Négy csillagot kapott a sümegi Hotel Kapitány
A sümegi Hotel Kapitány 117.950.935 forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert el a Közép-dunántúli Operatív Program „Nagy projektméretű kereskedelmi szálláshelyek fejlesztése” pályázat keretében ”A Hotel Kapitány**** három csillagos szállodai részének bővítése, átalakítása négy csillagos szállodává” című projekt megvalósítására. Az elkészült beruházást ünnepélyes keretek között adták át.
A Hotel Kapitány nyertes pályázatának segítségével a szálloda – egyébként kihasználatlanul működő – háromcsillagos szárnyának felújítása történt meg a meglévő 28 szoba átalakításával, 14 új szoba építésével és emeletráépítéssel, amelyeknek köszönhetően a komplexum 157 férőhelyesre bővült. Bár kis családi vállalkozásként indultak 20 évvel ezelőtt, a sümegi várhoz kapcsolódó idegenforgalmi vállalkozásoknak mára komoly szerepük van a térség foglalkoztatásában, emellett pedig jelentős turisztikai célpontok is – hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében a sümegi vár várkapitánya. Papp Imre elmondta, az itt dolgozók 35%-a diplomás, de akár a szállodai szolgáltatásokról, akár a rendezvényekről legyen szó, nagyon sok szakmunkást is alkalmaznak. Ennek eredményeként a négycsillagos hotel, és a hozzá tartozó többi idegenforgalmi egység a térség és Sümeg város legnagyobb foglalkoztatója, valamint a legnagyobb idegenforgalmi adóbefizetője is – fogalmazott a várkapitány. A Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke beszédében elmondta, már tíz évvel ezelőtt a Széchenyi Tervben is megfogalmazták a turisztikai és idegenforgalmi fejlesztések fontosságát, mivel az ágazatnak hatalmas munkaerőigénye van, és ahol ezek erősek, ott pozitív gazdasági változások is bekövetkeznek. Lasztovicza Jenő hangsúlyozta, a sümegi vár és a környezetében megvalósított beruházások is ezt támasztják alá. A közgyűlés elnöke szerint minden egyes forint, ami a vár fejlesztését szolgáló befektetésekben realizálódik, az nagyon jó helyre kerül, hiszen az itt található komplex turisztikai attrakció nem csak a térség, hanem az ország arculatát is meghatározza. A Hotel Kapitány projektátadó ünnepségén Rátosi Ferenc, Sümeg város polgármestere is méltatta a beruházást, és kiemelte annak a városra gyakorolt pozitív hatásait. A rendezvényen végül Papp Imre várkapitány kalauzolásával bemutatták a szálloda fejlesztéssel érintett részlegeit. |