Egyszer fent, egyszer lent – de mindvégig a saját lábán állva Több mint 60 év a háziiparban
Egyre kevesebben vannak, akik még emlékeznek azokra az időkre, amikor a Tatai Házipari Szövetkezet termékeit szinte minden vállalatnál fel lehetett lelni. A saját gyártásból idővel bérmunka lett, a több száz fős szövetkezetből tizenhatan maradtak, de több mint hatvan esztendeje állják a sarat, ellenállnak a viharoknak, kitartanak tűzön-vízen át. Vagyis teszik a dolgukat, összetartanak, megbecsülik a munkát, és időnként szép eredményeket érnek el, élükön egy női vezetővel, Jámbor Imréné elnök asszonnyal.
– Mi minden történt itt az elmúlt hatvan évben? Honnan indult ez a vállalat és hol tart ma? – Az iparigazolványunkat, ami most is ott van a falon, 1952-ben adták ki, akkor alakultunk. Én magam, sajnos – mivel Győrszemeréről kerültem ide – gyakorlatilag csak hallomásból ismerem a múltunkat. Úgy tudom, az első időkben – többek között – kosárfonással foglalkoztak az elődeink, meg sok más, ma már elfeledett tevékenységgel – ez az épület például, ahol most a szabászatunk működik, istálló volt. – A hetvenes évek végén, amikor én a céghez kerültem, a Tatai Háziipari Szövetkezet még nagyon sok részlegből állt: Oroszlányon egy, Tatabányán két varroda működött, a központban volt egy kötő részleg, de volt műanyag részleg, cérnázó is. Sokan dolgoztak a vállalatnál, volt, hogy 350-nél is többen. Sajnos a 90-es évek elejére a szövetkezet már túl jutott a fénykorán. Sorra tűntek el a részlegek, csupán a varroda és a kötöde működött, a klasszikus háziipai részlegek megszűntek. 94-re már csak a mai egyetlen varrodai részleg maradt meg. – Eleinte a szövetkezet saját gyártással foglalkozott, majd egy idő után az ERGONET –nek varrt munkaruhákat. Akkoriban még óriási igény jelentkezett erre, mert a munkaruha kötelező volt, mindenkinek járt, törvény írta elő. Aztán később éppen ebből lett a baj, mert amikor a kereslet zuhanni kezdett, az ERGONET nem fizetett ki bennünket, és több millió forintunk ragadt így benn. Annak érdekében, hogy a szövetkezet talpon tudjon maradni, elindult az egyes részlegek felszámolása, az ingatlanok értékesítése. – Én 1978-ban kerültem Tatára, és ide a Háziipari Szövetkezethez, akkor még volt az Ady Endre úton egy központunk, ott volt a varroda. 79-ben - rá egy évre – a Somogyi Béla úti épületet, azt, ahol most is vagyunk, átalakították, ez lett a varroda, én is ide kerültem, mint varrónő. Női szabómester voltam ugyan, de akkor csak varrónőket kerestek. – 80-ban, miután megszültem az első gyermekemet, a kétéves gyes után visszahívtak, akkor már szalagvezetőnek. Tudták, hogy a végzettségemből adódóan szakmailag alkalmas vagyok erre a feladatra. A második fiam születéséig, 78-ig ez volt a feladatom. Újabb két év következett otthon, gyerekneveléssel. Amikor visszatértem, épp Oroszlányban volt egy üresedés, így oda kerültem, ugyancsak szalagvezetőnek. Naponta jártam át, szerencsére kocsival, egy műszerésszel együtt. Később ismét Tatára kerültem, a szabászat vezetésével bíztak meg. Ez egy kicsit új volt nekem, mert láttam ugyan a munkafolyamatokat, de kifejezetten ezzel korábban nem foglalkoztam. Lépésről lépésre megismertem az egyes részfeladatokat, gyorsan belejöttem a munkába. Pár év szabászatvezetés után kineveztek részlegvezetőnek. Akkoriban még nagyon sok részlegünk volt, ezek közül a varrással foglalkozókért én feleltem. Koordinálnom kellett a folyamatokat: mindenütt legyen elegendő munka, szabvány, mindenhonnan jöjjön be időben a készáru, hogy a szállításra időben meglegyen. Valamennyi szálat nekem kellett összefognom. – Az elnökséget Bársonyné Erzsike látta el ezekben az években. A munka szakmai részét teljes egészében rám hagyta. 2000-ben vonult véglegesen nyugdíjba, akkor Szotyori Istvánné követte az elnöki poszton, 2007-től pedig én vettem át a stafétát. Nekem ez plusz feladatként jelentkezett, mert minden addigi munkám megmaradt, továbbra is én irányítom a gyártásvezetést, és emellett látom el az elnöki teendőket.
– Milyen volt az akkori Tatai Háziipari Szövetkezet? – Sajnos nagyon sok mínusszal vettem át a céget, rengeteg dolgon kellett változtatnunk, volt mit helyre tennünk. Olyannyira nem volt rózsás a helyzet, hogy egy-két dolgozótól is meg kellett válnunk, de szerencsére csak azoktól, akik csak egy-két évvel azelőtt csatlakoztak hozzánk. Maradt egy húszfős mag. Nagyon mínuszban voltunk. Némi segítséget jelentett, hogy felvehettünk húsz főre egy munkahelymegtartó hitelt, ebből persze az is adódott, hogy két évre ezt a létszámot meg is kellett tartanunk. Ezt sikeresen meg is oldottuk. Ma tizenhatan vagyunk, mert amikor az új szabályozás életbe lépett, hogy a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek, négyen éltek ezzel a lehetőséggel, a helyükre pedig már nem vettünk fel újakat. Némiképp a termelés is csökkent, ezért a feladatokat ezzel a létszámmal is el tudtuk látni, illetve amit mégsem, azt bérmunkába kiadtuk. – Több mint tíz éves partnerünk, és a mai napig dolgozik nekünk a tatabányai Alfa Rehabilitációs Kft., ugyancsak jó a kapcsolatunk a megyeszékhelyen működő RIJU Bt.-vel, és itt Tatán a Janki és Társával. Ha netán még ennyien sem tudnánk ellátni a feladatokat, további segítségre is számíthatunk: az Alfa jászfényszarui részlege mindig szívesen veszi a megkeresésünket, és vannak varrodai partnereink baja környékén is. A Szeretex Kft.-vel szorosan együttműködünk, rajtuk keresztül dolgozunk együtt például a Pro-Team Rehabilitációs Kft.-vel is. Megtanultunk jól együtt dolgozni. Mindenki nagyon odafigyel a minőségre, a határidőkre, tudjuk, hogy a holland partnernek csak így lehet megfelelni, a munkát pedig mindenki igyekszik megbecsülni. Persze itt, a saját műhelyünkben is így vagyunk ezzel. Ha kell, besegítünk egymásnak.
– A tavaly kifejezetten jó évet zártak. Mindenki a válságra panaszkodik, a Tatai Házipari Szövetség pedig kimagasló eredményt produkált. Minek volt köszönhető mindez? Egyáltalán mit gyárt ma a Tatai Háziipari Szövetkezet? – Alapvetően külpiacra gyártunk. Egy huszonkét éves holland kapcsolatunk van, az ő igényeiknek megfelelően, az ő szabásmintáik alapján készítünk kórházi illetve szociális intézményeknek munkaruhákat: köpenyeket, nadrágokat, főleg fehér árut. A Hilton szállodáknak szakácskabátot, nadrágot, pincér nadrágot, kötényt, sapkát, kendőt gyártunk, tehát mindent ami ebbe a műfajba tartozik. Az évek során olyan 4-500 fazont gyártottunk már, mindig jönnek újabbak és újabbak, de van olyan, amit immáron húsz éve ugyan úgy készítünk. Ez teszi ki tehát a munkánk zömét. – Egy-két évvel az után, hogy átvettem az elnökséget, megkeresett bennünket egy budapesti cég, aki német orvosi műszereket gyártó vállalkozás beszállítója volt, és felkért bennünket, hogy gyártsunk a számukra egy úgynevezett nyakrögzítőt. Ez valójában egy kis szivacs párnácska, amit gégeműtéteknél, vagy egyéb torok problémáknál használnak. A mintadarabok jól sikerültek, megkaptuk ezt a munkát is, és azóta folyamatosan gyártjuk ezeket az eszközöket. A tavalyi esztendőben valahogy úgy alakultak a dolgok, hogy mindkét partnerünk a szokásosnál jóval többet rendelt, így szép eredményt értünk el. Gyakorlatilag ekkor épült ki az előbb említett beszállítói körünk nagy része is. – Fontos, hogy jó legyen az összhang. Kéthetente szállítunk a holland piacra, és havonta az orvosi segédeszközöket. Nem kis feladat ezeket a folyamatokat összehangolni, hiszen nem egyenletes a terhelés, hol kisebb, hol nagyobb létszám kell ahhoz, hogy az adott feladatot határidőre el tudjuk végezni. Éppen ezért ezeket rugalmasan kezeljük, átcsoportosítjuk a kollégákat egyik helyről a másikra, ha a munka azt megkívánja.
– A Tatai Háziipari Szövetkezet egy igazi női vállalkozás, élén egy női vezetővel. Hogyan hangolható össze a gyártásirányítás, az elnöki teendők és a család? – A fiaim szerencsére már felnőttek, Krisztián 33 éves, Zoltán pedig 26. Az idősebbik már családot alapított, hamarosan várjuk a második unokánkat. Aztán az sem elhanyagolható, hogy a férjem is kellőképpen elfoglalt ember, a Magyar Vöröskereszt Tatai Járásának a vezetője húsz éve. Megszoktuk, hogy mozgalmas az életünk, és megtanultuk összehangolni azt.
Cseh Teréz |