2004) pedig – a Balassa mellett – a Megyei Múzeumok Igazgatóságát is vezettem. Ingáztam Tata és Esztergom között. Túl sok időt fordítottam ezekre, és túl keveset az írásra. De legalább a nyugdíjas éveim alatt sem leszek munka nélkül, van mit bepótolnom! Az ásatásokra fordított idő pedig bőven megtérült, hiszen a középkori Esztergomról sok új ismerettel lettünk gazdagabbak, – az utóbbi években pedig több törökkori műemlék is előkerült a föld alól.

– A fürdőről szóló gyerekkori történetek tehát valóságosak voltak?
– Valamennyi történet igaznak bizonyult. 1965-ben – még egyetemista voltam –, amikor a házunk előtt csatornáztak. Akkor végeztem egy kisebb leletmentő ásatást, és egy XVI. századi török fürdőre, valamint más építészeti maradványokra bukkantam. Később a régi lakásunk falait is sikerült megkutatni, s beigazolódott, hogy a ház és a korábban előtte talált leletek összefüggenek. Szép Rüsztem budai pasa építtetett itt egy nagy fürdőt, a Víziváros végében 1560-63 között. Ennek később az ábrázolását is megtaláltam. Előkerültek jelentős építészeti részletek. A pincénkben egy nyolcszögletű fürdőmedence maradványaira leltem, valamint több törökkori ajtó- és ablaknyílásra. Az előszobánkban pedig előbukkant egy törökkori ablak és boltozatrészlet is.

– De a többi török emlékről szóló történet is igaznak bizonyult. Sőt, van még egy különös mesém. Ez is ’69-ben kezdődött. Itt a Víziváros északi végében elbontottak egy házat, így fölszabadult a szomszéd épület fala, amiről akkor már tudtuk, hogy az valamikor egy török imaház volt. Levertük az elbontott ház szobájának a vakolatát, és így előkerült egy nagyon szép, díszes törökkori ajtónyílás, két elfalazott törökkori ablak, aztán még egy, és még egy... Szerencsére itt később komoly kutatásokat tudtunk folytatni, mert amikor a bős-nagymarosi vízierőmű építése megkezdődött, a Nemzeti Múzeum engem kért fel a Visegrád–Esztergom térségében folytatott régészeti feltárások részbeni szervezésére. Raktárként az előbb említett imaház pincéjét béreltük, s így megfigyelhettük a falakat. Kiderült, teljes egészében áll az imaház, csak átalakították, a régi nyílásait befalazták és egy háromszintes lakóházat alakítottak ki benne. Találtunk egy elfalazott kapunyílást a Duna felé a várfalon, a fölötte lévő törökkori feliratos kőtábla, mely Szulejmán szultánnak állít emléket, korábban is ismert volt. A kapunyíláson át a Nagy-Dunára lehetett kijutni az átkelőhelyhez Párkány felé és az egykori hajókikötőhöz.

– Ennek az épületnek a kutatása aztán sokáig váratott magára. 1999-ben jutottunk el odáig, hogy teljesen meg lehessen kutatni, amikor a magántulajdonban lévő épületet megvásárolta a Rosenberg Hungária Kft. Felújítva vendégházként szerették volna működtetni. Elsőként a magyar tulajdonost, dr. Szekeres József ügyvezető igazgatót sikerült meggyőznöm, hogy ez egy különleges, értékes ingatlan, melyet érdemes lenne tovább kutatni. Ő kötélnek állt. A feltárás során kiderült, a török dzsámi teljes egészében áll, csak a minaretje van részben visszabontva, de abból is 10 méternyi fölmenő fal ma is áll, és benne még a csigalépcsőből is 9 eredeti lépcsőfokot megtaláltunk. Mindez meggyőzte az új tulajdonosokat, és folytatódhatott a munka!

Dr. Szekeres József, Rosenberg Hungária Kft.: Beleszerelmesedtünk a dzsáminkba
– 1998-ban egy nagyon jól sikerült évzárás után társam, Karl Rosenberg úr felvetette, hogy vásároljunk egy lerobbant házat, amit a cég majd felújít. Itt szeretett volna megszállni magyarországi üzleti látogatásai során. Körülnézve Esztergomban, a Duna-parton, a vár alatt egy régi épületet találtam. A várról rápillantva gyönyörű látványt nyújtott, s reméltem, mindez Rosenberg úr tetszését is megnyeri majd. Rosenberg úr azonban inkább meglepett volt, mert ennyire idős házra azért nem gondolt. Időközben ugyanis kiderült, hogy az épület már az 1500-as években állt, és az 1600-as években építették át dzsámivá, ma pedig szigorú műemlékvédelem alatt áll. A felújítása így nem is történhetett másképpen, mint a Balassa Múzeum felügyelete alatt. Megkerestük hát a múzeum igazgatóját, dr. Horváth István urat. Megtekintettük a helyszínt, majd az irodájában beszélgetni kezdtünk. Horváth úr olyan lelkesedéssel, odaadó, önzetlen szeretettel beszélt Esztergom történelmi emlékeiről, a dzsámiról, ami az ingatlannal a tulajdonunkba került, hogy egyszerűen beleszerelmesedtünk ebbe az épületbe. Rosenberg úrral mindketten szeretjük a történelmet, s úgy döntöttünk, helyreállítjuk ezt a műemléket. Felajánlottuk a múzeumnak, hogy mi finanszírozzuk a munkát, és a múzeum irányításával végezzük el a feltárási és felújítási munkákat.
– A döntésünket egy korábbi személyes élményem is befolyásolta. Egy külföldi utam során sétálgattam egy kisvárosban. Azt vettem észre, hogy egy épületen, amely nagyon szépen helyre lett állítva, egy táblát helyeztek el: „felújította a Siemens AG”. Ugyan így egy másikon, harmadikon egy másik nagynevű cég neve állott. Valójában már akkor megfogalmazódott bennem, hogy milyen jó, hogy vannak ilyen társaságok, akik ilyesmire is képesek. Jó volt erre visszagondolni akkor, amikor mi is úgy döntöttünk, hogy felújítjuk ezt az épületet. Úgy éreztem, ezzel nekünk is sikerül valami olyasféle többletet adni az embereknek, ami túlmutat a mindennapi munkánkon.
– Összesen 1500 m3 föld kitermelésére került sor régészeti módszerekkel. Az egész feltárás és a felújítás során dr. Horváth István volt az a szakember, aki vezette,  figyelte, ügyelte, segítette a munkánkat. Gyakorlatilag napi kapcsolatba kerültünk vele. Átbeszéltük a terveket, kikértük a véleményét, a régészeti, történelmi információkra ala-pozva igyekeztünk a tervezőket abba az irányba vinni, hogy a felújítás eredményeként olyan épületet kapjunk, amely hiteles képet ad majd erről az épületről. Persze a felújítás során – a feltárt adottságoknak megfelelően – számtalanszor át kellett alakítanunk a terveinket. Rengeteg késő délutáni, esti elfoglaltságot adott nekünk mindez, s Horváth úr idejét, erejét nem kímélve mindig ott volt velünk. Jó munkakapcsolat alakult ki közöttünk, s számomra óriási megtiszteltetés, hogy egy ilyen különleges, szaktudással rendelkező emberrel dolgozhattam, hogy ilyen közel engedett magához. Az az alázat, szerénység, ahogyan ő a város értékeihez, az ezzel kapcsolatos munkákhoz hozzááll,  olyan kivételes adottságra utal, ami mindenképpen nagy tiszteletet érdemel.
– Ez egy különleges, a XVII. században, 1605-ben épült műemlék, a valamikori török birodalom területén ez a legészaknyugatibb dzsámi, egy erődtemplom, amely a várfalra épült. Különleges, mert egy gyilokjáró megy keresztül az épületen, ahol egykor a katonák közlekedtek, amikor a várat védték. Különleges, mert a minaretje egy átjáróval van ellátva, de azért is, mert az épület kétszintes, az alsó szinten egy középkori utat találunk, a felső szint pedig a szakrális tér. Ilyen templomot, török dzsámit ezen kívül csak egyetlenegyet találhatunk. Európában több nincs belőle.
– A dzsámi mellett áll az ún. Malom bástya, a későbbi török fürdő. Vitéz János ideje előtt ez egy egyköves malom volt, amellyel gabonát őröltek vízi meghajtással. 1470-től pedig 210 éven keresztül itt egy vízgép működött, amely a Malom bástya mellett lévő toronyból a vizet a várba juttatta fel. Mi ezt a szerkezetet reneszánsz vízgépnek neveztük el. Az 1400-as évek nagyszerű technikai vívmánya volt a maga 62 méter emelőmagasságával. Minden elismerésünk az elődeinkké, akik ezt akkor meg tudták valósítani. Később ezen a területen egy fürdőt alakítottak ki a meleg víz hasznosítására, s ez egészen az 1950-es évekig közfürdőként működött.
– A mellette lévő harmadik épület egy vasöntöde, ahol prímási öntöde működött, majd ezt egy Petz nevű  úriember bérelte. Ő maga a dzsámi épületében lakott, és itt üzemeltette a vállalkozását. Külön érdekesség, hogy Petz úr alapította meg az esztergomi Marógépgyár elődjét, a Szerszámgépgyárat is.

– Még egy kutatásom nyúlik vissza ugyancsak 1969-ig. A Víziváros déli végében, pont ott, ahol a mese egy eltemetett török fürdőről szólt, egy kertet be akartak építeni. Már az építési engedélyek is megvoltak. Három kutatóárkot ástunk, s kiderült az épület oly annyira áll a föld alatt, hogy a boltozat indítása is megvan, tehát a kupolája magasságáig be volt temetve.
– Megtaláltuk a török fürdőt és a 4,5 méter magasan kiálló városfalat, amelyet ha teljesen feltárnánk, 9 méteres lenne! De veszélyben volt itt egy sokszögalakú bástya és egy rondella is, amit szintén a törökök építettek. A hatóságoktól kértem, hogy védjük meg ezeket a műemlékeket, és hosszas utánjárás után végül a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Fülep Ferenc vállalta az ügyet, levédette a területet, úgyhogy a tervezett ház mégsem épülhetett meg itt.
– A felsorolt események 1969-ben történtek. Negyven évvel később, a tavalyi évben sikerült csak kiásnunk mindezt a föld alól. (A feltárás jelenleg is folyik.) Ezt a fürdőt a várfal oldalában a szolgaféle népek és az idegenek használták egykoron, akik nem mehettek be az erődítménybe, a Vízivárosba. Eredeti formájában helyre lehet majd állítani.
– Régészkedésem kezdete kötődik ehhez az épülethez. Már gyerekként, fáklyával a kezemben a pincéket bújva kerestük a mesebeli fürdőt! Negyven év után adatott meg, hogy a gyerekkori álmot, a régi öregek meséjét valóra váltsam! Igazi ajándék – mondhatjuk úgy, születésnapi ajándék – mindez, hiszen ilyen jó állapotú törökkori műemlék bizony manapság már nem sok kerül elő.

Cseh Teréz