A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. egyik elsődleges feladatát jelenti a Regionális Fejlesztési Tanács és annak 3 bizottsága, valamint 9 munkacsoportja működtetéséhez kapcsolódó feladatok ellátása, melyek során az ülések előkészítését, a szükséges döntéselőkészítő anyagok, javaslatok dokumentációk elkészítését és elkészíttetését végezzük. Feladataink közé tartozik még a Regionális Fejlesztési Tanács döntéseinek végrehajtása és annak ellenőrzése. A Regionális Fejlesztési Tanács és az Ügynökség Kht. elismertségét elsősorban az általa nyújtott szakmai szolgáltatásokon keresztül szeretné megalapozni. Egyik ilyen szolgáltatásunk a Pályázati Információs Szolgálat, amely ingyenes működtetésével naprakész módon információt szolgáltatunk az aktuális pályázati lehetőségekről a Közép-Dunántúli Régióban. Elsősorban a Regionális Fejlesztés Operatív Programjához kapcsolódóan a hét minden napján telefonon és e-mail-ben érkezett kérdésekre adunk választ. Minden kedden és csütörtökön előzetes bejelentkezés alapján személyes konzultációs lehetőséget biztosítunk szakértőink segítségével az érdeklődők számára annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló források hatékony felhasználását elő tudjuk segíteni.
2004. év februárjában befejeződött a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. felkészülése annak érdekében, hogy sikeresen részt vehessen az EU Strukturális Alapja hazánkba érkező forrásainak pályázati úton történő felhasználásában, ezen belül a Regionális Fejlesztési Operatív Programhoz kapcsolódó pályázati rendszer lebonyolításában. Ez a munka a 2004. évtől folyamatosan ellátandó feladatot jelent szervezetünknek.
A Regionális Fejlesztés Operatív Programjának megvalósítása érdekében 2004. február 17-étől két lépcsőben meghirdetett pályázatokra eddig összesen 99 db pályázat érkezett be a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséghez. 36 db pályázatot kellett elutasítani, és jelenleg 9 db pályázat esetében folyik az ellenőrzés, a szakmai értékelés. A folyamatos pályázatbenyújtás lehetővé tette, hogy az elutasított pályázatokat, az átdolgozást követően legtöbb esetben újra benyújthatták az első körben elutasított fejlesztési projektek gazdái. A befogadott 99 pályázat megvalósítására összesen mintegy 17 milliárd forintnyi fejlesztési forrást igényeltek a pályázók a lent található táblázat szerint.
A benyújtott támogatási igények egyes intézkedések tekintetében már jelenleg is elérik, illetve túllépik a régió rendelkezésére álló pénzügyi keretet, ezért a program irányító hatósága 2004. november 5-ével minden régióban felfüggesztette a beruházási típusú pályázatok befogadását. A humánerőforrás fejlesztéshez kapcsolódó pályázati lehetőségek továbbra is pályázhatók, mivel a rendelkezésre álló forrást az eddig beérkezett igények még nem merítették ki.
Elérhetőségek: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi utca 25. Telefon: 22/517-370, Fax: 22/312-340,
Honlap: www.kdrfu.hu, e-mail cím: info@kdrfu.hu |