Jobb kormányzati kapcsolatot várnak az új polgármestertől Csákvár a turizmusra építene
A 2014-es önkormányzati választásokon Illés Szabolcs nyerte el a csákváriak bizalmát. A fiatal kormánypárti polgármestertől és a mögötte álló, többségében szintén Fidesz-KDNP-s testülettől – ahogy azt a választási szlogenjük is ígérte – azt várják a rájuk szavazók, végre Csákvár is részese lehessen az ország sikereinek. Az új polgármestert kérdeztük korábban betöltött funkcióiról, családi hátteréről, és természetesen a város jövőre vonatkozó elképzelésekről.
- Kit tisztelhetünk az ön személyében? Mikor indult a politikai karrierje, illetve mi volt az eddigi civil foglalkozása? - A végzettségemet tekintve középiskolai történelem tanár vagyok. Tíz évig tanítottam Bicskén a Vajda János Gimnáziumban. 2012-től az újonnan felállt Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Bicskei tankerületi igazgatója lettem, egészen a megválasztásomig. A közéletben jóval korábban is részt vettem: voltam önkormányzati képviselő, külsős bizottsági tag, önkormányzati alapítvány kuratóriumának alelnöke, helyi civilszervezet elnöke. Ebből adódóan elég széles rálátásom van a település múltjára, életére. A FIDESZ-KDNP keresett meg, hogy induljak el a választásokon a pártszövetség színeiben. Családi állapotomat tekintve nőtlen vagyok, de négy éve együtt élek a párommal, itt Csákváron. A szüleim, sőt a nagyszüleim is tősgyökeres csákváriak, és jómagam is itt láttam meg a napvilágot.
- Minek köszönhető a győzelem? - Sokan gondolták úgy – erre utal az a tény is, hogy a képviselőtestület többsége a Fidesz-KDNP jelöltjei közül került ki –, hogy nem hátrány, ha a város vezetése kapcsolódni tud az országos politikához, a kormányzathoz. Ettől mindenki jobb lehetőségeket remél. Végül annak is kiemelt jelentősége volt, hogy egy olyan választási programmal álltunk elő, ami elnyerte a lakosság többségének tetszését.
- Mi minden van ebben a programban? - A jól csengő, üres ígéreteket kerültük. Nem akartunk olyasmit bevállalni, amire nem sok esélyt láttunk ebben a ciklusban. A realitások talaján próbálunk meg haladni. Olyan célokat tűztünk ki, amelyek valóban megvalósíthatóak. Szerepet kívánunk vállalni a helyi értékek megőrzésében, a helyi vállalkozások segítésében, a turisztika, az idegenforgalom fellendítésében. Szeretnénk megőrizni, illetve megerősíteni azt a szerepet, amelyet Csákvár a térségben betölt. Ezt segíti az a kilenc településből álló térségi társulás is, aminek városunk a gesztora, és amelynek vezetése immáron az én feladatom. A polgármester kollégákkal jó a kapcsolat, közösen olyan szolgáltatásokat tudunk nyújtani, amelyek külön-külön nehézséget okoznának a kistelepüléseknek. Ilyenek a családsegítő szolgálat, a gondozási központ, az idősek otthona. - Tudjuk, milyen problémákkal küzd jó ideje a település, de azt is tudjuk, hogy egyszerre nem fogjuk tudni – varázsütésre - megoldani az összeset. Erodált az út- és közúthálózatunk, a csapadékvíz-elvezetés sincs megoldva, a csatornahálózat fejlesztésre, bővítésre szorul. A 2014-2020-as európai uniós projektciklusban, pályázati formában megpróbálunk ezekre forrásokat találni. Lesz, amire sikerül, lesz, amire nem. - Szükségünk lenne továbbá egy közösségi térre is, Csákváron ma nincs ilyen. - A megyei területfejlesztési tervekhez a korábbi képviselőtestület már benyújtotta a helyi elképzeléseket. Úgy tűnik, most lehetőség nyílik ezek módosítására, kiegészítésére. Ezen dolgozunk éppen.
- Fő csapásként merre tart Csákvár? Hová kívánnak eljutni a fejlesztéseik kapcsán? - - Elhelyezkedésünkből adódóan – a Duna-Ipoly Nemzeti Park, és a Natura 2000 közepén vagyunk – ipar telepítése szóba sem jöhet. Nekünk azokkal a lehetőségekkel kell élnünk, amelyeket a természet adott. Nem véletlenül gondolkodunk a turisztikában, és az idegenforgalomban. A rekreációs és a szabadidős turizmus irányába szeretnénk fejlődni. Ehhez erős alapjaink vannak, több olyan vállalkozás működik itt, amelyek már évek óta sikeresen működnek ezen a területen. Az önkormányzattal összefogva – akár konzorciumi formában -, további eredményeket érhetünk el, és kiszélesíthetjük az ilyen típusú vállalkozások körét, a szolgáltatási spektrumot. Ha sikerül összehangolnunk a terveinket és a lehetőségeinket – különösen a forrásainkat –, akkor a most indult ciklusban jelentősen előbbre léphetünk.
- réz |