Várpalota története az őskortól napjainkig

Budapesttől 90 km-e, két patinás megyeszékhely, Székesfehérvár és Veszprém között félúton van Várpalota, a Bakony lábainál, a Balatontól alig 30 km-re. A kedvező adottságok indokolják, hogy területe és környéke ősidők óta lakott táj. A rómaiak ittlétének emlékét idézi a római kori kőgát- a 8-as számú főút mellett Öskü irányában- és Székesfehérvár irányában, Inota határában a két helyreállított halomsír. A kőemlékek a vár kőtárában tekinthetők meg.

Várpalota őskora
Várpalota határának északi része lakhatatlan területnek számító, víz nélküli erdős hegyvidék volt az őskorban. A határ déli részét elfoglaló Sárrét és főleg a patakok mente ellenben kiváló élőhelyet jelentett a korai földművelők számára, így nem véletlen, hogy ezen a területen kilenc olyan lelőhelyről is tudomásunk van, ahol találtak neolitikus korból származó kerámiákat. A város mostani területén feltárásra került két rézkori és öt bronzkori lelőhely is, melyek egy része bronzkori telepből illetve temetőből áll.

A római kor
Várpalota környékén a római korban igen intenzív élet folyt. A táj hasznosításának legkülönbözőbb nyomai figyelhetők meg, sok esetben mind a mai napig. Elég, ha a Várpalota és Öskü közötti gátra gondolunk, vagy a bántapusztai kőbányában bukkannak elénk a hajdan volt használatra utaló nyomok. Az itt élők hétköznapjai az egykori lakóhelyek, a kisebb falusias települések, ill. a villagazdaságok helyén talált tárgyak segítségével rajzolhatók meg, míg a holtak világát a temetők jelzik. Ez utóbbiak közül a legismertebb a két, inotai halomsír (tumulus), melyek sajátos csoportját képzik a temetkezéseknek. Az inotai halmok kora a Kr. u. 1. század vége- 2. század eleje közé tehető. A tumulusok leletanyaga között van kézmosó készlethez tartozó kancsó és tálka, bronz- és üvegedények, különböző fegyverek és lószerszámzat is. A feltárás során hét darab késő római korra keltezhető csontvázas temetkezés került elő. A sírokat az egykori körítőfal mentén ásták meg, leletanyaguk nagy hányada Kr. u. 4. századi kerámia. A nyolcadik csontvázas sír melléklet nélküli, Ny-K-i tájolású volt, ami valószínűsíthetővé teszi a kora középkori keltezést is.

A honfoglalás kora
Várpalota város területén több honfoglalás kori, a 10. század végére, 11. század elejére keltezhető temetőt, vagy település nyomait ismerjük.

Kálvária
1912-ben a mészkőbányában három honfoglalás kori sírt találtak, amelyekben ezüstberakásos kengyelek, zabla, tegezvasalások, íjcsontok, ruhadíszek voltak. E temetkezések arra utalnak, hogy a térség ellenőrzését, az erre vezető kereskedelmi út felügyeletét harcosok láthatták el.

Semmelweis utca 55. és környéke
1985-ben a Semmelweis utca 55. számú telken építkezés közben került elő a temető egy sírja, amely a sírrablók ellenére is gazdag leleteket tartalmazott. A sír felfedezése utáni években további temetkezési helyeket tártak fel az ásatások során. Közülük elsősorban a női temetkezések tűnnek ki gazdagságukkal. A sírokban megfigyelt fém ruhadíszek elhelyezkedése alapján sikerült rekonstruálni a korabeli viseleti szokásokat is. A női sírokban találtak öntött bronz ruhadíszeket, gombokat, karpereceket, gyűrűket és nyakpereceket is. A férfi sírokból vas kések, nyílcsúcsok maradtak meg. Érdemes kiemelni, hogy az egyik feltárt sírban egy gyermek maradványait és gyöngyök közé fűzve kis ólom keresztet találtak.

Unio homokbánya
Az 1993-as Rhé Gyula vezette ásatás, és az 1963-as Bóna István-féle hitelesítő ásatás során kora Árpád-kori házak kerültek elő: földbe mélyített, szabálytalan négyszög alakú épületek és vasolvasztó műhelyek.

Széhel, Szénhely
Az Unió-homokbánya északnyugati részéhez kapcsolódó réten 1963-ban Bóna István régész kora Árpád-kori, körülbelül 9-11. századi falu részletét: É-D-i irányú sorba rendezett három házat, egy ovális alakú, kőből épített vasizzító kemencét és egy 15 X 6 méter alapterületű műhelyt tárt fel. A viszonylag kis méretű (körülbelül 3X4, 4X5 méter), félig földbe mélyített, nagyjából négyszögletes alaprajzú, egyetlen helyiségből álló veremházak tetőszerkezetét egykor cölöpök tartották, egyik sarkukban kőből rakott, patkó alakú kemence állt, amely egyaránt szolgált fűtésre és főzésre is. A vasizzító kemence körzetében félig feltárt, nagy kiterjedésű gödörkomplexum öt tűzhelyt és mintegy 10 kg összsúlyú, öklömnyi méretű vaslepényeket szolgáltatott. A lelőhely nagy valószínűséggel a középkori Széhel, Szénhely falu legkorábbi részével azonosítható. A település első írott említése 1240-ből ismert. A későbbiekben Bátorkő, majd Palota vártartományának részét képezte. 1536-ban 9 lakott és 5 lakatlan telkét írták össze. 1559-ben a törökök elpusztították, s többé nem népesedett be. Egy 1578-1579-es feljegyzés szerint egykor iskolája is volt.

Loncsos
A loncsosi határrészen 1935 őszén, a 8-as út építésekor temetkezések helyét fedezték fel. Faller Jenő bányamérnök a sírokból Árpád-kori és késő középkori síremlékeket mentett meg. Ugyanitt 1984 tavaszán útszélesítési munkákhoz kapcsolódva, a veszprémi múzeum régészei egy Ny-K-i tengelyű kőépület alapfalainak csekély maradványát, és egy Ny-K-i tájolású sírt tártak fel. A lelőhelyet a Széhel, Szénhely településsel Palota egyik Árpád-kori előzményével, pontosabban ennek temetőjével és esetleg (írott forrásból nem ismert) templomával azonosíthatjuk. A sírokból előkerült leletanyag alapján a temetőt az Árpád-kortól (s-végű hajkarikák, sodort gyűrűk, III. Béla király (1172-1196) érme) a késő középkorig (övcsatok, övveretek, övmerevítő pálcák, ruhakapcsok, gyűrű, Zsigmond király (1387-1437) érme, stb.) folyamatosan használhatták.

Török kor
A középkor legjelesebb emléke a város központjában álló, a 14. században épült, majd az évszázadok során többször átépített középkori vár. A 15-17. század török háborúi során a dunántúli végvárak közül az egyik legfontosabb szerepet töltötte be, hiszen a közeli Fehérvár volt a törökök egyik fő erőssége. A vár leghíresebb kapitánya, a jeles végbeli bajvívó vitéz, Thury György volt, aki már a Podmaniczkyak idejében is szolgált Palotán, mint udvarispán. Az 1550-es 1560-as években a palotaiak több török ostromot vertek vissza sikerrel. Ezek közül a leghíresebb az 1566. júniusi csata volt, ahol Arszlán budai basa 8000 fős seregét győzte le Thury alig 200 fős seregével.  A sikertelen ostrom miatt II. Arszlán basát Szulejmán szultán kivégeztette. 1593 októberében Szófi Szinán basa zárta körül 5000 fős seregével Palotát, amelyet Ormándy Péter kapitány rövid ostrom után feladott, így Palota vára török kézre került. Öt évvel később, 1598 augusztusában Pálffy Miklós és Schwarzenberg Adolf seregei foglalták vissza. Majd 1603-ban Horváth Gáspár kapitány is visszavert egy török ostromkísérletet. 1608-1614 között újra török kézen volt a vár, Sehman bég parancsnoksága alatt 102 gyalogosból, 91 lovasból és 13 tüzérből állt a török várőrség. 1620-1622-ben, a harmincéves háborúba a Habsburgok ellenségeként bekapcsolódó Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hadai foglalták el átmenetileg. 1622-ben Cziráky Mózes kapta meg II. Ferdinánd királytól Palotát, de ő ténylegesen sosem járt Várpalotán. A  vár leghíresebb védőjéről, Thury Györgyről kapta a nevét. 1998-tól a várudvar megnyitásával nyári színházi és kulturális rendezvényeknek is otthona lett. A középkor emlékét őrzi még a gótikus stílusban épült inotai katolikus templom. A XVIII. században virágzó mezővárossá fejlődött a település, ezt tanúsítják a városközpont barokk templomai, az alsóvárosi temetőben felújított Zichy kápolna valamint az Árpád és Rózsakút utcai lakóházak. A Jókai utcában, a tízemeletes lakóházak lábainál egyike helyreállítva látható, és mint Tájház állandó kiállításoknak ad helyet.
A város főteréről nyugatra, a katolikus templom mögött megtekinthetjük az Ybl Miklós tervei alapján épített, majd klasszicista stílusban átépített Zichy kastélyt, amely ma a Trianon Múzeumnak ad helyet. Az  1840-es években épült  a városközpontban lévő klasszicista stílusú Zsinagóga, amely a város festőjének, Nagy Gyulának a nevét kapta. 1986-tól ad otthont a város képzőművészeti gyűjteményének és időszaki kiállításainak. Ugyancsak itt található Matzon Frigyes szobrászművész kisplasztikai gyűjteménye, Bíró Antal festő és dr. Szíj Rezső gyűjteménye. A város a 18. században jelentős kézműiparral rendelkezett, majd jelentős ipari fejlődés a század elején, a szénbányászat beindulásával kezdődött. A 30-as évektől folyamatosan bővültek az ipari objektumok. A bányászat után a vegyipar, az alumíniumgyártás, a villamos erőmű nagyberuházásai megteremtették 1951-re a várossá válás alapjait. Ekkor három városrész, Várpalota, Pétfürdő és Inota kapcsolódott egymáshoz. 1997. október 1-jétől azonban Pétfürdő önálló település.

Várpalota ma
A város jelenleg két részből áll – Várpalota és Inota –, lakossága közel 23000 fő. A gazdasági életben már nem játszik szerepet a bánya, előtérbe került az Inotai Alumíniumkohó Kft, a Bakony Erőmű Rt, és más vállalkozások. 1996-97-ben a városban kiépült a gázfűtés, a teljes telefonhálózat és befejeződött a víz- és csatornahálózat korszerűsítése. Nagy feladatot jelentett ezeket követően az úthálózat felújítása is. Várpalota azon ritka települések közé tartozik, amelyek 100%-os infrastruktúrával rendelkeznek. Az elmúlt években nagykapacitású szennyvíztelep került átadásra, valamint elkészült a nagyteljesítményű gázüzemű fűtőmű, amely mintegy 4000 lakás és 1900 háztartással egyenértékű intézmény hőellátását biztosítja.
A város méltán lehet büszke gazdag kulturális életére, amelynek alapjait a múlt század első felében teremtették meg. 1920-ban alakult a Bányász Kórus, 1929-tól működik a Bányász Fúvószenekar – amely házigazdája az évente megrendezésre kerülő Fúvószenekari Találkozónak. Évtizedes hagyományokra tekint vissza a Cserregő Néptáncegyüttes és a Vox Castellana Kamarakórus is. Várpalota kulturális életének egyik alapköve a félszázados múlttal rendelkező zeneiskola, amely számos művészt és műértő zenepártolót nevelt fel. Csaknem negyven esztendeje rendezik meg Várpalotán a Ney Dávid kórushangversenyt, ahol a város gazdag zenei kultúrája mutatkozik be évről évre. A város jelentős számú képzőművészét tömörítő Palotai Alkotók Köre rendszeresen szervez hazai és nemzetközi képzőművészeti kiállításokat.

A város és a térség gazdasági életében izgalmas színfoltot jelent a VÁR EXPO, amely évente megrendezésre kerülő elismert színvonalú, kulturális programokkal tűzdelt gazdasági, vállalkozói kiállítás és vásár. A város büszke a tavasszal hagyományosan megrendezésre kerülő Bakony Virágai népművészeti napokra, valamint a minden év októberében megszervezett Várpalotai Napok rendezvénysorozatra. A sportolni vágyók igényeit a Várpalotai Sportközpont kínálata hivatott kielégíteni.
A 60-as évektől kezdve a város turistaközponttá vált. Várpalota ma is örömmel és vendégszeretően fogadja az idelátogatókat, abban a reményben, hogy mind többen keresik fel és ismerkednek meg látnivalóival. A várost körülölelő Bakony sok szép kirándulóhelyet tartogat, és kiváló lehetőségeket kínál a környék a vadász- és horgászturizmus kedvelői, valamint a gyalogos és hegyikerékpáros túrázók számára is.