3,5 milliárdos fejlesztést hajtott végre a várpalotai Inotal Zrt. 60 éves múlt - 60 éves jövő
A várpalotai Inotal Zrt. projektátadó ünnepségén zsúfolásig megtelt a díszterem. Talabér Márta, Várpalota polgármestere, valamint Dr. Aradszky András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikáért felelős államtitkárának köszöntő szavai után Nagy István, a vállalat vezérigazgatója ismertette a közel 3,5 milliárdos fejlesztés elemeit, melyhez az Új Széchenyi Terv keretében 914 millió forint pályázati támogatást nyert a társaság. Interjúnk során a részletekről kérdeztük.
- A várpalotai alumíniumgyártás történetében az Inotal Zrt. létrejöttével új időszámítás kezdődött. Mikorra datáljuk ezt? - 2007-ben a korábbi tulajdonos a cég értékesítése mellett döntött. Az eszközök és a telephely megvásárlásával egy teljesen új - a korábbi társaságtól minden vonatkozásban független cég jött létre 2007 júniusától, új tulajdonossal, és vezetéssel. Mindez persze előnyökkel és hátrányokkal is járt, az utóbbiak közé tartozott az új név, az új bankszámla, és az, hogy a beszállítók új vevőként tekintettek ránk, azaz árut csak előrefizetéssel kaphattunk. A legnagyobb kihívást akkoriban ez jelentette, mert az alumíniumgyártásban az alapanyag a legnagyobb költség, éppen ezért mindenki törekszik a legalább részleges beszállítói finanszírozásra. Az előző tulajdonos élvezhette ezt a bizalmat, nekünk azonban újra meg kellett érte küzdenünk, és ilyen körülmények között kellett versenyeznünk a piacon lévő nagy alumíniumtársaságokkal. Emellett természetesen a vevőink is elvárták a hosszabb – sokszor 60 napos - fizetési feltételeket. Ezen a téren is helyt kellett tehát állnunk. Ennek ellenére nem voltunk elkeseredve, bizakodva néztünk a jövőbe, hiszen akkor még a 2008-as válságnak az előjeleit sem láttuk. - Az már az induláskor nyilvánvaló volt, hogy a versenyképesség megtartása, illetve növelése érdekében fejlesztenünk kell. A berendezések avultsági szintjét ismerve a tulajdonos tisztában volt azzal, hogy egy beruházás-igényes tranzakcióba kezdett. 2007-ben azonban mindehhez a feltételek ideálisnak tűntek: hitel téren a kínálati piac volt a jellemző, a tulajdonos kapcsolati tőkéjének köszönhetően pedig arról folytak a tárgyalások, hogy új, a cégprofilhoz illeszkedő társaságok is beköltöznek a területre. Egészen az aláírásig eljutottunk, ám a válság a partnereinket olyan helyzetbe hozta, hogy a bővítésről le kellett mondaniuk. 2009-ben aztán mi magunk is tapasztaltuk a hatásokat, a vevőink fizetőképessége jelentősen romlott. A finanszírozási helyzet is megváltozott. A bankok egyre kisebb mértékű kockázatot vállaltak, elvárták, hogy a tulajdonos is hozzon áldozatokat, ez nálunk így is történt. Ennek köszönhetően megmaradt a banki finanszírozásunk, ami elengedhetetlen volt a működéshez. 2010-re jutottunk el oda, hogy mi is elkezdtük élni a normális társaságok életét. Továbbra is megmaradt azonban a kérdés: mit kezdjünk a berendezéseink avultsági szintjével? - 2010 tehát a fordulat éve volt. Milyen fejlesztési célokat tűztek ki? - Fenntartó beruházásokkal kezdtünk, ami a meglévő berendezések és az irányítástechnika korszerűsítését jelentette. Eközben intenzíven dolgoztunk a piacaink fejlesztésén is, és 2010-ben itt is sikereket tudtunk elérni: ötéves exkluzív ellátási szerződést kötöttünk egy, a Fortune 500 listáján jól szereplő amerikai céggel, annak német és szlovákiai érdekeltségeinek élelmiszeripari huzaltermékekkel történő ellátására. Ez lendületet adott a fejlesztési elképzeléseinknek is. - A megrendelőnk monopolhelyzetbe hozott bennünket, de ezért cserébe óriási elvárásai is voltak a szállítási biztonságra nézve. Különféle alternatívákat, stratégiákat kellett kidolgoznunk arra vonatkozóan, hogy esetleges üzemzavar esetén hogyan tudjuk garantálni az ellátás biztonságát. Mindenre volt megnyugtató válaszunk, de a kiindulási előtermék, a durvahuzal ellátás terén nem tudtunk kellőképpen magabiztosak lenni. Ezért a fejlesztési céloknál főleg erre kezdtünk koncentrálni. Az alapanyag-ellátást az akkor már 47 éves Properzi öntvehengerlő berendezésünk biztosította. A gyártóval történt kapcsolatfelvétel után hamar kiderült, hogy a felújításnak nincs gyakorlatias lehetősége, részben az ezzel járó termeléskiesés, részben a korszerűsítés fizikai korlátai miatt. Egyértelművé vált, hogy egy új berendezésre lesz szükségünk.
- Vegyük sorra a pályázati és saját forrásból finanszírozott beruházási elemeket! - 2011 júliusában nyújtottuk be a pályázatunkat egy komplex fejlesztési csomagra. Négy fő termékcsoportot kínálunk a piacon: durvahuzalokat, ebből készült húzott huzalokat, hidegen hengerelt vékonyszalagokat, valamint alumínium tárcsákat. – Ez utóbbi az úgynevezett hidegfolyatási tárcsa, a kozmetikai szerek csomagolóanyagaiként szolgáló aeroszolos palackok és tubusok alapanyaga. A fejlesztésekkel igyekeztünk valamennyi portfólión belül pozitív változásokat elérni, így a pályázati csomagnak voltak kényszerű, azaz mindenképpen szükséges elemei, és voltak olyanok, ahol az új eszközök szinergiájára építettünk. - A beruházás központi eleme a durvahuzal öntvehengerlő berendezés volt. A fejlesztés egyúttal a termékstruktúránkat is bővítette, az új gyártósorral már többféle ötvözetet is kínálni tudunk a vevőinknek. A jobb mechanikai tulajdonságokkal bíró durvahuzalokhoz azonban nem rendelkeztünk megfelelő húzógéppel. Ezért új húzógép is bekerült a csomagba, amellyel már 3,5% magnézium tartalmú durvahuzalokat is képesek vagyunk tovább feldolgozni. Számításaink szerint ez új piacokat is megnyit előttünk. - A szalagoknál és a tárcsánál a hőkezelésben éreztünk pótolnivalót, de pályázati forrásból ezt nem tudtuk meglépni, mert ahhoz lassú volt a döntési folyamat.Az első lágyító kemencét ezért teljesen saját erőből építettük meg. Bekerült viszont egy új fejlesztési elem a szalag öntve hengerlő gyártósorunkra: egy örvényáramú repedésvizsgáló berendezést telepítettünk. Ez garantálja, hogy felületi hibás vagy repedt szalag nem kerülhet tovább a gyártásba. Korábban ezeket a hiányosságokat csak az utolsó műveletnél, vagy a csomagolásnál fedeztük fel. A korszerű ellenőrzésnek köszönhetően csökken annak a lehetősége is, hogy selejtes termék kerüljön ki a termelésből. A repedésvizsgálónak köszönhetőena tárcsáink minőségi jellemzői is javultak. - A tárcsagyártás meghatározó beruházási eleme a hőkezelés korszerűsítése lett. A második kemence építését már bevontuk támogatott fejlesztési projektbe. Ennek révén rövidebb ciklusidővel, vevőspecifikus hőkezelési programokkal tudjuk a partnereinket kiszolgálni. Hasonló fejlesztést hajtottunk végre a huzalhúzás területén is, így a több berendezésnek, a hőkezelés itteni bővítésének köszönhetően ma már feszesebb technológiát tudunk fenntartani. - A beruházás látványos eleme az új csarnokunk, amely megváltoztatta az Inotal Zrt. korábbi szocreál jegyeket hordozó távlati képét is. Ezen belül felépült egy új készáru csarnok is, amely lehetővé teszi a vevőink gyorsabb és jobb minőségű kiszolgálását.A meglévő épületekhez is hozzányúltunk: az egykori – évekig alig használt – volt kohócsarnokot igényeinknek megfelelő alapanyagraktárrá fejlesztettük. Egyszerűsítettük ezzel a termelési logisztikát, ugyanakkor növeltük a technológia biztonságát is azzal, hogy az olvasztásra váró fémeket csapadékmentes környezetben tároljuk.A belülről teljesen felújított kohócsarnok további hasznosítását is elkezdtük, és jelenleg egy új, 16-18 ezer tonnás olvasztómű telepítése folyik a régi épületben. A kohászati berendezések, a gyártást kiszolgáló csarnokok mellett új szállítási eszközöket szereztünk be és az informatikai rendszerünket is továbbfejlesztettük. Az új szerverekre és a lecserélt számítástechnikai eszközökre építve valamint a „felhőbe” telepített levelező rendszerünkkel egy nagyobb biztonságú hálózatot hoztunk létre, amelyre fel tudtuk fűzni a teljes termelésirányítási és elszámolási rendszerünket.
- Egy ilyen volumenű beruházásnál a környezetvédelmi szempontok kiemelt figyelmet kell, hogy kapjanak. Milyen hatással volt a fejlesztés-sorozat a vállalat környezeti lábnyomára? - Jelentős előrelépések történtek. Új porleválasztó szűrőrendszert építettünk föl, ezáltal a legnagyobb olvasztókemencénket több, akár szennyezettebb alapanyag olvasztására is alkalmassá tettük. Hatékonyabban tudunk termelni, többféle, olcsóbb alapanyaggal anélkül, hogy a keletkező füstgázzal a környezetet szennyeznénk. - Hasonló előnyöket biztosít az olvasztókemencénkre telepített nagyteljesítményű fémszivattyúnk is, környezetkímélő és energiahatékonyság-javító hatása együtt érvényesül. Segítségével lerövidítettük az olvasztó- és az öntőkemencék közötti átcsapolás idejét. Az olvadt fém továbbítása a korábbi üst- és targoncamozgások helyett egy fűthető gravitációs csatornán keresztül valósult meg, ezzel üzemanyagot takarítunk meg, és a levegő szennyezettsége is csökken. További előnyöket rejt, hogy a fémet így jóval alacsonyabb hőmérsékleten tudjuk szállítani, ami energia-megtakarítást eredményez, és csökkenti a magasabb hőmérséklettel együttjáró, fokozottabb fémleégést.Az új húzógépünk korszerű kenőanyag rendszere az elhasználódás után jelentkező veszélyes hulladék mennyiségét csökkenti. Az új beruházási elemek tehát összességében jelentős hatással bírnak mind környezetvédelmi, mind pedig energia- és költséghatékonysági szempontból, és komoly előrelépést jelentenek a technológiai biztonság terén is. A beruházással az értékesítési mennyiséget szeretnénk a mostani közel 36 ezer tonnás szintről a következő 5 évben 44 ezer tonnára növelni.
- Hogyan tovább? Várhatóak újabb fejlesztések? – Amint a volt kohócsarnok hasznosításával kapcsolatban megjegyeztem, egy projektcégünkön keresztül egy inotai hátterű olvasztómű telepítésén dolgozunk. A beruházással egyrészt szeretnénk az említett 16-18 ezer tonnás tervezett olvasztási kapacitást a következő év elején már termelésbe állítani, másrészt ez egy olyan kiegészítő profil lehet a mostani termékstruktúránkhoz, amely az Inotal Zrt. alapanyagvonalát is erősítené. Ezen túlmenően a szekunder ötvözetek piacán is megnyithat egy új értékesítési csatornát, sőt új munkahelyeket is teremt. - A most megvalósult beruházás-sorozattal a szükséges feltételek nagy hányadát sikerült biztosítanunk, ezt követően a sikerhez is remélhetőleg elégséges feltételeken dolgozunk: tudásbázis bővítése, technológia fejlesztése, a konzisztens minőség minden körülmények közötti biztosítása a feladat. Ahhoz, hogy az eltervezett termékvolumen növekedést elérhessük, nem elég csupán kielégíteni a vevői igényeket, sok tekintetben meg is kell haladnunk azokat. Ennek érdekében – ezt is a pályázati projekten felül – a napokban telepítettünk egy új tárcsavágó berendezést. Ezzel az ilyen irányú korszerű kapacitásunkat megdupláztuk. Ezen túlmenően további hőkezelő kemencéket is szeretnénk beszerezni. - Az eszközök mellett a további fejlődésünk legkritikusabb pontja a tanulás, méghozzá társasági szinten. Már két éve foglalkozunk – ezen a téren is élni tudtunk pályázati lehetőségekkel – a Lean szemléletű termelésirányítás elemeinek megvalósításával. A feldolgozóüzemeinkből mintegy 40 fő vett részt ilyen irányú tréningeken. Igyekszünk átmenteni a több száz éves additív szakmai tapasztalatot is. Ehhez keresünk fiatal szakembereket, a kulcsterületekre fiatal mérnököket. A fiatalokkal való kapcsolatteremtést a CSR tevékenységünk keretében is segítjük. A környező általános iskolákból minden évben ellátogatnak hozzánk azok az osztályok, akik épp az alumíniumgyártásról is hallanak a földrajz és gyakorlati órákon.
- A pályázat kapcsán a munkaerő fejlesztésére vonatkozóan is tettek vállalásokat. Hány új munkahely jött létre? - 2011-ben nyújtottuk be a pályázatunkat, így bázisévként a 2010-es létszámadataink szolgáltak. A projekt keretében egy 50 fős bővítést vállaltunk, de valójában 73 új munkatárssal gyarapodtunk. – A fizikai megvalósítást befejeztük, jelenleg az elszámoláshoz szükséges pénzügyi dokumentáció előkészítése folyik. Szeretnénk gyorsan lezárni a projektet, hiszen az utófinanszírozás miatt csak ezt követően juthatunk hozzá a tényleges támogatáshoz. - Ha összegezzük 2007-től indulva a teljes beruházási tevékenységünket, a pályázati támogatás és a saját erő együttesen meghaladja a 24 millió eurót, amiből a saját erő 20 millió eurót képvisel. Az ilyen szintű tulajdonosi elkötelezettség egyáltalán nem mondható tipikusnak manapság. Számunkra azonban ez az egyik biztosítéka annak, hogy ne csak 60 éves múltunk, de 60 éves jövőnk is lehessen. A dolgozóinknak ennek köszönhetően remélhetőleg évtizedekre perspektívát tudunk mutatni. Inota neve az Inotal Zrt. törekvéseinek köszönhetően újra egyre szebben cseng, ismét részt veszünk a nagy nemzetközi vásárokon, napjainkban épp a kétévente ismétlődő legnagyobb alumíniumipari seregszemlén, Düsseldorfban.
Cseh Teréz |