Alakulóban a várpalotaiság a hatvanéves városban
A történelmi örökség kötelez

– Várpalota jelenét semmiképpen sem érthetjük meg a múlt ismerete nélkül. A terület a rézkor óta lakott, történelmi örökségünk a város ékessége, a Thury-vár, amely az egyik legjobb állapotban fennmaradt középkori erődítés az országban – ezzel a gondolattal kezdte beszélgetésünket Talabér Márta, Várpalota polgármesterasszonya.

– Szintén fontos a mezővárosi múlt – folytatta a polgármesterasszony -, amit aztán felváltott a XX. század elején elindult bányászkodás, majd ez utóbbira épülve az 50-es évek iparosítása.  Várpalota lakossága rövid idő alatt ötszörösére nőtt, az ország minden területéről érkeztek ide emberek a bányához dolgozni. Az én édesapám is így került a vidékre Zala megyéből. Az erőteljes iparosítás egyfelől megváltoztatta a város képét, másfelől anyagi biztonságot, viszonylagos jólétet biztosított az itt élőknek. Ez így ment a 80-as évek végéig, amikor következett a rendszerváltás, amit az itt élők igen megszenvedtek. Ez a bánya, és az arra épült egyes ipari üzemek bezárásának volt köszönhető. Több ezer munkahely szűnt meg, és ezt a sokkot mind a mai napig nehezen heverte ki a város. Ma nagyon sokan kénytelenek távolabbi településekre elutazni munkalehetőségért. Jelenleg ebben a kettősségben élünk, hiszen még sokan emlékeznek a régmúltra, és felemlegetik azt, hogy az egy könnyebb időszak volt, és nehezen élik meg, hogy most ez másképp van.

– A múlt árnyékában milyen mozgástere van az önkormányzatnak?
– A korábbi intézményrendszer jelentős része megmaradt, viszont a pénztelenség látszik, mert nagyon sok felújítás, beruházás elmaradt a város szűkös lehetőségei, illetve a kistérség által környezetvédelmi rehabilitációs programra a 90-es évek közepén felvett ún. japán hitel (amit most szerencsére elengedtek) törlesztése miatt. Jelenleg e tekintetben fordulópontot élünk, hiszen az összességében elengedett 3,5 milliárd forintnyi összegből Várpalotára majdnem 2 milliárd jutott. Ezzel egyébként már a magyar államnak tartoztunk, tehát nem volt egy klasszikus devizahitel. Így mostanság lehetőségünk van fejlesztésekre. Nagyon sok pályázatot adunk be, és megpróbáljuk intézményeinket, amennyire lehet, korszerűsíteni. Persze vannak még futó, és befejezett pályázataink is. Ez utóbbiak közül kiemelkedik a Thury-vár rekonstrukciója, amely 2011-ben fejeződött be, közel egymilliárd forintból sikerült felújítani és látogatóbaráttá, érdekesebbé tenni. Folyamatban van az emelt szintű járóbeteg szakellátásos pályázat, illetve Tési domb rehabilitációja. Itt sok minden megvalósulhat, parkolókat, házakat, utakat újíthatunk fel. Egy helyi termékeket népszerűsítő pályázaton is nyertünk, ami azt jelenti, hogy a környékbeli bakonyi gazdáktól, lehetőleg első kézből lehet majd jó minőségű, friss árut olcsón megvásárolni. Erre a célra a volt bánya-orvosi rendelőt fogjuk felújítani mintegy ötvenmillió forintból. Nagy összeghez juthat most a város két sportszakosztálya is. A látványsportágakra vonatkozó társasági adókedvezmény jóvoltából 62 millió forintot tudunk fordítani a kézilabdára és a focira, elsősorban utánpótlás-nevelésre, 20 millió forintot pedig létesítmény-fejlesztésre. Ebből a Gál Gyula Sportcsarnokban elsősorban az öltözőket szeretnénk felújítani. Korábban nyertünk hatmilliót, amelyből térelválasztó, illetve egy mozgássérült mellékhelyiség kialakítására kerülhet sor. A sportcsarnok egyébként is nagyon rossz állapotban van, ezért beadtunk egy energiahatékonysági pályázatot is a teljes külső szigetelés, fűtéskorszerűsítés és nyílászáró csere érdekében. Belekerült a projektbe a polgármesteri hivatal nyílászáró cseréje illetve fűtéskorszerűsítése is, valamint ugyanez a Várkert Általános Iskolánál, ami a város legnagyobb iskolája. Bizakodunk abban, hogy pozitív bírálatot kapunk ebben az esetben is.

– Létezik olyan, hogy várpalotaiság?
– Igen, ez szerintem egyre inkább kezd kialakulni, mert felnőtt egy generáció, amelyik már várpalotainak érzi magát. Igyekeztünk a várossá avatás 60. évfordulójának ünnepségeit is úgy megszervezni, hogy az ne csupán egy protokolláris rendezvény legyen. Az óvodásoktól kezdve a kilencven évesig mindenkit be akartunk, és be is tudtunk vonni. A gyerekeknek például a Pegazus Bábszínház tartott egy nagyszerű délelőttöt, olyan játékokat találtak ki, amelyben a kicsiknek meg kellett védeniük várpalotaiként a várat. Az iskolásoknak szervezett vetélkedő is a várpalotai ismeretekről, a várpalotaiságról szólt. A gálaműsorban a városból elszármazott, illetve valamilyen kapcsolatban álló művészek léptek fel, a nagyon jó visszhang azt bizonyítja, sikerült megmutatni, hogy milyen értékekkel is bír Várpalota. De a fotókiállítás, Leitner Feri bácsi könyvbemutatója, a képzőművészek kiállítása, az iskolai színjátszók bemutatkozása, a városrészek sportvetélkedője is nagyon jól szolgálta ezt a célt.

– Milyennek szeretné látni Várpalotát negyven év múlva, a várossá avatás századik évfordulóján?
– Ma – én úgy látom – Palota egy kicsit elzárt város. Sokan sok mindent tudnak például a várról, a Trianon Múzeumról, sokan látogatják a rendezvényeinket, és rácsodálkoznak, hogy jé, de szép hely, és még sosem jöttem be megnézni! Szeretném, ha mindenki ezt mondaná, és ne csak az jusson eszükbe az embereknek rólunk, hogy ez egy iparváros, amit régen a piszkos tizenkettő közé soroltak, most meg télen állandóan szmogriadó van benne! Fontos az is, hogy a meglévő ipari parkba végre új befektetők jöjjenek. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor kettő, nyolcvan főt foglalkoztató üzem indulhat 2012-ben, és remélem, hogy a következő negyven évben még számos cég követi a példájukat!

vk.