Évértékelő ünnepség a KEM-i KISZÖV-nél Kitüntetették az arra érdemeseket
A Komárom-Esztergom Megyei Iparszövetség „KISZÖV” hagyományait folytatva tagjai körében évértékelő ünnepséget tartott, kitüntetések adományozásával. A komáromi WF Szabadidő Parkban 2014. december 18-án megrendezett ünnepségen Dr. Petőcz Erzsébet a „KISZÖV” ügyvezető igazgatója évértékelő beszédében kiemelte a Szövetség stratégiájának fontosságát: a tagok gazdasági működését, versenyképességét, talpon maradásukat segítő szolgáltatások évről évre történő bővítését.
Dr. Petőcz Erzsébet örömmel jelentette be, hogy - annak ellenére, hogy az érezhető gazdasági növekedés még várat magára – tagszervezeteik jelentős és nagy erőfeszítések árán, de 2014-ben is biztosítani tudták folyamatos működésüket, talpon maradásukat. E nehéz erőfeszítéseket és felelősségteljes tevékenységet kifejtő munkájukért elismerés és köszönet illeti a tagszervezetek vezetőit és dolgozóit. A Szövetség jelentősebb ez évi eseményeit kiemelve szólt arról, hogy a Szövetség elismertségét jelzi, hogy a megyei önkormányzat felkérésére részt vett a 2014-2020-as időszakot átfogó megyei területfejlesztési koncepció, stratégia és operatív program kidolgozásában, a megye gazdaságfejlesztési irányának meghatározásában, jövőképének megalkotásában. A gazdaság-centrikus szemlélet érvényesítésével a 2014-2020-as EU-s források kimerítése a kkv-szektor gazdasági működését, fejlesztését szolgálja. A hagyományokat megőrizve 2014-ben már 10. alkalommal szervezték meg a szabadidő sportnapot közel 100 fő részvételével. A rendezvényen lehetőség nyílt a résztvevők számára a mindennapi munkájuk mellett sportolásra, tagszervezetek közötti kapcsolatok erősítésére. A jelentősebb események tükrében történő évértékelésen megköszönte a Szövetség tisztségviselőinek, tagszervezeti vezetőinek ez évben kifejtett felelősségteljes tevékenységét, amellyel hozzájárultak a Szövetség vállalt feladatainak teljesítéséhez. Ezt követően került sor kitüntetések átadására. Az ügyvezető igazgató bejelentette, hogy a Magyar Iparszövetség (OKISZ) budapesti ünnepségén vette át a „Magyar Iparszövetség Elismerő Oklevele” kitüntetést Beke Zoltán, a DELTOP Rács- és Fémszerkezetgyártó Kft nyugalmazott ügyvezető igazgatója, több mint 50 éves szakmai, vezetői munkásságának elismeréseként. „Magyar Iparszövetség Elismerő Oklevele” kitüntetésben részesült még Kiss Ferencné, a STYL Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. pénzügyi ügyintézője, közel 43 éves eredményes munkája elismeréséül.
„Komárom-Esztergom Megyei Iparszövetség Elismerő Oklevele” kitüntetésben részesült - Bezzeg Lászlóné szabászati terítő Háziipari Szövetkezet (Tata) - Bősze Éva varrónő – Háziipari Szövetkezet (Tata) - Mészáros Istvánné betanított varrónő - Háziipari Szövetkezet (Tata) - Berger Ferencné fodrász – STYL Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. (Tatabánya) - Sáhó Angéla fodrász – STYL Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. (Tatabánya) - Szántói Tivadarné kozmetikus – STYL Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. (Tatabánya) - Ifj. Beke Zoltán ügyvezető igazgató, DELTOP Rács- és Fémszerkezetgyártó Kft (Tatabánya) Ezt követően Benkovics Alajos KISZÖV elnök szólt a 2015. évi feladatokról és pohárköszöntőjében további munkasikereket, eredményeket és jó egészséget kívánt a jövő évi feladatok sikeres megvalósításához. Az évértékelő ebéddel, kötetlen beszélgetéssel zárult.
TO |