Vasúti felújítások Dorog közelében
Mintegy hatvanmilliárd forintból újulhat meg a Budapest–Esztergom vasútvonal. A rekonstrukció eredményeként a csúcsidőben óránként és irányonként négy vonattal számolhatnak majd az utasok.
A Pilis-vidék utóbbi 20 évben bekövetkezett rohamos felértékelődése – a városi lakosság kitelepülése, az iparfejlesztés, az egyetemalapítás, a Mária Valéria híd megnyitása stb. – következtében a térségi közlekedési rendszerek korszerűsítése elengedhetetlenné vált. A tervek szerint 58 milliárd forintból újulhat meg a Budapest Nyugati pályaudvar és Esztergom közötti vasútvonal.
A rekonstrukció során átépítik, illetve egy rövidebb szakaszon második vágánnyal bővítik az Újpesti vasúti híd és Piliscsaba közötti vonalszakaszt. Ugyancsak átépítik a Piliscsaba és Dorog közötti pályaszakaszt, Dorog és Esztergom között pedig felújítási munkálatok várhatóak – tudtuk meg a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. illetékesétől.
A tervek tartalmazzák a dorogi intermodális közlekedési csomópont kialakítását is a volt brikettgyár területén.
A jövő év közepén kezdődő munkálatok eredményeként a pályaszakaszon a sebesség a jelenlegi óránkénti 60 kilométerről 70-100 kilométeresre növekszik. A tengelyterhelést az Újpesti vasúti híd és Dorog között a tervek szerint 22,5 tonnára emelik.
Az átépítéssel a menetidő jelentősen lerövidül, és a korszerűbb pálya révén a zajterhelés is lényegesen mérséklődik. A felújítás nyomán a csúcsórákban a követési ütem 15 perces lesz. Ez azt jelenti, hogy ezekben az időszakokban óránként és irányonként négy vonattal lehet számolni. A beruházás, amely várhatóan 2013 végére készül el a Közlekedési Operatív Program (KÖZOP) keretén belül uniós forrás társfinanszírozásával valósul meg, aminek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az Európai Unió fedezi Munkatársunktól |