Titkot mutatni, miközben a titok rejtve marad
Szentes Ottokár kiállítása Székesfehérváron

Szentes Ottokár Sárkeresztesen él és alkot. A magyar kultúra napján nyílt meg legújabb tárlata a megyeszékhelyen. Kísérletező festő. Kísérletezik önmagával és a világ dolgaival, miközben egészen egyedi művészetet hoz létre. Művészetének egyik pólusa az időtlenséget árasztó, rendkívül finom színhatású festészete, másik pedig az a különös, nem szó szerint értelmezhető világ, amelyben a titkokat elegyíti a rációval. Művészetében még sincs kétféleség, mint mondja. Képein mind két esetben a természet és az ember jelenik meg, csak más módszerekkel.

– A művészet valójában arról szól, hogy az ember kreatívan próbál gondolkodni, és olyan arcát mutatja meg a világnak, ami az ő közvetítése nélküle nem látható. Engem is folyamatosan képi és emberei hatások érnek, ha megyek az utcán, ha kirakatokat nézek, kerítésen egymásra ragasztott, félig letépett plakáthalmazt, ha öreg tárgyakat találok a poros padláson, vagy szeméttelepen. Egymáshoz nem illő dolgok kerülnek egymás mellé eközben kollázs és montázsszerűen, ami elindít egy gondolkodási folyamatot bennem, egy nem verbális megfo-galmazást, s ami azt érzékelteti, hogy a művész szemszögéből minden másként is értelmezhető, mint amilyen az a valóságban.

– Absztrakt képeivel is azt a valós világot gondolja tovább valójában, amiben él és létezik?
– Az absztrakt művész is a valóságot reagálja le a maga formanyel-vével. Sok esetben azt, hogy a világ emészthetetlen, alkalmatlan emberi létezésre. Káosz van, nem találja benne magát megfelelő helyen az ember. Máskor azt sugallja képeivel, hogy rend és harmónia van, a képekben matematika, arányok és súlypontok, s ezek segítségével hoz létre az üres felületen egy olyan világot háromszögekből, körökből és mértani idomokból, ami valamiféle összeszedettséget, harmóniát állít a káosz helyébe példaként.

– Ön egy nagyon derűs világot hoz létre absztrakt képeivel. Az ember sétál közöttük, és jó kedve lesz tőle. Ön tehát azt akarja kivetíteni művészetében, hogy jól érzi magát ebben a világban?
– Vannak a világban drámák, vannak súlyos gondolatok, példaként fel lehet mutatni tragédiákat, és egyértelműen helye van életünkben ennek a gondolkodásnak is, én mégis olyan képi világot szeretnék teremteni, akár festészetemben, akár a kísérletező absztrakt tárgyakat felvonultató alkotásaimban, hogy jól érzem magam, ha alkothatok. Munka közben fel-felröhögök, s azt mondom magamnak:– De hülye vagy, hogy ilyenek jutnak az eszedbe! S közben arra gondolok, ha nekem ilyen jó kedvem van ettől, feltehetően, azok is jókedvűekké válnak, akik a kiállító teremben találkoznak dolgaimmal, s talán azt hiszik: – Ez sem egy anyától született!

– S ebben a kísérletező művészetben találkozik ember a természettel?
– Ezek a képek a modern és posztmodern határán születnek. Benne vannak az esetlegességek, a füvek, az ázott papírok, a vasdarabok, a fejlődő, lüktető, nem igazán gatyába rázható organikus világ. S benne vannak a szabályok, mert ezek a képeken kimért mértani formában, szigorú üveglapok között jelennek meg, amit a szerkesztő ember pontosságával rakok össze. Ennek van egyfajta kontrasztja, s ez mutatja meg mindazt, amiről mai világunk szól. Meddig tarthatja kontroll alatt az ember a természetet, és mettől nem avatkozhat be rendjébe. Hol a határ, a végső pont, amin nem mehet tovább.

– Van egy másik művészi világa is, festészete. Ez a titkokkal teli világ. Nem karakteres ez a táj, inkább álomszerű. Olyan, mintha ég és föld között lebegne minden. Hogyan jön ez a kétféle stílus össze egy ember művészetében?
– Nincsen ebben semmi titokzatos. Van egy látvány, egy táj, ahol az ember megfordul, és megszereti ezt a tájat annyira, hogy megörökítse. Közben átalakítom, átfogalmazom élményeimet, így aztán a természetet egyszerűen megörökítő képeken is megjelenik az absztrakt egy folt, egy pacni vagy festékcsorgás formájában. Létrejön ezáltal egy szép felület, miközben konkrét váza van a tájnak. A titok ebben van. Miért alakult át, mitől lett más, mint az eredeti látvány. Ezért nincs a művészetemben kétféleség. Mind a két esetben harmóniát és derűt, valamiféle szépséget fogalmazok meg egy bizonyos formában. Ez jut el az emberekhez. Ahhoz is, aki az egyik fajta stílusra, s ahhoz is, aki a másikra vevő. A titkok egyébként nagyon fontosak. Titkok nélkül nem érdemes igazából csinálni semmit, de nem is érdemes megfejteni ezeket. A művészet olyan, mint egy nő. A természetnek, a szépségnek, egy nőnek, egy képnek a titok a lényege.