Titkok nyomában
A Seuso-kincs rejtélye

Egy amatőr régész, Sümegh György találta minden valószínűség szerint Polgárdi-Szabadbattyán-Kőszárhegy térségében a kincset. A lelet pannóniai eredetét közvetett régészeti és nyomozati bizonyítékok láncolata igazolja, de a legfontosabb bizonyíték az említett tálon olvasható Pelso felirat. Sümegh György 1980 decemberében rejtélyes módon meghalt.

Kicsempészték Magyarországról

A Seuso-kincs a késő római császárkor legnagyobb kincslelete. A kincset az 1970-es évek végén csempészték ki Magyarországról. 1989-ben 14 nagyméretű ezüsttál és korsó vált ismertté. A helyente aranyozott fe-lületüket változatos ötvöstechnikákkal elkészített, magas művészi színvonalú mitológiai ábrázolások, vadászjelenetek, cirkuszi állatviadalok és geometrikus minták díszítik. Az edények egy nagy rézüstben kerültek elő: összsúlyuk megközelíti a 70 kilogrammot. Formájuk és stílusuk alapján 310-370 között készültek.
A kincs nyilvánosságra került darabjait – egy tál kivételével – bárhol a Római Birodalomban találhatták volna.

Vadászjelenetes tál nászajándékba

A lelet névadó darabja – egy nagyméretű, 70,5 cm átmérőjű, nielló technikával díszített ezüst tál – azonban több információt elárul egykori tulajdonosáról. Jókívánságot tartalmazó felirata egy meghatározott személyhez, Seusohoz szól, és egy további felirat a tulajdonos lakóhelyének körzetét is elárulja.

Az ábrázolt állatok feltűnően különböznek a tál peremén vonuló egzotikus állatoktól. Csupa olyan állatot látunk, amelyek valóban éltek a római kori Dunántúlon. A színhely Seuso és családja lakóhelye, birtoka, kirándulóhelye. Hogy kétségünk se legyen a színhely felől, azt a víz fölé helyezett Pelso felirat elárulja. Ez a Balaton császárkori neve! Tehát a vadászjelenetes tál elárulja a kincs egykori gazdájának a nevét és lakóhelyét, kedvenc időtöltési helyét, a Balaton környékét.

Emellett egy kevésbé látványos, de annál fontosabb technikai megfigyelés szintén a díszedények dunántúli használatára mutat. A edények egy nagyméretű rézüstben kerültek elő. Az ilyen méretű edényeket egyetlen lemezből nem lehetett kikalapálni, ezért több darabból állították elő. Az üst lemezeit olyan, ún. fűrészfogas technikával illesztették össze, amely a dunántúli római fémművességre jellemző. A Balaton környékén számos, a Seuso-üsttel azonos módon készült bronz edény került elő.

Az étkészlet hiányzó darabjai

A leletből több minden hiányzik, ami egyébként az étkezési készletek tartozéka volt, és a hasonló kincsleletek része. Nincsenek kis edények, tányérok, kanalak. Hogy ezek előkerültek-e és hol vannak, nem tudjuk. Egy különleges ezüsttárgyat, amelyet még 1879-ben Polgárdiban a Kőszárhegyen (Fejér megye) találták és a Magyar Nemzeti Múzeum őriz, a Seuso-kincshez lehet kapcsolni. Ez a mitológiai tengeri lényekkel díszített quadripusz - összecsukható és hordozható asztal - ezüstből készült, és hasonló tárgy nem került még elő a 4. századból. Egyidős a Seuso-kincs edényeivel, a vadászjelenetes tállal. A kincs és a quadripusz jól kiegészítik egymást. Mindegyikük a 4. századi, késő császárkori ötvösművészet kimagasló és egyedülálló emléke. A quadripuszt a Balatontól északkeletre rejtették el. Lelőhelye ugyanabban a körzetben fekszik, ahol hajdan a Seuso-kincset is használták. Ezért ugyanaz a tulajdonos használhatta a tárgyakat.

Régészeti érvek

Kérdezheti az olvasó: ha ennyi érv szól amellett, hogy a Seuso-kincset egy gazdag római földbirtokos a Dunántúlon használta, akkor miként volt lehetséges, hogy a New York-i perben nem ítélték oda a kincset Magyarországnak? Az ok – eltekintve a különféle érdekek közrejátszásától – roppant egyszerű. A régészeti érvek kétségtelenül tanúsítják a lelet 4. századi dunántúli használatát, de nem tudják bizonyítani a lelet dunántúli megtalálását és a lelőhelyét. A régészeti, tudományos érvek bármennyire meggyőzők, nem azonos minőségűek egy bűnügyi vizsgálat során nyert bizonyítékokkal. Ezért fontos minden olyan értesülés, amely a kincs előkerüléséről és az esetleg Magyarországon lappangó további tárgyakról szólnak.