Kisbéri basszusgitáros
Az Év Zenekarában játszom

Kiss Zoltánnal, az Év Zenekara díjas Nemtom együttes basszusgitárosával beszélgetünk ízlésről, zenei irányokról, és a vidékről való kitörésről.

– Hogyan lesz valakiből zenész?
– Általános recept nincs erre, de zenész alapvetően kétféleképpen lehet valakiből: vagy rá van kényszerítve, vagy választja ezt a „hivatást”. A kényszer nem is megfelelő szó, inkább azt mondanám: rá van nevelve. Aki önként kezd zenével foglalkozni, mindenképp valami katartikus élmény az ok. Lehet ez gyermek- vagy fiatalkori koncert, zenekar iránti rajongás, bármi, csak „hassanak a hangok”. Egy biztos: a hangszertulajdonosság az első lépcsőfok a zenészséghez. Aztán az, hogy kész dolgok hangszeren való megtanulásával megtanulunk hangokban gondolkodni. Majd saját szerzeményeken keresztül megtanulja az ember hangokkal kifejezni gondolatait. Olyan ez, mint amikor a gyermekek beszélni tanulnak.

– Mióta zenélsz, és milyen zenekarokban játszottál?
– Szüleim nem terelgettek a zene irányába, magamtól meg nem érdekelt. Aztán kilencvenegy karácsonya előtt megláttam Kisbér egyetlen játékboltjában egy műanyag gitárt. Sunburst szín, hasonló díszdoboz, nagytestű jazz-gitár dizájn, F-lyuk, szóval megtetszett. És mindez, ha jól emlékszem, 1300 Ft-ért... 1993-ig otthon, egyedül gyakorolgattam, első zenekarom, az L.S.D. (Light Sounds of Destruction) kb. 2 évig működött. Aztán – talán 1995-ben véletlenül – beestem egy zenekar alakuló próbájára, ahol nem jelent meg a kiszemelt basszusgitáros. Kaptam egy kiszuperált elektroakusztikus Jolanát, és neki a Panterának meg a Black Sabbath-nak! Ez volt a M.O.M. (Man On the Moon) zenekar, 4 évig itt működtem – első számítógépes garázsdemo-élményem. A gitárostól, Németh Attilától nagyon sok emberi és szakmai értéket kaptam. Köszönet érte. Ezzel párhuzamosan doboltam az Alef zenekarban. Az Alef későbbi formációjára talán emlékezhetnek TAZ-os zenészek. E két zenekar után kisebb szünet következett, majd Nagyigmándon a Mesterséges Színezék nevű csapatban basszusoztam és énekeltem. Velük játszottam először tehetségkutató fesztiválon. Jó szívvel emlékszem rájuk vissza. Majd jött a K.É.Z. zenekar, neve Későn Érő Zenekar-t takart. Hát sajnos nem érett meg. Ebből a zenekarból kerültem a Jó Éjszakát Édes Szívek-be, Kisbér „sztárzenekarába”. Velük szokatlanul sokat koncerteztünk, jól éreztem magam náluk. Ezzel egyidőben Nagyigmándon új zenekar alakult, instrumentális zenébe csöppentem dob-basszus-gitár-citera felállásban. A Negyed60 nevű zenekar még akkor is működött, amikor A Jó Éjszakát-ból a Nemtom-ba igazoltam át.

– Milyen zenei ízléssel rendelkezel?
– Csak és kizárólag élőhangszeres zenét hallgatok, de legalábbis olyan zenét, amely élőben megszólaltatható, mert semmi nem pótolhatja a zenész-hallgató viszony intimitását, ami koncerteken alakul ki. Úgy gondolom, hogy megfelelő színvonalon előadott bármilyen stílusú élőzene vagy akár élőhangszeres felvétel tud „varázsolni” a megfelelő hallgatónak. Hogy kedvenc zenekaraimhoz, zenészeimhez is kössem, a teljesség igénye nélkül: Red Hot Chili Peppers, The Doors, Al Di Meola, R.E.M., Dream Theater, Primus, a magyarokat persze külön: Black-Out, Másfél, Hiperkarma, Kispál És a Borz, Pál Utcai Fiúk, Eleven Hold… Ezek a zenekarok számomra azt a varázslatot nyújtják, aminek a reménye szerintem minden fiatalban benne van, aki önjelölt zenész. Az emberek többsége zajok, zörejek, zenék közt nő fel és létezik felnőttként, így, 2005-ben. Észre sem veszik a Zenét, mindennapjaik részévé váltak a ritmusok és a hangmagasságok. Zenészként nagyon sokra értékelem a csendet. Huzamosabb csend vagy monoton zaj után felüdülés zenét hallgatni. A zene varázslat és élet, mindenekfelett. Nem bitek-bájtok-effektek halmaza, hanem zenész-hangszer-hallgató összefüggése. Ha ez nevezhető zenei ízlésnek, akkor az. De mindenesetre az enyém.

– Hogyan kerültél a Nemtom zenekarba?
– A 2003. márciusi Peron tehetségkutatón történt. Mint közönség voltam ott, a Negyed60 gitárosával és citerásával. Látásból már ismertem a Nemtom dobosát, Benkő Bencét. Azt hiszem, játszottunk is már együtt, a Jó Éjszakát Édes Szívek hagyományos karácsonyi buliján kisbéren, ahová meghívtuk vendégnek. Szóval összefutottunk a tehetségkutatón, Bence megkérdezte, hogy nem tudok-e véletlenül basszusgitárost. Pogi, az elődöm a Nemtomból akkortájt távozott a Blues Company-ba. A Jó Éjszakát éppen alig-alig működött, a Negyed60-ból éppen kifelé állt a dobos lába, úgyhogy magamat ajánlottam. Kis gondolkodás után visszahívott, hogy miért ne, egy héttel később pedig már mentem Tatabányára próbálni.

– Hogyan oldható meg az, hogy Kisbéren élsz, Tatabányán próbálsz, és az országban bárhol játszol?
– Hétközben dolgozom, gyakorlok, mint a zenekarban mindenki, úgyhogy a próbák hétvégén vannak. A távolság nem gond, megszoktam a próbákra való utazgatást. Sőt, kifejezetten szeretek utazni. Talán csak az a bibi, hogy baráti kapcsolatot nehéz így fenntartani. Egyébként szinte mindig volt zenekarom Kisbéren kívül is. Győrbe (ezt a zenekart kifelejtettem a felsorolásból), Komáromba, Nagyigmándra, Mocsára jártam próbálni az elmúlt években. Szóval egyáltalán nem nyűg, ahogy az sem, hogy az országban bárhol játszunk. Turistatípus vagyok, szeretek új helyeket felfedezni. Ha még zenélhetek is, egyszerűen össze van kötve a kellemes a hasznossal.

– Szerinted kistelepülésről lehet-e valaki sztár?
– Mindenképpen. Ha egy zenészben, íróban, bármilyen művészben ott motoszkál az adni akarás és az adni képesség, valamint van is mit adnia és ez az egész találkozik egy neki megfelelő PR-rel, bennfentessel, olyasvalakivel, akinek van szava az adott területen, akkor bárkiből lehet sztár. Mivel a sztárság objektív fokmérői előttem ismeretlenek (és most felejtsük is el a britniszpírsz-szerű jelenségeket), a legfontosabbnak a varázslatot tartom zenében és minden más művészeti ágban. Minden nagy sztár egy specializált varázsló. Bárhonnan is jött, valami titkos tudást hordoz, és ebből úgy ad, hogy kíváncsivá teszi az embereket.