Az ÉDV Zrt. éves találkozója
Az immáron hagyományosnak számító, évzáró önkormányzati találkozóit rendezte meg az Északdunántúli Vízmű. A települések és a szolgáltató 2011-es évének összegzése mellett a küszöbön álló új „viziközmű” törvény is napirendre került.
– Az eltérő területeken eltérő gondokat tapasztalhatunk, de vannak közös pontok is. Vállalatunk célja a hosszú távú, biztonságos ellátás mellett a társadalmi felelősségvállalás is – kezdte beszédét Dr. Jelen Tamás, az ÉDV Zrt. vezérigazgatója. Elmondása szerint 2011. számukra a felelősségvállalás éve volt, hiszen a cég elnyerte a „Legjobb Női Munkahely” díját, valamint a Családbarát Munkahely pályázatán is első helyet ért el. Emellett véradással, a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával és a megyei szennyvíztisztítók felújításával is jelezték: a közügyek számukra szívügyek. A 2012-es év ugyan nehéz lesz, hiszen a vízgazdálkodásra szánt állami költségvetés jelentős csökkenésével kell számolni, azonban a vízdíjak várhatóan nem fognak változni. A jövőt érintő további témákat a közmunka programok, illetve egy – egyelőre csak kísérleti jelleggel működő – új vízóra leolvasási rendszer szolgáltatta. A konferencia idején a magyar parlamentnél már benyújtott, de még el nem fogadott „viziközmű” törvénytől pedig egy integrált szabályozás várható. A törvénytervezet alapelvei: a természeti erőforrások védelme, az ellátás biztonsága és felelőssége, a „szennyező fizet” elve, regionalitás, és a költségmegtérülés (legkisebb költség) elve. A törvény pontjai 2012-től szakaszosan lépnek hatályba. Taizs Gergő |