Motoros kerti kisgépek hazai gyártója A Robix Hungary Kft. tovább bővíti zirci üzemét
A Robix Hungary Kft. saját fejlesztésű motoros kerti kisgépeit, a Robi gépcsaládot ma részben központi telephelyén, Veszprémben, részben pedig zirci üzemében gyártja. Németh László ügyvezető igazgatóval cégükről, termékeikről és terveikről beszélgettünk.
– Termelő vállalkozásként hogyan érintette önöket a világgazdasági válság? – Szerencsére csak minimális visszaesést érzékeltünk. Elsősorban a volt KGST-piacokra, Kelet-Európába – Romániába, Ukrajnába – szállítunk. De nyugati kereskedő partnereinknél sem érzékeltünk számottevő visszaesést a forgalomban. 2010-ben komoly fejlesztéseket hajtottunk végre. Robi termékcsaládunk bővítése mellett megvalósult számos más beruházás, összesen 3-400 millió forint értékben, s úgy tervezzük, hogy 3-5 év alatt ez az összeg el fogja érni az egymilliárdot.
– Beszéljünk a termékekről, a termékcsaládról is! – Speciális magyar igényeket is kiszolgálunk, ám termékeink eljutnak a kelet- és nyugat-európai piacokra és a tengeren túlra is. Mezőgazdasági kisgépkereskedők, illetve főleg a nagy áruházláncok – Baumax, Praktiker, Bauhaus – a partnereink. Népszerűek szemestermény-darálóink, roppantóink. Ez utóbbi felkapott termékké vált a söriparban – elsősorban az Egyesült Államokban és Japánban –, és a különleges gyártási eljárásunknak köszönhetően mondhatni egyedülálló minőséget képviselünk ezen a piacon. – A legtöbbet kerti kisgépekből, kapálógépekből, fűkaszákból, mulcsozókból és kommunális kisgépekből gyártunk, de szőlő- és gyümölcsfeldolgozó berendezéseink is népszerűek a hobbi kategóriában, csakúgy, mint STERIMOB magasnyomású mosó és fertőtlenítő berendezéseink.
– A központjuk Veszprémben van. Itt folyik a termelő munka is? – Egy része igen, egy része pedig zirci telephelyünkön. Terveink szerint rövidesen a teljes termelést áthelyezzük zirci gyártócsarnokunkba, és itt Veszprémben csak egy kereskedelmi egységet és egy kisebb összeszerelő üzemet fogunk működtetni. Ma a két telephelyen összesen kétszáz fővel dolgozunk, s ha a terveink valóra válnak ez a létszám a közeljövőben növekedni fog.
Cseh Teréz
„Univerzális kaszáló és talajmaró félprofi kerti gép kifejlesztése” GOP-1.3.1-08/B-2009-0015 számú projekt
A Kárpát-medence népei, lakói évszázadok óta aktív mezőgazdasági tevékenységet folytatnak e folyókkal szabdalt, magas hegyláncokkal övezett, változatos domborzatú területen. Elismert tény, hogy ez a topográfiai terület több gazdálkodási ágazatban – világviszonylatban is – kiváló természeti adottságokkal rendelkezik. Az itt élő családok és gazdálkodó közösségek mindig kiemelten foglalkoztak szőlő- és gyümölcstermesztéssel, a kerti gazdálkodás hagyományos növényi kultúráival. A ROBIX HUNGARY Mezőgazdasági Gépgyártó Kft. gépgyártási és termék fejlesztési tevékenységének filozófiája, hogy Közép-Európa régiójában tevékenykedő családi és farmer gazdaságoknak, kertészeti vállalkozásoknak a kor műszaki színvonalának megfelelő, a modern agrárgazdálkodási követelményeknek eleget tévő gépeket és berendezéseket biztosítson. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztési projekt – a ROBI-REKORD-352T univerzális kertészeti gép – magas műszaki színvonalon elégíti ki a felsorolt követelményeket. A gép széles munkaeszközparkjával – sík és domborzati viszonyok között egyaránt – kiválóan alkalmas szálas termények kaszálására, betakarítására, szántási műveletre, rotációs talajmegmunkálásra, gyomtalanítási, növényvédelmi tevékenységre, szállítási, vontatási feladatok ellátására. Az új fejlesztésű termék piaci pozíciója elősegíti a vállalkozás munkahelymegtartó – képességének erősítését, egyben számos – a cég anyagbiztosítási rendszerébe beszállító – további kis vállalkozásnak ad rendszeres megbízást.
A projekttámogatás összege: 151.500.000,- Ft Kedvezményezett: Robix Hungary Kft. 8200 Veszprém, Viola u. 12 Bővebb információ kérhető: Tel.: 88/577-900 Fax.: 88/423-834 E-mail:trade@robix.hu |