Interaktív táblák Gyermelyen is
Gyermely-Máriahalom Közoktatási Intézményi Társulás nevében Gyermely Község Önkormányzata, mint gesztor, a TIOP -1.1.1-07/1 kódjelű kiírás keretében 2007-ben meghirdetett A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése elnevezésű konstrukcióra nyújtotta be pályázatát.
ismételten be kellett nyújtani, Infokommunikációs eszközök beszerzése az Általános Művelődési Központ Gyermely számára címmel. A pályázat mindenben megfelelt az előírt tartalmi, jogosultsági szempontoknak, így az önkormányzat 6 911 000 Ft, azaz hatmillió-kilencszáztizenegyezer Ft összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesült, mely 100%-os támogatás. A támogatói okirat 2010. október 13-án lett hatályos. A megvalósításhoz beszerzési eljárással választották ki a PC-HÁZTERV Kft.-t., amely 2011. február 1-jén szerződését teljesítette, leszállította a technikai eszközöket. A projekt keretében 10 db komplett iskolai munkaállomást (PC+monitor), 4 db – interaktív táblát, Notebook-ot, projektort is magában foglaló – tantermi csomagot, 1 db alkalmazás szerver csomagot (1 db alkalmazás szerver, 1 db szerver szoftver), valamint 1 db Wifi csomagot szereztek be. A szállító térítésmentesen kiegészítő oktató szoftvereket, mobil adathordozókat, illetve tartalék laptopot (garancia biztosítására) is az iskola rendelkezésére bocsátott. Az eszközök használatával kapcsolatosan képzésen is részt vettek a pedagógusok. Az infokommunikációs technológiai (IKT) csomagok a jövőben lehetővé teszik többek között a digitális tartalmak óraközi használatát, csoportos vagy egyéni feladatmegoldást, elektronikus számonkérést és vizsgáztatást, szaktantárgyi oktatást, nyelvoktatást. Az interaktív táblák megújult, szórakoztatóbb, kreatívabb oktatást tesznek lehetővé, elősegítik a kreatív problémamegoldást, a csoportmunkát. A projekt hosszú távú célja, hogy az infokommunikációs infrastruktúra fejlesztésével lehetővé váljon napjaink korszerű oktatási módszereinek alkalmazása. Egy „intelligens” iskola működtetésével színvonalasabb, gyakorlatiasabb oktatás valósulhat meg, illetve a tanulók kulcskompetenciái (pl. szövegértés, nyelvismeret) könnyebben fejleszthetők. |