BEK, EHF-kupa, bajnoki és kupagyőzelmek sorozatban
Detti, a dunaújvárosi aranygyáros

Orsó-Ferling Bernadett igazi sportos családból származik. Édesapja futballozott, majd edzősködött, édesanyja pedig kézilabdázott, így természetes volt, hogy ő is sportoló lesz. Tizenhat éve él Dunaújvárosban, a női kézilabdacsapat irányítója, vezéregyénisége, sőt a legutóbbi időkig a klub elnökeként is dolgozott.

- Hogyan kerültél Dunaújvárosba?
- Tatabányán születtem, itt kezdtem kézilabdázni. 1994-95-ben játszottam egy idényt a TF csapatában, majd 1995-ben, rögtön érettségi után hívott a Dunaferr. Azóta is itt játszom, itt lakom, ide mentem férjhez, egyszóval jól itt ragadtam.

- Milyen eredményeket értél el a csapattal?
- Megpróbálom felsorolni. Ötször lettünk bajnokok és ugyan ennyiszer nyertük el a Magyar Kupát is. A nemzetközi porondon 1998-ban EHF-kupa győztesek lettünk, majd rá egy évre megnyertük a BEK-et is. Ráadásként a szezon végén sikerült elhódítanunk az Európai Szuperkupát is.

- És a nemzeti válogatottal?
- A 2003-as horvátországi vb-n debütáltam először világversenyen, ahol ezüstérmesek lettünk. A következő év egy EB bronzot, és egy olimpiai ötödik helyezést hozott. 2008-ban, a pekingi olimpián pedig a negyedik helyen végeztünk. Ekkor kihagytam három évet, hiszen megszületett a kislányom, Virág. Az előző szezonban tértem vissza a pályára, szerepeltem a válogatottban is, ám mostanra úgy döntöttem, hogy visszavonulok a nemzeti csapatból. A Dunaferr-ben még egy-két évet szeretnék játszani, ezt követően pedig ismét elgondolkodunk a családi utánpótlás létszámának növelésén.

- Milyen volt Dunaújvárosban kézilabdázni az „aranykorban”, azaz 1998 és 2004 között?
- Nagyon jó volt mindig a közösség, és bár számos nehézséggel küszködünk manapság, de most is nagyon jó a hangulat. Régebben ez még jellemzőbb volt, hatalmas sportélet zajlott a városban. A különböző sportágak játékosai összejártak, közös bulik voltak, jártunk egymás meccseire, és szurkoltunk a többieknek. Így ismertem meg a férjemet, Orsó Lászlót is, aki jégkorongozó volt. Igaz hogy elkerült Fehérvárra, így az első két évünk kissé kaotikusra sikeredett, de utána rendbe jöttek a dolgok, és összeházasodtunk. Emellett az is fontos, hogy a csapattársak közül többen is mentünk a válogatott edzőtáboraiba, ez pedig még jobban összekovácsolt bennünket.

- Két évvel ezelőtt vezetői munkakört is vállaltál a dunaújvárosi női kézilabda érdekében. Nehéz volt a klub elnökének lenni?
- A közelmúltban adtam át másnak ezt a tevékenységet. Nagyon nehéz volt csinálni, óriási volt a felelősség.  Azt, hogy mások boldogulása, élete az én kezemben is van nem egyszerű dolog feldolgozni. Működött egy darabig, de az utolsó félév nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, ezért úgy döntöttem, hogy visszaadom a megbízást. A jövőben Fehér Tamás viszi tovább az elnöki teendőket, aki pénzügyi szakemberként nagyobb hatékonysággal tudja ellátni ezt a feladatot.

- Hogy látod a dunaújvárosi női kézilabda jövőjét?
- Jelenleg nem túl fényes a helyzet, szerintem ez az év arra fog rámenni, hogy anyagilag rendbe tegyük, stabilizáljuk a klubot. Ez most valószínűleg a legfontosabb feladat, még az eredményesség elé is kerül jelenleg. Azért nem vagyunk elkeseredve, hiszen nagyon sok tehetséges fiatal van a csapatban, akik most kényszerből ugyan, de be lettek dobva a mély vízbe. Úgy tűnik meg fogják állni a helyüket. Úgyhogy nem kell bennünket annyira félteni!

veér